21. rész: A választás képtelenség

Berontottam a szomszédos szobába. Jonghyun az erkélyen ült egy széken, és bámult bele az éjszakába. Belépésem pillanatában még azt éreztem, hogy legszívesebben rárontanék, hogy mi az istenért kellett elmondani a többieknek, de ahogy elnéztem hogy ott ül, és beugrottak a képek a tegnap estéről, mikor sírva fakadt... egyszerűen megértettem. Mindent megértettem amit tett, mert igenis én vagyok a bűnös.
Lassan kinyitottam a zárt erkélyajtót, és megálltam Jonghyun háta mögött.
- Hyung, én... - kezdtem bele bizonytalanul - én nem tudtam, hogy te bármit is érzel irántam. Én egyszerűen azt hittem, hogy...
- A turné alatt még én sem tudtam. - vágott közbe, majd megfordult a széken, és a szemembe nézett. - Akkor nekem sem voltak komoly érzéseim feléd. De mikor elmentünk nyaralni... elkezdtél hiányozni Taemin-ah. Hiányzott a mosolyod, a hangod, az illatod... Egyre többet gondoltam rád, és a veled együtt töltött éjszakákra. Minden éjjel úgy aludtam el, hogy te jártál a fejemben, és egyszerűen megértettem, hogy talán a testi vonzalmam sem volt véletlen hozzád. Rájöttem arra, hogy szeretlek, és elhatároztam, hogy ha hazajöttünk, el is mondom neked.
Egyre jobban facsaródott a szívemben álló láthatatlan kés. Ha belegondolok, hogy ő hiányolt, gondolt rám, én pedig szinte teljes könnyedséggel elfelejtettem a vele átélt élményeket... elmondhatatlanul szemétnek érzem magam. Én.. egyszerűen nem érdemlem meg Jonghyun szeretetét.
- Ezen kívül rettentően irigy voltam Minhora, hogy ő mehetett el veled, és nem én. Azt viszont sosem gondoltam volna.. - tűnt fel egy halvány gúnyos mosoly az arcán - ..hogy ti ketten tényleg képesek lesztek összejönni.
Hát én sem, Jonghyun. Én sem.
- De.. ha tudtam volna, hogy te..
- Hagyjuk a felesleget Taemin-ah! - vágott ismét hirtelen közbe. - Min változtatott volna? Attól ha tudtad volna hogy én szeretlek téged, te még mindig nem éreztél volna irántam semmit. Ugyanúgy összejöttél volna Minhoval.
Nyeltem egyet.
Ez azért nem így működik... - gondoltam, de inkább nem szóltam semmit.
De ha belegondolok, miért is voltam olyan biztos benne hogy Jonghyun felől sem jelentett semmi mást az egész turné alatt történtek, mint pusztán testi kielégítést?
Talán... nem hittem benne hogy engem bárki is szerethet. Egyáltalán nem is tudtam, milyen az, mikor valaki szívből szeret. És mikor Minho árasztotta felém a sok szeretetet, az teljesen elvarázsolt.
- Taemin. - szólt hozzám Jonghyun, és felállt a székről. - Őszintén mondd meg, kérlek. Te tényleg szereted Minhot?
- Én... a nyaraláson teljesen belé voltam esve. Tényleg, egyszerűen hirtelen belé estem. De most, hogy itt vagy te is... istenem, annyira zavaros ez az egész...
- Szereted, vagy sem? - kérdezett újra, de most határozottabban.
Mostanában az érzéseim, amiket a nyaralás alatt mindennél erősebben éreztem Minho iránt, elhalványulni kezdtek... hiányoltam Minho igazolását felém. Már abban sem voltam biztos, hogy igaz volt-e egyáltalán az a szerelem a részéről. Viszont ha visszagondolok az emlékekre, akkor egyszerűen képtelenségnek tűnik hogy minden hazugság legyen. De nem tudhatom biztosan... hisz honnan is tudjam, ha nincs tapasztalatom?
Tényleg rá kéne végre jönnöm, hogy szeretem-e még.
Most hogy Jonghyun újra itt volt velem, és tulajdonképpen bevallotta az érzéseit felém, szinte már teljesen lemondtam Minhoról. Még le is feküdtem vele. Ha Minhot tényleg olyan mélyen szerettem volna, akkor nem tettem volna vele ilyesmit, hanem mindennek ellenére hű maradtam volna hozzá.
Rájöttem, hogy az ember akkor szeret igazán valakit, ha minden körülmény között megmaradnak az érzései a másikhoz. Ha az érzéseit nem változtathatja meg semmi. Akármennyire nem szereti viszont, esetleg szemétkedik vele az illető: ha igazán szerelmes vagy, magát az embert szereted, és nem azt, amit az az ember ad neked.
Lehet hogy nem is Minhoba szerettem bele, hanem magába a gyengédségbe, a szívmelengető szeretetbe, amit adott?
Ha ez a helyzet, akkor pedig Minho érzéseivel játszadoztam. Egyszerűen képtelenség ez a választás...
És mi a helyzet Jonghyunnal? Őt akkor most szeretem?
Most valahogy most egészen másképp állok hozzá, hogy tudom az érzéseit.
Azt nem tudnám mondani, hogy kifejezett lángoló szerelmet érzek felé. Én egyszerűen csak... nagyon szeretem Jonghyunt. Nagyon fontos számomra, mint ember. Csakis jót akarok neki, mert csakis azt érdemli. Nagyon ragaszkodom hozzá, és soha nem akarom elveszíteni magam mellől.
Most mit válaszoljak neki? Elhatároztam, hogy többé nem titkolózok, nem hazudok neki, és pontosan azt mondom, amit érzek. A lehető legtisztábban a szemébe néztem.
- Nem tudom, Hyung. Van bennem még valami felé.. de egyszerűen nem tudom hogy még meddig. Mióta haza jöttünk, olyan mintha nem is történt volna köztünk semmi. Egyszerűen nem tudom, mit higgyek. - Kissé közelebb léptem hozzá. - Viszont, egy biztos. - Megfogtam a kezeit.- Kérlek, hidd el, hogy ha tudtam volna, hogy van esélyem nálad, akkor az én érzéseim is már a nyaralás előtt egészen más felé kanyarodtak volna.
Éreztem hogy Jonghyun egy kicsit zavarba jön. Elnézett a pillantásomból.
- Én nem tudom azt mondani, hogy én téged teljes szerelemből szeretlek..
Csalódottnak láttam őt ezen mondatom elhangzásakor, mert kissé jobban elengedte a kezeimet, és a szemét a földre sütötte.
- .. csak azt tudom, hogy te egy csodálatos ember vagy, és.. természetesen csak amennyire a körülmények persze megengedik, de... én adnék magunknak egy esélyt.
Jonghyun ismét a szemembe nézett. Ragyogást láttam a pillantásában, éreztem, hogy örül ennek a kijelentésemnek. Annyira jól esett végre egy kis boldogságot látni a szemében, hogy én is elmosolyodtam. Boldog voltam a boldogságától.
Már épp meg akartam volna gyengéden csókolni, amikor Jonghyun a mögöttem lévő üveg erkélyajtó mögé bámult, és hirtelen kikerekedtek a szemei. Az utolsó pillanatban megállított, és én is megfordultam, hogy megnézzem mi az.
Hirtelen eleresztettem Jonghyun kezét.
Az üvegajtó mögött Minho állt, megkövült, hideg arccal.