26. rész: Segítség

Másnap délelőttre már visszatértek a többiek is a lakásba, és ismét zsúfolt volt a ház. A Jonghyunnal való romantikus esténk összességében nagyon jól telt, de korántsem voltam olyan ellazult, mint kellett volna. Jobban meg kellett volna becsülnöm ezt az időt, hiszen ki tudja, legközelebb megint mikor lehet erre alkalmunk.
Egy hosszas táncpróba után este fáradtan hazaértünk. Én eléggé kihajtottam magam, és nem éreztem magam túl fényesen. Mivel reggel elaludtam, nem volt időm reggelizni, lehet ez volt a baj - hogy nem ettem semmit egész nap.
Leültünk az asztalhoz, épp Key készített nekünk vacsorát. Meglepő módon annak ellenére hogy nem ettem semmit, nem voltam éhes. Inkább csak nagyon fáradt, és úgy éreztem, mintha a föld magához húzna.
- Taemin-ah... valami baj van? Rosszul érzed magad? Olyan sápadt vagy mint egy hulla... - szólalt meg Key, az arcomat vizsgálgatva.
Minden tekintet rám meredt.
- Minden rendben Taemin-ah? - kérdezte Jonghyun aggodalmaskodva.
Ami azt illeti, nagyon nem volt rendben, sőt, leginkább azt éreztem, hogy mindjárt odahányok.
- Én... én csak kimegyek egy kicsit a levegőre... - motyogtam, és felálltam a székemről. Azt hiszem, nem kellett volna, mert alighogy tettem pár lépést, a világ forogni kezdett velem, és sötét pontokat láttam. Éreztem hogy elvesztem az egyensúlyomat, és abban a hitben voltam, hogy találkozok a jó kis kemény konyhakővel, de szerencsére valaki megfogott.
Örültem neki, és talán ennek is köszönhető hogy nem ájultam el teljesen. A testem elernyedt, de nem vesztettem el az eszméletemet.
- Hé, hé! Taemin-ah! - hallottam ahogy a többiek odafutnak körém. Laposakat pislogtam a megmentőmre, és megpróbáltam a homályból felismerni, ki is az akinek épp az ölében fekszem.
Minho pislogott felettem, és aggódva fürkészte az arcomat. Ő kapott el engem.
- Minho..? Megint mentettél... - motyogtam fél éber állapotomban, és elmosolyodtam.
- Gyere, beviszünk a szobába. - mormogta mély és nyugodt hangján, és felállt a székről úgy, hogy közben gyengéden felemelt. Becipelt a hálóba, és hallottam hogy egyvalaki még követi őt. Lefektetett az egyik ágyra a hálóban.
- Majd én vigyázok rá. - Hallottam Jonghyun hideg hangvételét Minho felé. Ismét résnyire nyitottam a szemem, és láttam hogy Minho egy pillanatra még rám pillant, és csak bólint egyet, majd kimegy a szobából. Jonghyun mellém ült, és megfogta a kezemet.
- Jaj nekem Taeminnie... ne csináld ezt, megőrülnék ha valami bajod esne!
Én csak fáradtan sóhajtottam, és lehunytam a szememet. Jól esett az aggodalma, de valójában nem történt semmi komoly.
- Nyugi, semmi baj... csak megszédültem. - mosolyogtam, és megszorítottam a kezét.
- Valaki hozzon egy kis vizet! - kiabált ki a többieknek, és pár pillanat múlva már meg is jelent Onew egy pohár vízzel. Odanyújtotta Jonghyunnak.
- Ülj fel, Minnie. - mondta Jonghyun, én pedig megpróbáltam lassan felülni. Éreztem hogy támogat a kezével a fejem hátuljánál.
- Jól vagy, Taemin-ah? - kérdezte Onew.
- Igen... csak megszédültem, ennyi az egész...
Jonghyun odanyújtotta nekem a poharat, én pedig lassan kortyolgattam belőle. Bár eléggé remegett a kezem, így Jonghyun is tartotta, hogy nehogy kiessen a pohár belőle.
- Akkor jó. - mosolygott halványan Onew, és ki is ment a szobából.
A víz nagyon jól esett, éreztem hogy kissé kezd belém visszatérni az élet.
Kifújtam a levegőt, és miután leraktam a poharat magam mellé, Jonghyunra néztem, és most már láttam rendesen az arcát. Komolyan, olyan fejet vágott, mint aki épp a halálos ágyamnál ül.
Elnevettem magam.
- Jaj, nyugi már, semmi gond. Jól vagyok, látod? - veregettem meg a combját. - Köszönöm.
Jonghyun félrenézett.
- Ne nekem köszönd, Minhonak. Ő kapott el. - motyogta.
Biztosan sértette a büszkeségét, hogy nem pont ő volt ott a bajban, de ez  most véletlenül így jött ki.
Miután észhez tértem, sikerült kimennem a konyhába, és végre megvacsoráztunk. Miután ettem, már kutya bajom se volt.
- Ah, Key-hyung, ez vérré vált bennem - dőltem hátra elégedetten a székben, a teli pocakomat simogatva.
- Örülök hogy ízlett, Taemin-ah - mosolygott rám Key, majd a többiekre nézett. - Na, ki segít mosogatni?
- Őőh... nekem dolgom van... pontosan... ott.. - mondta Onew, és már húzott is ki a konyhából.
- Nekem még fel kell hívnom anyuékat, meg elintéznem... pár dolgot... - somfordált ki Jonghyun.
- Oh, azt hiszem pont most kezdődik a meccs a tévében! Sajnálom Key, de pont a Manchester játszik... - nézett rá Minho az órájára, és már bent is volt a nappaliban.
Key fagyos mosollyal tárta szét a kezeit.
- Az én segítőkész csapattársaim! Saranghae!
Megcsóváltam a fejemet.
- Ah, ezek ennyire nem segítenek neked... majd én itt maradok veled Key-hyung!
- Nem, az kizárt Taemin-ah! Itt haldokoltál még az előbb, te meg mosogatni akarsz?! Csak nem képzeled hogy hagyom ezt?
- Ugyan már, nincs semmi bajom! Gyerünk, csináljuk csak. - mondtam, és elkezdtem összeszedni a tányérokat.
Key elmosolyodott.
- Köszönöm. Akkor... ezeket összeszedjük, én mosogatok, te pedig törölgetsz.
Azzal neki is láttunk a munkának.
- Még jó hogy nem a konyhakőre estél, hallod-e! Betört volna a fejecskéd...
- Haha, hát igen... már megint Minho mentett meg.
- Ja, a szigeten is ő mentett meg a vízből, mi? Ez a srác, mint egy szuperhős, komolyan...
- Hm. Igen. - mosolyodtam el.
Ezután Key nem szólt semmit, csak néha egy egy sejtelmes pillantást vetett rám oldalra a tányérokról. Nem értettem, most ezt miért csinálja.
- Mi az, Hyung?
- Semmi, csak... Én láttam amit láttam...
- Mit láttál?! - már kezdtem megijedni, hogy valami intim jelenetet láthatott kettőnk között, amit esetleg lekapott az a fotós lány a szigeten..
- Hát, nekem elég jók a megérzéseim ilyen téren. Azok a pillantások itt a nagy megmentés közepette, nem hazudtak... ahogy hozzád ér, mintha csak porcelánból lennél. Taemin-ah, Minho és közted még mindig van valami.
Ennek hallatán leejtettem az egyik csészét, ami szépen eltört a földön.
- Ah.. "magic hand"...
- Ezt... ezt meg hogy érted, Hyung? Mi lenne köztünk?
- Jaj, ne tagadd már te is. Nyilvánvaló hogy Minho beléd van zúgva, csak elég megnézni ahogyan rád pillant. Amikor nem figyelsz rá, folyton téged bámul, és keresi az alkalmat hogy téged fürkészhessen csendesen. Csak te ezt nem veszed észre.
Dehogy nem veszem észre...
De Key mióta lett ilyen? Hát nem zavarja ezek a bonyodalmak a csapaton belül? Én azt hittem hogy teljesen ellene van, de ahogy most beszélt róla, teljes jóindulat áradt belőle.
- Talán... lehet hogy így van.
- Én nem tudom pontosan mi történt azon a szigeten. De azokon a képeken amiket én láttam, nagyon is boldognak tűntök ketten. Te is. Ahogy ma is rámosolyogtál... már komolyan féltem, hogy mit szól Jonghyun. Nem csoda hogy utánatok ment a hálóba. Viszont Jonghyun... Tudod, én nem akarok beleszólni, nem tudom hogy hogy pontosan álltok egymással, de ahogy én őt ismerem, tudod, meglepődtem azon hogy őt választottad. Minho sokkal jobban hozzád való személyiség, nem is véletlen hogy ez előtt az egész kalamajka előtt ti voltatok a legszorosabb baráti kapcsolatban egymással. Az volt az igazi. Most hogy így eltávolodtatok, valahogy ez a légkör hiányzik a csapatból... és rajtad is érzem, hogy hiányzik neked.
Key kimondta a saját gondolataimat helyettem. Azokat, amiket még én magam sem tudtam bevallani saját magamnak.
Egy ideig csak hallgattam, és nem szóltam semmit. Ekkor elfogyott a mosogatnivaló is, és Key a kéztörlése közben csak megvonta a vállát.
- De ez csak az én véleményem. - Mosolygott rám egyet, majd a tekintete a padlóra szegeződött. - Azt felsöpörni ám! - mutatott a törött csészére, és bement a nappaliba.
Míg a csészedarabokat söpörtem, azon gondolkoztam, hogy hiába is akarom, ez az egész érzelmi ügy még mindig nincs lezárva, még mindig tisztázatlan... fel kellene fognom, hogy nem lesz olyan, hogy mindenki elégedett és boldog lesz. Ebben a játszmában valaki mindenképp veszteni fog... és csak rajtam múlik, hogy ki lesz az.