16. rész: Miért?

Az elkövetkezendő négy napban életem egyik legboldogabb korszakát éltem át. Egy olyan emberrel töltöttem, akin teljes mértékben éreztem a gyengédséget és szeretetet felém. Ismerte az összes pozitívumomat, és az összes negatívumomat is - mégis feltétel nélkül szeretett engem. Mellette teljesen önmagam adhattam, teljességgel megnyílhattam.
És tudjátok mit élveztem az egészben a legjobban? Hogy egyikőnk sem erőltette azt, hogy feltétlenül meg kell beszélnünk, hogy mi is van tulajdonképpen kettőnk között. Nem beszéltünk egy szót sem róla. Egyszerűen csak hagytuk a dolgokat folyni, ahogyan jól esett. Ha az egyikőnk úgy érezte, meg akarja érinteni a másikat, hozzá akar bújni, vagy épp meg akarja csókolni, megtette. És nem félt egyikőnk sem, hogy a másik elutasítja. Még én is meglepődtem magamon, hogy ilyen közvetlen voltam Minho felé. Pedig ha visszagondolok arra, Jonghyunnál milyen lelki gyötrődésen mentem keresztül, mire elfogadtam magamban hogy közeledek felé...
Oh, Jonghyun. Az elmúlt napokban teljesen megfeledkeztem róla és a kis kalandunkról. Biztosan ő is elfelejtette már az egészet, igaz? Biztos vagyok benne, és ez így is van rendjén. Ha bele gondolok, azok a pillanatok nem is jelentettek mást, csak pár testi örömöt okozta pillanatot... nem volt bennük semmi érzelem.
Viszont Minhoval egészen más volt. Én őt tényleg szerettem. Szerettem, mert a szívembe eddig tátongó űrt sikerült betöltenie a gyengédségével, a törődésével, a szeretetével. Én csak erre vágytam, már nagyon régóta, és ezt most teljes mértékben megkaptam.
De most egyre közelebb éreztem magam ahhoz, hogy a rég áhított boldogságomat elveszítsem. Úgy kapaszkodtam belé, akár egy fuldokló ember a folyóban, akinek ez az egy szikla jelenti az életben maradást. Nem akartam újra elsodródni az árral...
Szóval, sikerült mindent elfelejtenem az elmúlt napokban, és ez teljesen feltöltött. Egyedül csak az utolsó napon kezdtem el gondolkozni azon, hogy ennek hamarosan vége lesz, amikor Minhoval a tengerparton ültünk a naplementében egy padon. Azon a padon, amin először csókolt meg.
- Nem volt banános fagyi... így kizárásos alapon hoztam vaníliásat, hogy legalább a színe ugyanolyan legyen - jött felém Minho mosolyogva, két fagylalttal a kezében.
- Nem baj, azt is szeretem! Köszönöm. - mosolyogtam vissza rá, majd körbenyaltam a fagylalton. - Minho-hyung...
- Hm? - nézett rám, de rögtön el is nevette magát. - Jaj Minnie, tiszta fagyi a szád! - mondta, majd gyengéden lecsókolta az ajkaimról.
Én elvörösödtem, majd félénken azt mondtam:
- ... Ez a csók édesebb volt, mint a fagyi.
Minho ismét nevetett, majd átkarolt, és csak hunyorogva nézte a naplementét.
- Hyung... mi lesz, ha hazamegyünk?
- Mi lenne? Találkozunk a többiekkel, megosztjuk az élményeinket, és dolgozunk tovább, ahogy szoktunk. - mondta, és ismét belenyalt a fagyijába.
- De én nem így gondoltam... Hanem arra, hogy velünk mi lesz.
- Vigyázz, már teljesen olyan a gatyád! - tartotta a csöpögő fagyim alá a tenyerét, majd lenyalta róla a felesleget. - Egyed gyorsan, Minnie.
Ezután Minho megint nem szólt semmit, csak csendben ettük egymás mellett a fagylaltunkat. Úgy tett, mint aki nem hallotta az előbb azt, amit kérdeztem tőle. Vagy talán csak nem akarta hallani?
Én is utáltam arra gondolni, hogy most haza megyünk, és vége az időnek, amit csak ketten töltünk itt, teljes nyugalomban... De egyszerűen most nem hagyhattuk szó nélkül ezt az egészet. Nekem legalábbis túl sokat jelentett ahhoz, hogy így semmibe hagyjuk.
- Hyung.. miért nem válaszolsz a kérdésemre?
- Nem akarok erről beszélni. - motyogta halkan, és bekapta a fagylaltja utolsó darabját.
- Már pedig muszáj lesz! - mondtam határozottan. - ... Hyung, történt köztünk valami, ezt te sem tagadhatod le. És.. számomra ez nagyon sokat jelentett! Talán számodra nem jelentett annyit, hogy megérje róla beszélni... - lesütöttem a szemem - ...de én azt hiszem annyit megérdemlek, hogy ha így van, akkor ezt a tudtomra add.
- Lee Taemin. - mondta, majd mélyen a szemembe nézett. - Senkit... úgy hidd el ahogy mondom, hogy senkit sem szerettem még annyira, mint amennyire téged szeretlek.
Én csak résnyire tátott szájjal pislogtam vissza rá. Alig hittem el, hogy létezik bárki is, aki ilyet mond nekem.
- ..És irtózok a gondolattól, hogy véget ér az az idő, amikor akkor érintelek meg amikor csak akarlak... - simított végig az arcomon - ... akkor húzlak magamhoz, amikor csak akarlak... és akkor csókollak meg amikor csak akarlak. Miért rontjuk el a maradék időnket azzal, hogy ezen bánkódunk? Miért nem használjuk csak ki a hátramaradt pillanatainkat?
- Igazad van. - Elmosolyodtam, és átöleltem a nyakát. - Csak hogy tudd... én is ugyanígy érzek, ahogy te. - Mondtam, majd megpusziltam az arcát.
Kézen fogva sétáltunk hazáig. Lefeküdtünk a kedvenc kis függőágyamba, és bámultuk az égen a csillagokat. Én Minho mellkasán nyugtattam a fejemet, ő pedig gyengéden simogatta a hajamat.
Azon az estén az eddiginél is közelebb voltunk egymáshoz. Mindketten éreztük a boldogságunkat beövező viharfelhőket, amik az idő múlásával egyre csak közeledtek...
Elgondolkoztam azon, hogy vajon az én életemben miért kell minden jónak ilyen hamar véget érnie? Mintha direkt tenné ezt a sors. Miért nem érdemlem meg a boldogságot úgy, ahogy mindenki más? Csak hagyja hogy megízleljem, majd elveszi tőlem. Ez egyszerűen nem igazság...
Nem akarom Minhot elveszíteni... soha..
Egyre jobban szorítottam magamhoz a karját. Nagyot szimatoltam a nyakába, mélyen beszívtam az illatát, hogy emlékezhessek rá, milyen érzés ilyen közel lenni hozzá.
- Mi az Minnie? - kérdezte halkan Minho.
- Maradjunk itt, Hyung...
Kuncogott egyet.
- Nem lehet. Haza kell mennünk. - mondta, majd adott egy puszit a fejemre.
Ki akartam minden pillanatot használni, megtenni még azt, amit holnaptól már nem tehetek meg... kicsit feljebb ültem, Minho felé fordultam, és hirtelen megcsókoltam. Most sokkal vadabbul tettem mint eddig szoktam, és kicsit éreztem is rajta, hogy megleptem. De ő készségesen visszacsókolt, és átölelt.
Szinte kapkodtunk minden másodperc után, amit még így tölthettünk együtt. Még sosem csókolóztunk ilyen hosszan egymással, és nem is feküdtünk ilyen szorosan egymáson. Talán... most teljesedett be teljesen az egymás iránt érzett szeretetünk.
Az érzékeim ismételten megnyíltak, és felbátorítottak arra, hogy tovább merjek lépni a vágyaim mezején. A kezeimmel átkurcsoltam Minho nyakát, és lassan az ajkai közé csúsztattam a nyelvemet, amit ő készéségesen befogadott. Teljesen belemerültünk első nyelves csókunkba, szinte belesüppedtem az érzésbe. Akár csak a táncparketten, itt is látszott, mennyire egymásra vagyunk hangolódva.
Ekkorra már ő is jobban beindult. A csípőmet fogva magára húzott, és pedig ráültem az ő csípőjére.
A kezem lassacskán a pólója alá is bemerészkedett. Éreztem, hogy az érintésemtől megrezdül a teste, és erre önkéntelenül is elmosolyodtam. Furcsa volt Jonghyun nagy izmai után Minho szálkásabb, szikárabb teste, de meg kell hogy mondjam, hogy ez is nagyon is tetszett.
Furcsa volt ilyen intim helyzetben lenni vele, mert Minho iránt sosem éreztem azt az igazi testi vágyat, mint mondjuk Jonghyun iránt. Sosem úgy gondoltam rá, mint egy igazán jó pasi. Én egyszerűen magát Minhot szerettem, és most azért tettem vele azt amit, mert ezzel is ki akartam fejezni, hogy mennyire szeretem őt. Jót akartam neki, mert én is csak jót kaptam tőle.
Hihetetlen, mekkora különbség lehet vonzalom és vonzalom között...
Ő is becsúsztatta a kezei a pólóm alá, és a hátamat kezdte el cirógatni. A tarkómtól egészen a derekamig végighúzta az ujját, amitől kirázott a hideg. Felegyenesedtem, és az arcára néztem. Ki volt pirulva, nagy fekete szemei úgy csillogtak, mint még soha. Gyönyörű volt.
Viszont így, hogy már nem feküdtem rajta, kicsit nehéz volt megtartani magunkat az amúgy is egy személyes függőágyban... egy nagyon "romantikus" pillanatban, szépen kifordultunk a függőágyból a földre.
Hangosan felnevettünk.
- Gyere. - mondta Minho, majd felkapott a karjaiba, becipelt, és letett a belső ágyra.
Most ő mászott rám, és határozottan folytatni akarta azt, amit az elöbb elkezdtünk. Bizonytalanul elkezdte lehúzni a pólómat, én pedig segítettem neki, jelezvén hogy leveheti. Viszont ha már ő levette rólam, én is el akartam róla tüntetni - egy határozott mozdulattal le is vettem róla.
Ezután a nyakam kezdte el csókolgatni, miközben a hasamat cirógatta. Minho úgy bánt velem, akár egy törékeny virágszállal. Sokkal gyengésebb volt mint Jonghyun... minden mozdulatában, minden apró, lehetletnyi csókjában éreztem a szeretetet és a törődést.
Meg akartam neki hálálni. Valahogy mindig úgy éreztem, én sokkal többet kapok mint ő... ez volt az utolsó alkalmam, hogy meghálálhassak neki mindent,  és ki akartam használni.
Megfogtam Minho vállát, és átfordítottam a hátára. Ráfeküdtem, egy csókot leheltem a szájára, majd a füléhez hajolva azt suttogtam:
- Mindennél jobban... Szeretnék neked gyönyört okozni.
Ezután ránéztem, és láttam, hogy ezzel a mondatommal sikerült igazán beindítanom. Résnyire tátott szájjal, csillogó szemekkel nézett rám, a mellkasa szaporán emelkedett fel és le.
Elmosolyodtam, és elindultam a Minho porcikáit felfedező utamon. A nyakától, a kulccsontján, a mellbimbóján keresztül, a kockás hasán végig bandukolva jutottam el a nadrágja derekáig, amit egy könnyedmozdulattal levettem róla.
Ezután visszamásztam az arcához, és ismét a nyelvemmel tettem felfedező körutat partnerem szájában.
Miután éreztem hogy már egészen belemerült a csókba, egy váratlan mozdulattal belenyúltam az alsójába, és megmarkoltam őt.
- Ahhh... - sóhajtott fel hirtelen a csókunkból. - Minnie...
Én csak vigyorogtam, mire lassan éreztem, hogy az én boxeremben is matatni kezd valaki. Váratlanul ért a dolog, mert ahogy hozzámért, én is hangosan sóhajtottam egyet.
Lassan elkezdtük mozgatni a kezeinket egymáson. Mint minden másban... ebben is nagyon össze voltunk hangolva. Szinte minden egyes mozdulatunk követte a másikét, olyan volt mintha tényleg... egymásban lennénk.
Még a csúcsra is teljesen egyszerre értünk el.
Ráborultam Minho verejtékes mellkasára. Én is nagyon kimelegedtem, megfújtam a frufrumat, és zilálva lecsuktam a szememet.
Minho... te vagy az az ember, aki mindent megad számomra, amire csak szükségem van...
Miért kell hogy ennek most vége legyen?
Miért?

15. rész: Csak őszintén

Ahogy láttam őket eltűnni a klub sötétségében, nagyon felidegesedtem. Ennyire nem lehet berúgva Minho, hogy csak úgy itt hagyjon!! Vagy talán még nem is láttam ennyire berúgva őt?
Itt hagyott engem egyedül, csak azért, hogy egy hülye kis fruskával elmenjen. Ki tudja mit csinálnak... biztos szobára mentek. Pff.
Hát jó, akkor legyen csak el a kis ribijével. Mert én elhúzok innen.
Ki is viharzottam a klubból, amilyen gyorsan csak tudtam. Elegem lett ebből a légkörből. Amíg Minho jól el van, addig én is teszek itt egy kört, és kiszellőztetem a fejem - gondoltam.
Valójában nem kéne hogy ennyire zavarjon a dolog, hiszen csak megpróbálja magát jól érezni egy kicsit, ha már máskor nincs rá alkalma. Ott volt az a csinos lány... hát melyik srác ne használta volna ki? Meg kéne értenem őt. De... de akkor se megy.
Nem tudok mit tenni, egyszerűen szétrobbanok az idegtől, ha elképzelem, hogy épp ott hámozza ki a csaj Minhot a ruháiból, és rámászik, és jól el van vele. Ha elképzelem Minho elégedett vigyorát, és ahogy teljesen megfeledkezik arról, hogy én is a világon létezem. Tényleg csak ennyi lennék számára? Máskor úgy félt, mint a szeme fényét! Ennyi lenne a nagy óvás-védés?!
Várjunk csak... Kicsit úgy csinálok mintha Minho a testőröm lenne, és kötelessége lenne vigyázni rám. Pedig ez nem így van. Minho egy felnőtt ember, és azt csinál amit akar. Itt az ideje, hogy én is így gondolkozzak.
Tudom egyáltalán hogy mit akarok?
Igen, tudom... Minhoval akarok lenni.
A francba! Miért sajátítom ki ennyire őt? Ez így nem helyes, nem jó...
Már megint kezdődik az egész elölről. Akár csak Jonghyunnál. Nem akartam hogy úgy érezzek vele kapcsolatban, de mégis úgy éreztem. Mégis vágytam rá, vonzódtam hozzá, és ez ellen nem tudtam mit tenni. Hiába tagadtam meg magamban, már megtanultam a leckét: az érzéseket egyszerűen nem lehet irányítani. Csak úgy békélhettem meg a lelkem zavarodásával, ha őszinte voltam magamhoz.
Most is ugyanolyan zavaros a fejem... de most el akarom kerülni azt a  szorongást, azokat a kétségeket amik akkor szétgyötörtek. És ehhez őszintének kell lennem magamhoz.
Megfogadom, hogy legalább ma este, csak ma este, őszinte leszek.
Legalább a pia is segít ebben...
Elmélkedésemet egy kisebb csapat huligán szakította félbe, amint az utca egyik sötétebb zugából léptek elő a magányos utcára, ahol csak én sétáltam, senki más. Ahogy megláttam őket, már tudtam, hogy nem bájcsevegni jöttek. Gondolom látták rajtam hogy külföldi vagyok, így könnyű prédának számítottam.
Egyenesen odajöttek hozzám, és valamit magyarázni kezdtek maguk között, számomra érthetetlen nyelven. Megpróbáltam szolidan kikerülni őket, de hirtelen elém álltak, és az egyik megfogta a vállamat.
- Money? - kérdezte agresszívan, de elsőre nem értettem mit mondott. Csak torokban dobogó szívvel, földbe gyökerezett lábbal álltam előtte, és próbáltam kérni, hogy érthetőbben mondja.
- Money, bitch!!! - ordította az arcomba, és nagy meglepődésemre rögtön le is kevert nekem egy öklöst.
- Auh..! - nyögtem egyet, majd remegő kézzel, azon nyomban kutakodni kezdtem a zsebemben. Még szerencse hogy a pénztálcám otthon maradt, és csak sima készpénzt hoztam magammal, így legalább az irataim megmaradnak. Odaadtam nekik mindent, ami nálam volt.
Az imént ordibáló egyén megszámolta, majd intett az engem lefogó társainak, hogy a biztonság kedvéért motozzanak meg, hátha rejtegetek még valamit. Én csak hagytam magamat készségesen, remélve hogy több sebesülés nélkül, élve megúszom ezt a kis kalandot...
Kiszedték még a mobiltelefonomat, leszedték rólam az összes ékszeremet.
Aztán egyszer csak az egyik távolabbi utcából jövő, ismerős hangú kiabálásra lettem figyelmes. Ezt észrevette a bűnöző csapat is, mert gyorsan ellöktek magukról, és elfutottak. Gondolom féltek attól, hogy esetleg rendőr lehet az illető.
Kissé megkönnyebbültem mikor láttam őket eltűnni az utcasarkon, és szerencsésnek éreztem magam hogy ennyivel megúsztam. Gondolkoztam rajta, hogy vajon érdemes-e épp rendőrt hívnom, de mivel láttam milyen rutinos ez a banda, arra gondoltam, úgysem fogják már megtalálni a cuccaimat. Főleg nem itt Hawaiin.
Inkább jobban érdekelt a még mindig ordítozó távoli férfihang, ami egyre jobban közeledett felém. Pár másodperc múlva már ki is tudtam venni, hogy mit kiabál.
- Lee Taemin!!!
Már értettem. Ez a hang Minho volt.
Elkezdtem én is gyalogolni felé, majd az egyik utcában megláttam a még mindig tántorgó, bár már talán kissé jobb állapotban lévő rapperünket. Ahogy meglátott, rohanni kezdett felém.
- Mi az, nem volt elég jó társaság a csaj? - kérdeztem tőle, amint odaért hozzám.
- Hát itt vagy!! - mondta megkönnyebbülten, és megölelt. - Istenem... Annyira megijedtem hogy hol vagy!! - Mondta elcsukló hanggal, és meglepődésemre sírni kezdett. Biztosan a részegségének köszönhetően. Úgy szorongatott, hogy szinte alig kaptam levegőt. Nemsokára eleresztett, és az arcomra nézett. - Te jó ég Minnie... mi történt veled?! Neked vérzik a szád!! - Mondta elképedt, könnyes arccal, majd törölgetni kezdte az ujjával a véremet.
Én csak vállat vontam.
- Hát, igazából kiraboltak...
- Mi??!! Hol vannak? Kik voltak azok? - kérdezte hevesen, és elkezdett nézelődni, hátha látja őket.
- Nyugi, semmi baj...
- Mégis mit képzeltél, hogy csak úgy elmész egyedül az éjszakában? Látod hogy mik történnek veled ha egyedül mászkálsz!!
- Kezdjük ott, hogy te léptél le egy csajjal hancúrozni, és nem én!! - vágtam hirtelen a képébe. Ezen megszeppent, és az igazat megvallva én is.
- Te.. te meg miről beszélsz?
- Igen, arról a kis ribiről aki elvitt téged szobára. Képzeld el, láttam! Én azt hittem hogy együtt fogjuk élvezni az estét, de úgy látszik az én társaságom már nem elég jó. Legalább jó volt vele?! Megérte ott hagyni engem?
- Minnie nyugodj már le..!
Valamiért... valamiért eltört nálam a mécses. Talán a részegség, az iménti stressz és a kimerültség miatt is, potyogni kezdtek a könnyeim.
Minho bizonytalanul magához ölelt. Szerintem nem volt biztos abban hogy elfogadom-e a közeledését, miután így kimeresztettem felé a tüskéimet. Igazából nem is akartam elfogadni, mivel haragudtam rá, de olyan jól esett hozzábújni, hogy végül nem utasítottam el. Belefúrtam az arcomat a pólójába, és jól el is áztattam a könnyeimmel.
- Gyere üljünk ide le... - mondta, majd odaültünk az egyik padra, ami a tengerre nézett. - Figyelj. Az a csaj valóban megpróbált velem kikezdeni... de akkor már annyira be voltam rúgva hogy azt sem tudtam merre áll a fejem! Csak akkor realizáltam hogy éppenséggel próbál valahová elvonszolni, amikor már a karomnál fogva vezetett. Akkor eszembe jutottál te, hogy már egy ideje elmentél, és merre lehetsz. Aztán finoman leráztam a lányt, bár nem volt túl könnyű, mert eléggé rámenős volt. Elkezdtem keresgélni utánad a klubban, minden szegletét átnéztem, még a pultosokat is megkérdeztem hogy hol lehetsz, de senki sem látott. Teljesen bepánikoltam, hogy elvesztél, már majdnem felhívtam a rendőrséget, de gondoltam előbb inkább körbenézek a környéken, hátha csak sétálni mentél. Aztán szerencsére megtaláltalak itt az utcán. De Minnie, ígérd meg, ígérd meg hogy többet ilyet nem csinálsz!!
- És akkor a csaj? Nem is csináltál vele semmit? - kérdeztem.
- Nem, de.. ez most miért ilyen fontos? Taemin-ah, úgy csinálsz mintha a feleségem lennél, és arra gyanakodnál hogy megcsaltalak... - mondta nevetve.
Tényleg. Tényleg úgy csinálok, mint aki féltékeny. Szabályosan féltékeny vagyok. Mégis mi a franc ütött belém? Hogy lehetek ennyire...
- Egyébként... - Szakította meg a gondolatörvényeimet Minho, majd átkarolt, és közelebb hajolt az arcomhoz. A nagy fekete szemeivel, meleg tekintetével mélyen az enyémbe nézett, és halkan, mosolyogva azt mondta: - ... imádtam veled táncolni.
Én csak sűrűen pislogtam rá, és éreztem, hogy az arcomba futott a vér.
Ezt most vajon csak azért mondja, mert részeg?
Bár azt mondják, részegen az ember csak nyíltabb és őszintébb...
Végül is én is őszintébb vagyok. Elvégre elég őszintén kifejeztem neki, hogy mennyire idegesített az a kis fruska. Tényleg rettenetesen irritált ahogyan ránézett, hozzáért, és megpróbálta elvonszolni tőlem az én Minhomat.
Az Én Minhomat.
Őszinteség...
Még tart, igaz? Legalább ezen az egy éjszakán... megfogadtam, hogy őszinte leszek magamhoz.
Hogy most őszintén mit akarok?
Most rögtön... meg akarom csókolni a száját. A gyönyörű száját.
Igen. Gyönyörű szája van.
De mintha nem is kellene odahajolnom hozzá, mert egyre inkább csak közeledik felém...
Már éreztem a lélegzetét a bőrömön, amikor Minho puha ajkainak érintése lassan végül elérte az enyémet. Éreztem, ahogyan a hosszú ujjai lassan a tincseim közé csúsznak, és finoman közelebb húzza a fejemet. Beleborzongtam ebbe az érzésbe, libabőrös lettem, és belemarkoltam a combjába. Ez a csók hosszú volt. Éreztem benne a szeretetet, a gyengédséget... azokat a tulajdonságokat amiket a legjobban szerettem Minhoban, és amire most a legnagyobb szükségem volt.
Nagyon szerettem őt. Szükségem volt rá hogy magam mellett tudhassam, és féltem a még annak a gondolatától is, hogy egyszer valaha is el kelljen válnunk.
Ez lenne a szerelem?
Miután szétváltunk, csak mosolyogva néztünk egymásra, miközben Minho a fejem hátulját cirógatta. Szinte belesüppedtem a tekintetébe, és akár egy örökkévalóságig is el tudtam volna nézegetni. Biztos voltam abban, hogy beleszerettem Minhoba, és ahogyan nézett rám, azt is sejtettem, hogy ő is szeret engem, mert soha senki sem nézett még úgy rám, mint ahogyan most ő. Kell annál nagyobb boldogság az embernek, minthogy viszont szeretik?
- Gyere, menjünk most már vissza. Késő van. - mondta nyugodt hangon, és felállt a padról. Látszott, hogy már jócskán kijózanodott, és nem mellesleg én is alig éreztem már az alkohol hatását magamon.
A hazafelé úton sem beszélgettünk, csak némán, boldogsággal telve ballagtunk egymás mellett. Én folyton csak vigyorogtam, úgy éreztem, akár repülni is tudnék.
Mikor hazaértünk, rögtön átöltöztünk és a lefekvéshez készülődtünk. Én már vittem volna ki a párnácskámat a függőágyhoz, amikor meghallottam Minho hangját.
- A-a - mondta, majd maga mellé mutogatott az ágyában. - Sosem bízhatsz az időjárásban.
Én csak elmosolyodtam, és félénken befeküdtem az ágyba. Minho szinte kitalálta a gondolataimat, mert magához húzott, és fejemet a mellkasán nyugtatva, a szívverését hallgatva aludtam el.

14. rész: Saturday night fever

Furcsa volt Minho mellett ébredni reggel. Szegényről teljesen lehúztam a takarót az éjjel, de szerencsére bent nem volt túl hideg, így amiatt nem aggódtam, hogy megfázik miattam.
Viszont elhatároztam, hogy ha már én keltem előbb, akkor megpróbálok valami reggeliszerűséget összeütni neki. Bár totálisan analfabétának számítottam a konyhában, megpróbáltam elővenni minden kreativitásomat.
Még szépen meg is terítettem, akár csak egy jómódú étteremben. Ez még ment, de mikor elkezdtem a tojást sütni, rájöttem, hogy valószínűleg rossz serpenyőben sütöm, mert teljesen odaégett az aljára. Az egész konyha bűzlött az odaégett tojástól, és a rizs, amit felraktam főni, kifutott és teljesen szétfőtt. Na ennyit az én séfkedésemről...
Legalább a vizet még fel tudtam forralni minden különösebb szerencsétlenkedés nélkül a teához - de étel még sehol sem volt. Minho bármikor felébredhetett, úgyhogy inkább úgy döntöttem hogy feladom a kajakészítést, és lefutok az apartman melletti pékségbe valamiért. Gyorsan vettem két croissant, és bíztam benne hogy időben visszaérek, de sajnos nem jött össze a terv. Minho alsógatyában állt a konyhában, és nézte a gyönyörűen összekoszolt tűzhelyet az odaégett tojásos serpenyővel, és a kifutott rizzsel.
Én csak pislogtam rá a croissantokkal a kezemben, és csalódott képet vágtam. Minho szeme hol rám, hol a tűzhelyre nézett, majd gondolom összerakta magában hogy miről is lehet itt szó, mert hirtelen kitört belőle a nevetés.
- Hé... inkább értékeld a szándékot! - mondtam elvörösödött képpel, és leraktam a péksüteményeket a tányérokra. Leültem a helyemre.
Minho alig tudta abbahagyni a nevetést. Kitörölte a könnyeket a szeméből, majd ő is leült.
- Nem baj Minnie, legközelebb tudom hogy mit kell vennem a születésnapodra. Van egy jó kis könyv, az "Útmutató kis kuktáknak..."
- Héé! - dobtam meg a szalvéta galacsinommal, de persze vettem a lapot.
A tegnapi viharnak nyoma sem volt, mert ugyanolyan tikkasztó hőség volt mint máskor. Ki is mentünk a partra csobbanni.
Épp napoztunk, amikor odajött hozzánk egy szórólapos csávó, és a kezünkbe nyomott két papírt.
- Szevasztok fiatalok! Szombat van, ugye jöttök este partizni? Nem létezik hogy ilyen fess fiatalemberek ne menjenek szórakozni itt Hawaiin!Fergeteges buli lesz ma este itt a Coconut bárban! Látjátok ott? Ki ne hagyjátok!  - mondta nagy hangon a szalmakalapos, valószínűleg idevalósi egyén, miközben a part melletti út túloldalán lévő bárra mutatott. - Higgyétek el, megéri! Gyönyörű lányok is lesznek. - kacsintott - Csak gyertek!
Nagyjából értettük amit mondott, bár angolul mondta. Csak annyit tudtunk kinyögni hogy "köszönjük", mire a pasas már tovább is állt a következő turista csoporthoz.
Minhoval mindketten elolvastuk a lapot: este nyolctól kifulladásig saturday night fever party, akciós koktélokkal.
- Hm... ha már itt vagyunk, nem megyünk el? Koreában úgysincs lehetőségünk így szórakozni soha... - kérdezte Minho.
- De.. nem lesz gond hogy még nem vagyok teljesen felnőtt?
- Taemin-ah, ez nem Korea, itt nem hinném hogy komolyan veszik az ilyesmit... megpróbálunk bemenni, mit veszthetünk vele? Ez az egy hetünk van itt Hawaiin, használjuk ki! - veregetett hátba.
Igaza volt. Pont most nem kéne ilyeneken görcsölni, csak jól érezni magunkat amennyire csak lehet.
- Jól van, menjünk! - vigyorodtam el, és kissé izgatott lettem. Még sosem voltam el így kifejezetten szórakozóhelyen bulizni. A debütálásunk előtt még nagyon fiatal voltam az ilyesmihez, utána pedig már képtelenség lett volna hírességként betérni egy ilyen helyre. Csak céges partikon vettem részt, de ott csak ismerősök voltak. Kíváncsi voltam, milyen lehet olyanokkal együtt bulizni akik teljesen idegenek, és élveztem azt, hogy amíg itt tartózkodtam, civil lehettem.
Este kilenc körül be is tértünk az imént említett Coconut bárba. Minhonak igaza volt: csont nélkül beengedtek, még igazolványt sem kértek tőlünk.
A helység egy hatalmas terem volt. A plafon közepén rögtön feltűnt a hatalmas, forgó mű kókusz, amiből fénycsóvák cikáztak ide oda - valószínűleg innen is kapta a nevét a hely. A terem közepén volt egy emelvény, amelyet a táncparkett ördögei vehettek igénybe, és rajta éppenséggel lengén öltözött hölgyek táncoltak. A terem szélén asztalok, kókusz alakú székek és kanapék voltak. Mindent beborítottak a lézer fények, és hangosan dübörgött a disco zene.
Kicsit leragadhattam a látványtól, mert azt vettem észre, hogy Minho a karomnál fogva húz.
Leültünk egy asztalhoz.
- Mit adhatok uraim? - kérdezte az egyik kiszolgáló hölgy.
Még meg se néztük hogy milyenek vannak, de mivel nem akartuk megváratni szegényt, a hasunkra csapva rámutattunk egyre-egyre, aminek szép volt a színe.
Lassacskán meg is hozta az italainkat. Az enyém egészen kellemes volt, finom kókusz ízesítésű, rikító kék színű. De Minhoéról nem hiszem hogy ugyanez elmondható lett volna, mert ahogy beleszívott a szívószáljába, majdnem kiköpte az italát, és vadul köhögni kezdett.
- Na, mi az? Nem jó? - kérdeztem.
- De... khh.. csak nagyon erős.... de amúgy jó..
- Akkor kérj egy másikat.
- Nem, milyen dolog már az?... Megiszom, jó ez. - mondta, majd ismét beleszívott, de most már magabiztosabban.
- Hát jó... - vontam meg a vállamat.
Elég hamar elfogyott a koktélunk, mivel a meleg miatt szomjasak voltunk.
Én is éreztem egy kicsit a hatását, de Minho feltűnően hamar, és a végére pedig már látszott, hogy szabályosan berúgott. Na de egy koktéltól?
Megnéztem, mégis mi volt ebben a bizonyos löttyben amit ivott.
Sikerült a legerősebb koktélt kiválasztania, "Dangerous" néven. Ebbe igazán beletrafált... nem vagyok nagy alkohol szakértő, de azt tudom, hogy ez nagyon kemény. Majdnem a fele fekete abszint??? 80%-os??? Te jó isten... Ahhoz képest még egész normális állapotban is volt Minho.
- Na mi van? Minnie? Mi az? Pici Minnie? - kérdezte széles vigyorral tőlem a rapperünk, mélyen az asztalra hajolva. Gondolom látta az arcomon a döbbenetet.
- Semmi... - hajtottam össze gyorsan a koktélos lapot, és vissza tettem a helyére.
- Gyere táncolnii~!!! - kiabálta, majd karon ragadott és behúzott a tömegbe.
Kicsit kényelmetlenül éreztem magam, de ahogy ránéztem Minhora, aki teljesen önfeledten elengedte magát, azt gondoltam: miért ne? Most itt a lehetőség. Én is elengedem magam végre. Teljesen elengedem magam.
Ráadásnak nem is volt rossz szám épp a lejátszóban, úgyhogy lassan magától kezdtek el mozogni a végtagjaim. Mivel nagyon jól táncolok, ezt pár ember észrevette, és lassan egy kicsi kör kezdett el körülöttem kialakulni. Minho csak teli vigyorral mutogatott rám, a többi ember pedig csak tapsikolva nézett. Egyre jobban beindultam, a legjobb figurákat is beleraktam a rögtönzött koreográfiámba, amiket tudtam. Viszont nem akartam túl sokáig a középpontban lenni, így hamarosan le is álltam.
A végpózom után ujjongás és taps következett számomra, én pedig hajoltam egy aprót, és odamentem Minhohoz.
- Te tánc masina teee... - megfogott a hónom alatt, magához ölelt, és forogni kezdett velem.
- Waahh! Hyung nehogy leejts..!! - nevettem, majd lassan le is rakott.
Ismét táncolni kezdtünk, de csak ketten. Aztán egyszer csak még közelebb húzott magához. Kicsit furcsa volt hogy ilyen közel vagyunk, de maga a hely is tömve volt, úgyhogy nem is nagyon tudtunk volna ennél messzebb lenni egymástól.
Minho is nagyon jól táncolt, már ismertem a mozgását, így hamar fel tudtam venni vele a ritmust. Éreztem, hogy a pia most szállt teljesen a fejembe, kellemes zsibbadós érzés lett úrrá a testemen. Most kezdtem igazán jól érezni magam, elfelejteni minden stresszt és gondot, csak ellazulni, és kimozogni magamból mindent.
Becsuktam a szememet. A gyomromban dübörgött a mély basszus, a levegőben csak Minho parfümjének kellemes illatát szimatoltam. Aztán éreztem hogy két kéz megfogja a csípőmet. Ekkorra már el is felejtettem hogy kivel is táncolok - csak azt tettem ami éppen jól esett. Én is átkaroltam táncpartnerem nyakát, és teljességgel hozzá simultam. A testünk szinte már egyként mozgott, a kezével, amelyek a csípőmről már a hátsóm felemre helyeződtek át, teljesen magához húzott engem, én pedig belefúrtam az arcom a nyakába. Minden mozdulatomat követte, én pedig minden mozdulatát követtem. Soha nem éltem még át ilyen táncot senkivel sem. Azt akartam hogy a végtelenségig tartson a zeneszám, és örökre maradjunk így, ahogy most vagyunk.
De sajnos nem tartott örökké.. hamarosan vége lett. Éreztem hogy Minho lassan elenged, én pedig legyezni kezdtem a verejtéktől ázott arcomat. Mosolyogva nézett rám, én pedig visszamosolyogtam rá.
- Én.. elmegyek a mosdóba. - mondtam, mire ő csak bólintott egyet.
Reméltem hogy mire visszaérek, újra táncolhatok vele... annyira jó volt. Sosem éreztem még ilyen összhangot még senkivel sem. Alig hittem el, hogy tényleg Minhoval táncoltam az előbb. Siettem ahogy csak tudtam, és jókedvűen, feldobottan indultam vissza a táncparkett felé, mikor egyszer csak az arcomra fagyott a mosoly.
Minho épp a bárpultnál állt, egy igazán csinos, látszólag koreai hölgyeménnyel. Nem akartam belezavarni a képbe, így inkább csak a távolból figyeltem őket. Biztosan koreai volt, mert nagyon közvetlenül beszélgettek egymással.
Aztán egyszer csak láttam, hogy egyre közelebb húzódik a lány Minhohoz, és kacér mozdulatokat tesz felé. Megfogta a kezét, és simogatni kezdte.
Ez meg mit művel??!
Egyre közelebb hajolt hozzá, és valamit a fülébe suttogott, mire Minho elvigyorodott, és bólogatott.
Ah, szóval még tetszik is neki?.. Hm. Rendben.
Valamiért azt éreztem, hogy azt a csajt egy mozdulattal elpöccinteném onnan. Iszonyúan idegesített, hogy elfoglalta Minhot. Én akartam odamenni hozzá, és ismét táncolni akartam vele... Menjen már onnan az a kis fruska!!
Egy ideig még bámultam őket mérgelődve. Aztán egyszer csak a lány felállt, és karon fogta Minhot, és elkezdte vezetni valahová. Látszott hogy Minho már rettentően be van rúgva, mert alig tudott egyenesen menni utána.
Aztán eltűntek a sötétségben.

(Kedves olvasók! Először is köszönöm az olvasást :) Másodszorra pedig nagyon szeretném ha leírnátok a véleményeteket a részek végén, mert nagyon kíváncsi lennék rájuk. Ezen kívül vannak itt kis gombok a fejezetek alatt, amik szintén alkalmasak a véleményetek kinyilvánítására! Köszönöm^^)

13. rész: Hirtelen vihar

Mire odaértünk vissza a szállodához, szegény Minho alig bírt járni. Egészen a rendelőig a hátán cipelt, hiába mondtam neki, hogy most már tényleg tudok a saját lábaimon menni. Ez a srác tényleg hihetetlen...
Az orvos nem talált semmi sebesülést rajtam. Azt mondta, hogy valószínű az ijedtségtől sokkot kaptam, és csak simán benyeltem a vizet. Viszont ha Minho nem ment meg, akkor még mindig a tenger fenekén lennék, halottan.
Ebbe a gondolatba beleborzongtam, és még csak most kezdtem realizálni, hogy mit is tett értem a rapperünk. És én még meg sem köszöntem neki. Csak a hátán lógtam egy órán keresztül. Igaz, hogy tényleg nem tudtam volna még a saját lábamon megtenni az egész utat, de nem mindenkinek jutott volna az eszébe hogy egészen idáig visszacipeljen, miután még ki is mentett a vízből.
Már késő estére járt, és mindketten halálosan fáradtak voltunk, úgyhogy visszamentünk az apartmanba.
- Ahh, ez most nagyon jól esett - jött ki Minho egy szál törülközővel a derekán a fürdőszobából. - Most már mehetsz te is.
Bólintottam, és beindultam a fürdőbe, de visszafordultam.
- Minho..
- Hm?
- Én... köszönöm.
Minho elmosolyodott.
- Ne hülyéskedj már. Teljesen természetes volt.
Én is elmosolyodtam, majd bementem a fürdőbe zuhanyozni.
Mire kijöttem, addigra Minho már el is aludt az ágyában. Lábujjhegyen kitopogtam az udvarra a függőágyamhoz, de hatalmas szél kerekedett. Még belemászni is alig tudtam, annyira lengette a szél, a hajamat is össze-vissza fújta. Biztos voltam benne hogy vihar közeleg, de hát egyszerűen nem volt más, muszáj volt itt aludnom.
Már pont sikerült volna nagy nehezen álomba szenderülnöm, mikor egy hatalmas dörgés riasztott fel. Annyira megijedtem, hogy kiestem az ágyból, és pár pillanattal később éreztem, hogy hatalmas vízcseppek ütögetik a bőrömet. A pár vízcseppből nem sokára ezernyi lett, és kénytelen voltam bemenekülni a házba.
- Franc. - szitkozódtam halkan, majd Minho ágyára néztem. Bár kétszemélyes volt, attól még eléggé keskeny. Ő pont a legszélén aludt, így még épp lett volna helyem szűkösen beférkőzni mellé, de kissé haboztam, mert nem akartam zavarni - na meg nem tudtam hogy mit szólna reggel, ha engem találna maga mellett, így váratlanul. Végül halkan megpróbáltam befeküdni az ágyába, és a takarója szabad sarkát magamra hajtottam. Kissé kényelmetlenül éreztem magam,de nem volt egyszerűen máshol aludnom.
Hanyatt feküdtem. Becsuktam a szememet és megpróbáltam aludni, de a vihar teljesen kivert minden álmot a szememből. Csak pislogtam az üres plafonra. Bár rettentően fáradt voltam, egyszerűen nem tudtam aludni.
Oldalra sandítottam. Minho nekem háttal feküdt, háta fel-le emelkedett egyenletes szuszogásától. Ő biztosan fáradtabb volt mint én, hiszen mégiscsak ő cipelt engem.
Hihetetlenül hálás voltam neki, és fogalmam se volt hogy ezt mivel fejezhetném ki. Szerintem nincs semmi, amivel ezt visszaadhatnám.
Minho megfordult, immár felém nézett az arca. A kezei a feje mellett feküdtek.
Ekkor ismét egy hatalmas dörgés hallatszott az égből, én pedig annyira megijedtem, hogy ösztönösen megragadtam Minho karját.
Miután a dörejnek vége volt, ránéztem, és láttam, hogy ő is felébredt. Laposakat pislogott, a karjára nézett, majd rám. Engem meglátva felvonta a szemöldökét.
Gyorsan elengedtem a karját, felültem, és messzire húzódtam tőle.
- Én... én csak.. kint vihar van, és...
- Jaj, Minnie, ne aggódj már annyit. - mormogta álmos hangján. - Gyere csak vissza.
Én félénken nyeltem egyet, és visszafeküdtem mellé. Minho megdörzsölte a szemeit, és ásított egyet.
- Nem.. nem gond? - kérdeztem.
- Még szép hogy nem hagyom, hogy kint ázz... mondhattad volna előbb is, hogy itt is szívesen elalszol.
- Én csak.. nem akartam hogy esetleg neked gond legyen...
- Miért lenne gond? - mondta, majd mosolyogva megbökte az orromat. - Mindenen aggódsz. Én azt hittem te nem akarsz itt aludni.
- Hát.. akármennyire is szeretem a függőágyat, azért a viharban egy rendes, benti ágy mégis kényelmesebb. - mosolyodtam el én is.
Egy darabig csak néztük egymás arcát, és csak hallgattuk a kinti esőcseppek kopogását. Ahogyan bámultam a félhomályban Minho meleg, sötét szemeit, kedves arcát.. abban a pillanatban valamiféle melegség áradt el a szívemben. Talán sosem ismertem még olyan kedves és odaadó embert mint ő. Elgondolkodtam azon, hogy.. vajon a többiek is ugyanezt tették volna értem? Kockáztatták volna a saját életüket az enyémért?.. Elvégre Minho nem tudhatta, mi várja odalent. Ő mégis utánam ugrott, kihozott onnan, és megmentette az életemet. Sajnos a többiekben nem voltam biztos, hogy ilyen talpraesetten cselekedtek volna.
Még Jonghyunban sem.
- Hyung... mivel hálálhatnám meg azt, amit ma értem tettél? - kérdeztem halkan tőle.
Minho elmosolyodott, lecsukta a szemeit, és megfogta a kezemet.
- Csak légy boldog.
Én csak bámultam a kezemre, amit épp Minho fogott. A szívem gyorsan kalapált, a gyomrom forogni kezdett.
Mi történik? Miért érzem ezt? Mi ütött belém?
És Minho mégis mit csinál?
Ezt biztosan nem úgy értette, igaz?... Ő csak nagyon törődik velem. Mint egy báty a kisöccsével. Igaz?
Már el is aludt, én pedig nem mertem elhúzni a kezemet, nehogy felébredjen. Alig tudtam lenyugodni, testem minden porcikája megfeszült. Rettenetesen zavarban voltam.
A kezem már teljesen izzadt volt Minho tenyere alatt, aztán egyszer csak álmában fordult egyet, és elengedte.
Én is hátat fordítottam neki, és csak bámultam a semmibe. Aztán valami csoda folytán sikerült elaludnom.

12. rész: Hogy neki jó legyen

(Minho szemszög)

Ahogy megláttam Taemin alakját eltűnni a magas sziklaszirt mögött, és hallottam a víz csobbanását, szinte ösztönszerűen, habozás nélkül ugrottam utána a tengerbe, azonnal. Nem érdekelt semmi, csak az, hogy kihozzam őt onnan. Képtelen lettem volna elviselni már csak a puszta gondolatát is annak, hogy épp bármi komoly baja eshetett, vagy esetleg abban a bizonyos pillanatban akár teljesen összetörve is feküdhetett volna a víz felszínén, ha épp úgy alakult volna. Így az agyam - szerencsére - ebben a szituációban maradt abban az egyszerű, józan, küldetés szerű robotikus üzemmódban, miszerint: KI KELL ŐT ONNAN HOZNOM, MOST.
Így visszagondolva simán ott végezhettem volna én is, hiszen fogalmam sem volt róla hogy mi volt a sziklaszirt alján. Akár végzetesen hegyes kövek is állhattak volna ott, amik széttörhették volna az egész testemet, netán túl alacsony víz, amibe fejest ugorva nem lett volna túl szép végkifejlet... fogalmam sem volt róla hogy akár a saját halálomba is futhattam volna akkor mikor nekifutásból, teljesen vakon ugrottam Taemin után.
De nem csodálkozom rajta, mert bármit megtettem volna érte. BÁRMIT.
A vízbe érve eszeveszetten keresgélni kezdtem a víz alatt, a szemem alig bírta a sós víz durva marását. Csak homályos foltokat láttam itt-ott, és mindegyik után úgy kapkodtam, mintha Taemint találtam volna meg. De egyenlőre még egyik folt sem ő volt, és kezdtem teljesen pánikba esni.
Egyszer csak megláttam a sok homály után egy határozottabban emberi formájú alakot, és akkor tudtam, hogy ő az. Életemben nem úsztam még olyan gyorsan mint akkor. Megfogtam ahogy tudtam, és minden erőmet összeszedve kivonszoltam az egyik simább sziklára.
- Te jó ég.. Taemin.. Taemin!!! - Ordítottam hozzá, pofozgattam, hátha felébred, de semmi. Taemin teste olyan volt, mint egy zsák. Aztán gyorsan odahajoltam a szájához és az orrához, hogy megnézzem, lélegzik-e. Nem lélegzett. Rögtön megnéztem a pulzusát, amit éreztem. Furcsának fog hangzani, de valahogy feleslegesnek éreztem, vagy leginkább féltem megnézni, hiszen a gondolataim ezek voltak: Nem halhat meg, igaz? Nem létezik. BIZTOS hogy van pulzusa, és él. Képtelenség hogy nem, az nem történhet meg, ugye?
- Istenem..
Azonnal befogtam az orrát, és elkezdtem lélegeztetni.
- Gyerünk, gyerünk..!! - folytattam kitartóan. Már majdnem kezdtem teljesen elveszteni a maradék lélekjelenlétemet és bepánikolni, mikor éreztem hogy Taemin köhögni kezd és vizet köp. Hatalmas megkönnyebbült vigyor ült a képemre, és segítettem neki kiköhögni a maradék vizet.
- Istenem.. istenem... - öleltem szorosan magamhoz.
- Mi...min..ho-ssi... - mondta akadozva.
- Ssh! - raktam az ujjam a szájára - Fáj valamid?
- A..a mellkasom...
- Igen, tudom, nagyon sok vizet nyeltél. De nem ütötted meg magad? Nem fáj sehol? - vizslattam végig a porcikáit, de szerencsére nem láttam sehol sem vért, vagy sebesülést.
Taemin csak gyengén megrázta a fejét, amit a kezemben tartottam.
- Biztos?!
Taemin bólogatott, de én továbbra is többször leellenőriztem még a karját, bordáit, lábait, a nyakát és a fejét. Nagyon aggódtam érte.
- Nem baj, azért.. Hívnunk kell egy orvost.. - kutakodtam a zsebemben a remélhetőleg még működőképes telefonom után, de nem találtam. Valószínűleg elveszett a vízben. - Nincs itt... akkor elmegyek, és hívok valakit!
- De.. Hyung.. itt senki sincs a környéken... Jól vagyok hidd el - mondta már kissé erősebb, de még mindig eléggé elgyengült hangon. - Így is egy óra volt mire ideértünk..
- De akkor sem maradhatsz orvosi vizsgálat nélkül! Megyek... - mondtam tovább, de ekkor Taemin hirtelen erősen megfogta a kezemet, és kissé felült.
- Ne hagyj itt egyedül, hyung.
Ekkor ránéztem a kezemet erősen szorító kezére, majd az arcára. Kétségbeesés és gyámoltalanság sugárzott belőle, szinte könyörgő tekintettel nézett rám, hogy ne menjek el.
Tudtam hogy nem helyes, és tényleg lehet bármi baja még így is, de... egyszerűen képtelen lettem volna így ott hagyni.
- Rendben. - mondtam nyugodt hangon, és a mellhasomhoz öleltem a fejét. Éreztem hogy a kis Taemin teste, aki immár majdnem felnőtt, rázkódni kezd a sírástól.
- Hyung én... én annyira megijedtem..! - mondta sírós hangon. Alig tudtam elviselni a fájdalmas hangját... hallatán a szívem szinte összefacsarodott.
Éreztem a könnyei patakzását vizes arcán. Lassan letöröltem róla, és csitítgatni kezdtem.
- Sh.. semmi baj. Most már itt vagy, épségben, és ez a lényeg. - simogattam a mellkasomhoz ölelt fejét, a másikkal pedig védelmezően átkaroltam a hátát. Engem is a sírás kerülgetett, mert csak most kezdtem realizálni hogy mi is történt, és hogy mi is történhetett volna. Ahogy belegondoltam abba hogy akár meg is halhatott volna, a torkom teljesen összeszorult. De összeráncoltam a homlokomat, nyeltem egy nagyot, és visszatartottam. Próbáltam erős maradni a számára.
Ő csak szipogott, és szipogott tovább. Fogalmam sincs hogy meddig lehettünk így, mire végre kicsit megnyugodott.
- Na gyere, menjünk vissza. Már elég a kalandokból. - felguggoltam, és Minnie karjait a nyakam köré kurcsoltam. Még gyengécske volt, de már volt annyi ereje, hogy a hátamra kapaszkodjon. A sziklaszirt legaljától nem messze volt egy feljáró, ahol simán fel tudtunk menni. "Simán"... nos, Taemin attól függetlenül hogy milyen vékonyka volt, nem volt túl kevés súlyú, és már akkor azt hittem hogy a hátam leszakad, mikor csak a feljárón felértünk.
- Hyung, nem muszáj cipelned, szerintem tudok...
- Nem, még gyenge vagy. Maradj csak szépen itt fent. - Mondtam határozottan, és vittem tovább kitartóan Taemint. Tényleg azt hittem ott pusztulok el, annyira fájt már a karom és a hátam, de nem érdekelt. Csak az érdekelt, hogy neki jó legyen.
Mindig is ez volt számomra a legfontosabb.

11. rész: Gondoskodás

Már az első napot nagyon élveztem, úgy éreztem, minden gond és stressz ami a vállamon nyugodott a turné és a munka során, kezdett elszállni. Ha másért nem igen, de legalább ezért az utazásért igazán hálás voltam a cégnek. Csoda hogy nem valami műsor folytán lettünk ide küldve - bár még bármikor előugorhatnak kamerák a bokrok mögül...
A parton tartózkodásunk és a finom vacsora után visszamentünk a lakosztályukra.
- Neked nem hiányoznak a többiek? - kérdeztem Minhotól az ágy szélén ülve.
- Hogy őszinte legyek... nem. - mondta nevetve, miközben lassan ő is leült mellém két teáscsészével a kezében.
- Na, hyung, valld be, kicsit furcsa nélkülük, nem? - vettem át a saját teámat.
- Na jó, talán egy kicsit. De én nagyon élvezem, hogy most csak ketten vagyunk itt. Ez így nekem teljesen tökéletes. - mondta, majd beleszürcsölt a teába.
Én csak mosolyogva bólogattam, majd én is belekortyoltam - legalábbis csak próbáltam, mert olyan forró volt, hogy megégette a számat.
- Auh! - kissé fel is ugrottam. Ennek következtében jókora tea folt keletkezett Minho lepedőjén.
Ránéztem, mire ő az égbe meresztette tekintetét, és arcát az egyik kezébe temette.
- "Magic hand"... - szólított a gúnynevemen, amit az után kaptam, hogy általában ami a kezembe kerül, azt elrontom, kiöntöm eltöröm. Hát, most sem volt másképp...
- Ah.. ne haragudj - vakartam a fejemet a foltra nézve - Megpróbáljam kimosni?
- Nehogy! A végén még nagyobb kárt teszel benne.. - vágta rá Minho, és viccelődve megborzolta a hajamat.
- Azért mégsem olyan nyugodt velem a nyaralás, nem igaz? - nevettem.
- Dehogynem, még mindig jobb mint Key folytonos nyafogása, Onew morzsázása, vagy Jonghyun, akitől nem lehet aludni mert még hajnalban is fent van és zenét hallgat a fülhallgtójával.
- Jonghyun... - ismételtem halkan a nevét. Hallatán ismét eszembe jutottak a velünk történtek. Egész nap nem gondoltam rá, de most újra belém hasítottak az emlékek. Már eldöntöttem, hogy elfelejtem az egészet, mintha mi sem történt volna. De rá kellett hogy jöjjek, hogy ez nem ilyen egyszerű, és ez a titok örökre ott fog bennem élni. Még mindig nem érzem azt hogy megbántam volna, de nyomaszt. Úgy érzem valaki másnak beszélni akarok róla, elmondani, tanácsot, véleményt kérni... hogy helyes volt-e ez, és kell-e bűntudatot éreznem vagy sem? De nem volt senki akinek elmondhattam volna. Minhonak egész egyszerűen teljességgel kizárt, hogy bármit is megemlítsek erről. Nagyon megbízom benne, és eddig semmit sem titkoltam előle - de ez most tényleg tabu.
- Hm tényleg, te egyébként hogy bírtad a színpadi melegeskedést Jonghyunnal? - vigyorodott el kissé gúnyosan Minho. - Bár én csak a színpad mögül láttam, de még úgy is elég intimnek tűnt a helyzet.. kit képzeltél oda, Hyunát?
Kérdése hallatán felvontam a szemöldökömet. Hirtelen miért ilyen gúnyos velem? Tudja jól hogy nem jókedvemből csináltam... helyesbítve, ő ÚGY tudja, hogy nem jó kedvemből csináltam.
- Nem képzeltem oda senkit. - motyogtam a bögrém mögül, és ismét kortyoltam.
- Na mindegy, most már úgyse kell többet előadnotok.. mindenesetre a rajongók teljesen megőrültek tőle, úgyhogy jó kis munkát végeztetek. - mondta Minho, és megitta a maradék teáját. - Csak aztán nehogy vérszemet kapjon az SM, és még durvább dolgokra kényszerítsenek...
- Miért, szerinted én bármit elvállalnék? Mit gondolsz te rólam? - kérdeztem kissé ingerülten. Tudom hogy nem így értette, de egyszerűen túl ideges voltam attól, hogy bármi gyanút fogjon a Jonghyun iránti vonzódásomról.
- Hé, nyugi Minnie, nem így értettem. De azért tény és való hogy igazán élethűen adtátok elő a kis jeleneteteket.
Megint olyan gúnyos hangon mondta. Ah, nem akarom ezt a beszélgetést tovább folytatni!
Felálltam az ágyról.
- Én most megyek, és alszok... jó éjszakát. És... köszönöm a teát. - gyorsan leraktam a bögrét és kimentem az udvarra. Befeküdtem a piros függőágyba.
Na ezt most jól elintézte Minho... olyan nyugodt voltam egész nap, és pont estére kellett felhoznia a kínos témákat. Azt hittem ki fog jönni utánam, de szerencsére nem tette. Tényleg hagyni akartam a témát.
Kissé hideg volt, és a fejem is zavaros volt, de ennek ellenére nagyon hamar elaludtam, hiszen kihúzott minket a víz.
Reggel a madarak csicsergésére keltem. A fejem is tisztább volt mint este, és tudtam hogy tiszta lappal kezdjük ezt a napot is. Így inkább el is söpörtem a tegnapi negatívumokat, és jókedvűen nyújtóztam egyet. Egyszer csak észrevettem, hogy be vagyok takarva. De hisz nem is takaróztam be az éjjel... Minho takart volna be? Valószínűleg.
Felültem, és benéztem Minho hálójába, de ő már felkelt. A levegőben sült sonka és tojás illatát éreztem, és hamar fel is keltem a hatására.
Minho a konyhában sertepertélt, és két teríték már állt az asztalon. Rajtuk két sült tojás, és épp az elkészült sonkákkal fordult meg hogy rárakja a tányérokra, mikor meglátott.
- Oh, jó reggelt Taemin-ah! Főztem egy kis reggelit, csináltam neked is. Gyere ülj le. - rárakta a sonkákat a tányérra, és kihúzta nekem a széket.
- Nahát, te egy angyal vagy Hyung... - mosolyogtam rá. - Jó étvágyat!
- Jó étvágyat. - mosolygott vissza, és neki is láttam az ételnek.
Megbeszéltük, hogy mivel tegnap már voltunk a strandon fürdeni, ma inkább körbenézünk kicsit bővebben a szigeten.
Végigmentünk a nyilvános strandon, míg nem elértünk a végéig. A szigeten egyre messzebb érve már olyan táj tárult a szemünk elé, ami kicsit természetesebb, vadabb volt. Sokkal jobban szerettem az ilyeneket, mint a lerombolt, kialakított részeket. Egyszer csak egy jó magas sziklához értünk.
- Nézd, annyira gyönyörű, ez az érintetlen terület... - áradoztam Minhonak, miután felfutottam a szikla tetejére. Lenéztem, és a tenger vad hullámokban csapódott neki a sziklafalnak. Körbenéztem a messzeségbe, és Minho felé fordultam. - Gyönyörű innen a kilátás, gyere, nézd meg te is!
- Te jó ég, Minnie, gyere le onnan! Ez nagyon veszélyes! - figyelmeztetett Minho, és lassacskán próbált felmászni utánam.
- Jaj, mindig úgy aggódtok. Ez csak egy szikla... - még a mondatomat sem tudtam befejezni, de az egyik lábam meg is csusszant a kövezet síkosabb területén, és elvesztettem egyensúlyomat. Nagyon megijedtem, és a másodperc töredéke alatt reménykedtem benne hogy csak a sziklára esek el, de sajnos nem. Éreztem hogy zuhanok, és hallottam Minho hatalmas kiabálását. A következő pillanatban már csak egy hatalmas ütés a fejemen, csobbanás és hideg víz egyszerre, majd teljes sötétség.

10. rész: Mesés kezdet

Természetesen abban a bizonyos két hétben nem hagytak minket pihenni, mentünk az interjúkra és a fotózásokra bőven. Azonban az az idő hamar eltelt, és észre sem vettük, de Minho és én már a repülőn ültünk, útban Hawaiira.
A többieket egy hétig nem fogom látni. Nagyon ritka az olyan, hogy ennyi időt töltünk egymás nélkül, utoljára több hónapja volt, hogy elmehettünk haza hosszabb időre. Valahol ilyenkor kicsit megkönnyebbülést is jelent a távollétük számomra, mert párszor azt gondolom, hogy elég már belőlük. De valahogy mindig ott lyukadok ki, hogy az első nap után már hiányoznak...
Jonghyunnal azóta sem beszéltem a turnén történt dolgokról, mióta hazaértünk Japánból. Egyre inkább kezdtem úgy érezni, hogy a turné végével vége kellett hogy legyen minden fajta kalandunknak, és ez jó is így. Ami történt megtörtént, de egyszerűen túlságosan rizikós lenne ezt folytatnunk, főleg a lakásunkon, ahol mind az öten ott járkálunk... így belegondolva, egyszerűen képtelenség. Próbálok hideg fejjel gondolkodni erről, és inkább nem is akarok belegondolni azokba az élményekbe, mert akkor elkezdene hiányozni, és a végén még meggondolatlanul újra elkezdenék közeledni Jonghyunhoz. Nem. Egyszerűen bele kell hogy törődjünk abba hogy mi idolok vagyunk, ezt az utat választottuk, és ez lemondással jár.
Kicsit fura volt, hogy csak mi ketten Minhoval megyünk valahová pihenni. Eddig is mentünk néha kettesben ide-oda, de az szinte mindig csak munka ügyben volt. Csak egyszer kétszer fordult elő hogy két program között elmentünk kajálni, vagy ilyesmi. De ez most egy hosszabb kikapcsolódás lesz, hiszen egy teljes hét a miénk ezen a csodás szigeten. Biztos voltam benne, hogy sikerül teljesen kipihennem magam, hiszen ki más mellett tudnék ellazulni, mint a nyugodt, higgadt Minho társaságában?
Mikor a hotelbe értünk, azt hittem hogy álmodok. Pontosan olyan volt ez a hely, mint elképzeltem. Közel a tengerparthoz, az idő isteni volt, és barátságos bambusz tetős kis kunyhókból álltak a lakosztályok, terasszal, és az udvaron két pálmához kikötözött függőággyal, amit imádtam.
- Ezaazz~!!! - dobtam el a csomagjaimat és beleugrottam az imént említett ágyba. Minho csak nevetett és összeszedte az elborult bőröndömet, míg én önfeledtem hintáztam.
- Nem félsz hogy leesel? - sétált felém.
- Ugyan, ebből nem lehet leesni!
- Biztos? - vigyorgott, majd hitelen úgy meglendítette az ágyat, hogy tényleg kiestem belőle.
- Au, te gonosz!!! - tápászkodtam fel - Ezt még megkapod, ne félj!
Minho csak nevetett egyet. Én széles vigyorral bámultam a csodás lakosztályt és a környezetet, míg észre sem vettem, hogy a csomagomat a rapperünk már rég behozta utánam. Egyszerűen túl mesés volt minden ahhoz hogy odafigyeljek a dolgaimra - amúgy sem arról voltam híres, hogy olyan összeszedett ember lennék. Még jó hogy Minho az. Egyedül teljesen elvesztem volna...
Belülről még csodásabb és otthonosabb volt minden, mint hittem. Viszont mikor a hálóba értünk, mindketten letaglóztunk.
- Eh? Miért csak egy francia ágy van? - kérdeztem.
- Fogalmam sincs... - vakarta a fejét Minho - ..lehet hogy szerelmes lakosztályt rendelt véletlen az SM? - nézett rám tréfásan.
- Csak nem, ez valami tévedés, az biztos...
- Meg kéne kérdezni a recepciót, biztosan ez-e a mi lakosztályunk. Lehet hogy összekeverték.
Ezzel én is egyet értettem, úgyhogy így is tettünk. Viszont ott teljességgel meg voltak győződve arról, hogy ez a mienk. Még a papírt is megmutatták, igaz, hogy alig értettünk angolul, de valóban a tizenötös szám állt a mi nevünk helyén, és a lakosztály falának oldalán is.
- Na mindegy, nem fogunk belehalni... majd én alszom a függőágyban - mondta Minho a cuccai pakolása közben. Én ránéztem.
- Hé, ha már külön alszunk, akkor az enyém a függőágy, imádom!
- Jó, ahogy akarod. - nevetve összeborzolta a hajamat, és folytatta a pakolást.
A következő lépésünk a nap folyamán az volt, hogy elmentünk enni, majd a tengerpartra fürdeni. Kissé szeles volt az időnk, úgyhogy annak ellenére hogy meleg volt, az óceán hideg volt, és ezt meg is állapítottuk, mikor odamentünk a víz legszélére.
- Basszus, ez miért ilyen hideg? - mondta Minho.
- Kit érdekel, csak be kell futni! Így ni - mondtam, majd nekifutásból belezakóztam a habok közé. - Látod? Csak elsőre hideg de utána már jó! - kiabáltam a távolból a még mindig a parton fagyoskodó Minhonak.
- Jó, én nem vagyok ilyen extrém mint te!!
- Na, gyerünk már, ne legyél nyúl!
- Előbb hozzá szoktatom magam! - mondta, majd elkezdte locsolgatni magát. Megráztam a fejem, és lassan megközelítettem Minhot, aki rám nézett amikor odaértem mellé.
- Mi az? - kérdezte, mikor én csak hirtelen megfogtam a kezét, és elkezdtem vele futni a vízbe. - Hé! Héé~!! - kiabált, én pedig csak nevettem, majd mikor már a hasunkig ért a víz, elbotlottunk.
- Ugye hogy ki lehetett bírni? - vigyorogtam rá, miután kitöröltem a szememből a vizet. Minho csak tágra nyílt szemekkel nézett rám, majd gyanúsan elvigyorodott. Rögtön rájöttem hogy valamire készül, úgyhogy elkezdtem hátrálni, de ő csak jött, jött felém.
- Mit akarsz?!
- Ezt visszakapod makanae! - mondta, majd felkapott a vízből, és a mélyebb részéhez cipelt. Közben nagyot kínlódott, hiszen attól függetlenül hogy vékony vagyok, van súlyom rendesen - meg is lepődtem, hogy ilyen könnyen cipelt. Ezután feldobott, amilyen magasra csak tudott, én meg lódítva csobbantam a vízbe.
Mikor feljöttem, csak Minho hangos hahotázását hallottam. Megtöröltem a szemem.
- Igazából ez tök jó volt! Még egyszer!
- Dehogy, így is megszakadtam!
- Óó.. - vágtam csalódott képet, majd a víz tükrét bámultam.
Minho sóhajtott egyet.
- Na jó, de ez az utolsó! - mondta, majd újra felkapott, és elhajított.
Ezután még a vízben úsztunk kicsit, és úgy döntöttünk, kicsit kiülünk a napra.
- Ah, nem hoztam naptejet, teljesen le fogok égni.. - néztem a vállamra, ami már így is pirosodott.
- Mi lenne veled nélkülem... - Minho elővette a táskájából a naptejet. Én megörültem neki, mert tényleg nagyon fehér bőrű vagyok.
- Az SM meg fog minket ölni, hogyha túlságosan lebarnulunk. Hisz az a szép, ha fehérek maradunk.. - mondtam elszontyolodott képpel, miközben a karomat kentem.
- Ne foglalkozz már az SM-mel! Ez a hét most arról szól, hogy elfelejtjük a munkát, és szórakozunk. Bekenjem a hátadat?
- Oh, légyszíves - nyújtottam át neki a tubust, majd megfordultam. A már amúgy is leégett hátamnak jól esett a hűsítő naptej.
- Jesszus, kissé be vannak állva az izmaid, Minnie - nyomkodta a hátam Minho. Én csak megvontam a vállam.
- Tudom...
Aztán váratlanul elkezdte masszírozni a vállaim melletti izmokat, hogy ellazuljanak. Becsuktam a szemem. Annyira jól esett... most éreztem igazán, mennyire ki van merülve a testem. A munka mellett észre sem vettem, hogy majd összeroskadok. Az ember mindig akkor érzi a stressz hatását, amikor arra kerül a sor, hogy ellazuljon.
És meg kell mondjam, hogy Minho kezeire biztosítást kéne kötni olyan jól masszírozott. Miután abba hagyta, kicsit zavarba jöttem, hogy ilyen készségesen elfogadtam tőle és átadtam magam az érzésnek, úgyhogy gyorsan meg is fordultam, és bólintottam egyet.
- Köszönöm szépen!.. A tied is bekenjem?
- Légyszíves - mondta, majd megfordult.
Rányomtam a hátára, de kissé túl sokra sikeredett, majdnem a fél tubus ráment. Upsz...
- Te meg mennyit kensz?! - fordította oldalra a fejét Minho.
- Bocsánat!! - próbálkoztam leszedni a felesleget róla, és rákentem a combomra. Aztán végre sikeredett bekennem az övét is.
Ahogy elnéztem a hátát ilyen közelről, azt gondoltam, hogy hogy hogy nem vettem eddig észre, hogy milyen szálkás is Minho. Aztán eszembe jutott Jonghyun széles, kigyúrt háta is. Igazából Jonghyun hátában szerettem, hogy ilyen szép, kidolgozott izomzatú. És ha összehasonlítjuk, akkor azt mondhatnám, hogy Minhonak is igazán szép háta van. Az ő válla is jó széles, igaz, kicsit nyúlánkabb alkat, de az ő izmai is tisztán látszanak - pedig nem is gyúr olyan rendszeresen mint Jonghyun. Talán az ő adottságai alapból ilyenek.
Észre sem vettem, de már vagy öt perce kentem Minho hátát a naptejjel és vizsgálgattam a felépítését, mikor Minho félbeszakított.
- Lassan ledörgölöd a hátamról a bőrt, Minnie...
Felvontam a szemöldököm, majd a Minho hátán nyugvó kezeimre pillantottam, és gyorsan le is vettem róla.
- Ah, bocsánat, csak tudod.. olyan sokat kentem rá, nehezen szívta be...
- Aha - mondta, majd lazán felvette a napszemüvegét, és hátradőlt a napozó szőnyegen. - Na, ez ám az élet! El se hiszem hogy még egy hétig  csak ez vár ránk...
Én is hátradőltem a szőnyegen, és kicsit elgondolkodtam magamon. Az előbb Minho hátát találtam attraktívnak, ami egyáltalán nem jó jel. Nem létezik hogy véletlenül Minhohoz is elkezdjek vonzódni, nem, nem, és kész. Ez nem történhet meg, Taemin, neked még Jonghyunt is el kell felejtened, nemhogy még Minhora is ráindulj!
Nem, ez nem fog megtörténni és kész. Minho a haverom, akivel csak jót fogok lazulni az elkövetkezendő hétben.

9. rész: Új kaland

Aznap délután egész nap csak próbáltunk - rettentően unalmas elfoglaltság, azt kell hogy mondjam. Hideg volt a stadionban, be voltunk teljesen bugyolálva. Már vártam, hogy elkezdődjön maga a koncert, és túl legyünk az egészen.
Látszott rajtunk a fáradtság, mert jó pár hibát elejtettünk az előadás során. Szinte az egyetlen teljesen hibátlan produkció az Internet War volt - hiszen azon nincs is mit elrontani. Annak tudatában, hogy valószínűleg ez volt az utolsó alkalom hogy előadtuk, Jonghyunnal mindent beleadtunk az előadásunkba, és mostmár sokkal bátrabban és közvetlenebbül, mint azelőtt. Bár annál a bizonyos intim jelenetnél kishíján megcsókolt a színpadon.. csak pár centiméter hiányzott, nekem pedig majd kiugrott a szívem a helyéről, mert először tényleg azt hittem hogy megteszi. Ezen kívül... nos, Jonghyun igen-igen szűk gatyáján meg is látszott, hogy élvezi ezt, aminek láttán elvigyorodtam - hát, nem tud mit tenni ellene. Bár nem lett volna jogom kinevetni, mert - bár az én gatyámon keresztül nem igen látszott, - de nekem is volt bajom odalent.
A színpadról lejőve belém ötlött az, hogy ez volt az utolsó, és eléggé elszontyolodtam. Az jutott eszembe, hogy talán a turnéval együtt nem csak az Internet War, de a Jonghyunnal átélt kalandok is véget érnek. Pedig még koránt sem volt nekem ez elég, sőt - talán sosem elég ebből.
Lehet hogy jobb lett volna bele se kezdenünk?...
A koncert legvégén Key és Jonghyun ismét meghatódtak, én pedig csak hálásan mosolyogtam a SHINee world felé.
Aznap már repültünk is vissza Koreába. Általában mindig Minho mellé ülök a repülőn, de most jobban szerettem volna Jonghyun mellé ülni, és így is tettem. Valahogy nem tudtam elengedni őt. Minho picit meglepődött, de nem említette meg - odaült Onew mellé. Úgysem beszélgettünk sokat az úton, leginkább aludtunk. Jonghyun vállán szunyókálva töltöttem az egész repülőutat, aki pedig az én fejemre hajtotta az övét.
Már kora reggel volt mire haza értünk, de a maradék 1-2 órában amit otthon tölthettünk, még aludtunk a lakásunkon. Délelőtt felébredtünk és megebédeltünk, majd rohantunk az SMhez a megbeszélésünkre. Mindenki teljesen készen volt. Sápadt arcok, karikás szemek, elernyedt végtagok... Hiába vagyunk már 3 éve az iparban, ezt az életmódot egyszerűen nem lehet megszokni, és az is letargiába zúdított bennünket, hogy tudtuk, megint csak a próbák, interjúk, fellépések várnak ránk, és semmi pihenés. Csak csalfa reményként élt bennünk a szabadság gondolata.
- Annyeong haseyo - köszöntünk a menedzsernek, majd leültünk az asztal köré.
- Nem néztek ki valami fényesen, fiúk. - szólalt meg.
Key szarkasztikusan elmosolyodott, Minho pedig megvonta a vállát.
- Hát... a repülő még mindig nem túl kényelmes alvás szempontjából... - mondta halkan Jonghyun, a menedzser pedig csak mosolygott, mint aki rejteget valamit. Nem szokott velünk bunkó lenni, tehát biztos nem azon mosolyog hogy fáradtak vagyunk.
Aztán kis hallgatás után megszólalt.
- Nem férne rátok egy kis pihenés?
Mindenki felegyenesedett a "pihenés" szó hallatán, és minden szempár a menedzser-hyungra szegeződött, aki ennek láttán elvigyorodott.
- Srácok, nagyon keményen dolgoztatok a turnén, gratulálok nektek. Megérdemeltek egy kis lazítást. Bár.. az SM nem engedte hogy hivatalos szabadságot rendeljek, de azt sikerült elintéznem, hogy elmehessetek nyaralni.
Mindenki lehidalt az ötlettől, és teljesen izgatottak lettünk.
- És együtt megyünk? - kérdeztem.
A menedzser megrázta a fejét, amitől még jobban örültünk. Először nekem az ötlött a fejembe, hogy lehet, hogy egyedül küldenek el bennünket, és az annál jobb. Szeretem a srácokat, de minden napom huszonnégy óráját velük töltöm, nem árt egy kis különlét.
- Két részre osztjuk a bandát, Minho és Taemin külön mennek, valamint Jonghyun, Onew, és Key is.
Kissé csalódott voltam, és láttam a többieken is, hogy azt hitték, külön-külön válik utunk. Bólogattunk, majd Key megkérdezte:
- És hova megyünk? Az már el lett döntve?
- Igen. Minhoék Hawaiira...
Ennek hallatán hangosan lelkesedtem Minhoval egyetemben, aki adott egy ötöst, és megveregette a vállamat.
- ... Ti hárman pedig Törökországba.
- Ez nem ér~ - biggyesztette le az ajkát Key, és irigyen nézett kettőnkre Minhoval, akivel még mindig alig tudtunk megmaradni a székünkben. Hawaii?? Mennyire jó ez? És pont Minhoval! Nagyon jól fogunk szórakozni, már érzem.
Ránéztem Jonghyunra. Ő csak csendesen mosolygott, Onew pedig vigyorogva azt mondta:
- Ugyan már Key-gunnie, Törökország is ugyanolyan meleg mint Hawaii! Meg látod, jó lesz!
Ezek után megbeszéltük a részleteket a menedzser-hyunggal. Két hét és indulás!

8. rész: Reggeli

Eljött a következő nap, az utolsó koncertünk napja. Annak ellenére hogy rettentően fárasztó volt a turné, hiányozni fog ez a légkör. Megint haza kell menni, és az unalmas interjúkra, fotózásokra menni, jó pofát vágni, új koreográfiát betanulni, addig gyakorolni míg össze nem esünk... nos igen. Valójában EZ az idol élet.
Reggel én keltem fel elsőnek. A fejem majd szét szakadt, és megpróbáltam pislákolva, a plafont nézve összerakosgatni a múlt este képeit.
Nagyjából mindenre emlékszem, ami történt, de csak egyvalamire nem: hogy hogy vehetett rá a lélek arra, ami történt.
Aztán elkezdtem magam meggyőzni, hogy most már nagyon nincs mit tenni, és hagyjam már abba a magammal való álszenteskedést. Jonghyun itt fekszik mellettem meztelenül, és én is az vagyok. Ha a fejem tetejére állok, ez akkor is így van. És igenis, hiányozni fog a lehetőség hogy ezt újra megtegyük, mert élveztem. Ez az egész kissé olyan mint a drog... minél többet kapsz belőle, annál jobban fog hiányozni.
Mi lesz vajon ez után? Hisz ha a turnénak vége, már nem lesz lehetőségünk ilyesmire... A lakásunkon túl kockázatos volna. Lehetséges hogy ez volt az utolsó alkalmunk így együtt?..
Nem akarom.
Lassan kikeltem az ágyból, és lezuhanyoztam. A másnaposság ellenére úgy éreztem, hogy a testem jól érzi magát. Olyan volt, mintha feléledt volna, és nem éreztem annyi stresszt magamban, mint ezelőtt. Azt hiszem, egyáltalán nem válik ez a dolog káromra.
Miután felöltöztem, lassan felkeltettem Jonghyunt is. Elég nehezen akart kikelni az ágyából, úgyhogy gonosz lettem, és lehúztam róla a takarót. Erre már kapkodott utána, hiszen a csupasz hátsója virított, aminek láttán gyorsan el is kaptam a szememet - hisz annak ellenére hogy tegnap este láttam, szokatlan volt.
- Héhééé... - nyúlt felé álmos fejjel, persze erősebb volt nálam, és rögtön sikerült kikapnia a paplant a kezemből. Én csak vigyorogtam rá.
- Szégyenlős vagy..? - kérdeztem tőle huncutul. Még magam is meglepődtem a közvetlenségemen.
- Na mi van Minnie, hogy felbátorodtunk. - mondta rekedtes, álmos hangon, és mosolyogva pislogott rám az apró szemeivel.
Én zavaromban elnéztem róla, és elindultam az ajtó felé.
- Szedelőzködj össze, és gyere te is reggelizni, kora délután már ott kell lenni a.. - elakadt a szavam, mikor egy erőteljes csapást éreztem a hátsó felemen, és hátra fordultam. Jonghyun immár az ágyból kikelve vigyorgott rám.
- Hé. - szóltam rá. - ..Ezt most miért?
- Nem tehetek róla, muszáj volt, ha már egyszer annyira formás és ennivaló a hátsód. - mondta Jonghyun, miközben elkezdett kotorászni a táskájában.
Kissé elpirultam, zavarba jöttem, és nem tudtam mit mondjak erre.
- Khm, szóval.. igyekezz jó? - mondtam, és kimentem a szobából.
A reggeli közben egészen jó hangulatban volt a csapat. Össze-vissza röhögcséltünk, az előző estére vissza gondolva.
- Mondom hogy fogalmam sincs hogy ki volt az a csávó!! - szabadkozott  nevetve Key.
- Pedig nagyon jól elvoltál ám vele, mintha a legjobb haverod lett volna! Hogy ismerkedhetsz ilyen könnyedén idegenekkel?! - kérdezte Minho.
- Te csak ne beszélj, te az est közepén bealudtál! - vágott vissza Key.
- Ő legalább nem okozott galibát, nem úgy mint Onew... - említette meg Jonghyun, és Onew már tudta is miről van szó: elrejtette magát a kenyérszelete mögé szégyenében.
- Bocsánat!!
- Jól van, Dubu - veregette meg a vállát Jonghyun, majd felállt az asztaltól. - Én most megyek a mosdóba.
Miután Jonghyun elment, Key megkérdezte:
- Legalább abban a sakétól tocsogó gatyában aludt el, vagy levette?
- Neem, nem abban aludt el, levetettem róla. - legyintettem, majd a többiek hirtelen furcsán néztek rám. Először nem értettem miért, de utólag csengtek szavaim a fülemben, hogy micsoda hülyeséget mondtam.
- Levetetted...? - nézett rám Minho kerek szemekkel.
- Azért annyira nem volt berúgva Jonghyun, hogy ne tudjon levetkőzni.. - mondta Key.
Elvörösödtem.
- Ah, úgy értem levette! Levette. Csak félrebotlott a nyelvem. - éreztem, hogy az arcomba futott minden vér.
- Miért vagy vörös...? - kérdezte halkan Onew, miközben lassan megbökte az arcomat.
Én zavaromban ide-oda pillantottam, majd felálltam az asztaltól.
- Én is elmegyek a mosdóba...
Odafele menet találkoztam Jonghyunnal, aki teljes nyugodtsággal jött visszafelé, de ahogy meglátott, látta hogy valami van.
- Mi az Minnie? - fogta meg az egyik vállamat.
- Semmi... - mondtam, és mentem tovább.
Ah. Taemin. Hülye, hülye, hülye...
Csak most érzem, hogy mennyire veszélyes ez az egész, amit mi művelünk Jonghyunnal.

7. rész: Felejthetetlen éjszaka

Aznap egy teljes szabadnap a miénk volt, így úgy döntöttünk lazulunk egy kicsit. Persze a biztonságiak kíséretében, de elmentünk egy pizzázó szerűségbe. Onew megevett egy egész extra erős chilis pizzát, amin természetesen csirke volt. Jonghyun is bevállalta ugyanezt, de ő nem bírta az erőset annyira, mint Onew - úgyhogy úgy végződött a dolog, hogy benyelt egyszerre egy liter hideg vizet, mi meg fuldokoltunk a nevetéstől. Minho megette az eddig jól bevált sonkását, mi pedig befeleztünk egy extra sajtosat Keyjel.
Miután jóllaktunk, Onew felvetette az ötletet, hogy rendeljünk egy tálca sakét.
- Most már Taemin is ihat, nem igaz? Hiszen nagykorú.
- Hát igen, itt az ideje átesni a tűzkeresztségen! - szólalt meg Jonghyun, és megbökte az orromat.
- Nem biztos hogy ez olyan jó ötlet... - aggodalmaskodott Minho.
Pontosan tudtam miért mondja ezt, hiszen számtalanszor bebizonyosodott már, hogy nagyon nem bírom az alkoholt. De nem akartam nyúlnak tűnni, úgyhogy kihúztam magamat.
- Ugyan srácok, ittam már, ti is jól tudjátok!
- Ja, bebasztál egy pohár sörtől... - emlékeztetett Key.
- De most sokat ettem! Nem lesz semmi bajom, hozzátok csak. - mondtam magabiztosan.
Végül megegyeztünk abban, hogy egy tálcától csak nem lesz akkora bajunk, főleg ha nem is erőset rendelünk - ráadásul még ettünk is.
Nos, ennek ellenére inem egészen úgy sült el a dolog, ahogyan terveztük. Igaz, nagyon jól éreztük magunkat az est egy pontján, sokat sztoriztunk és nevetgéltünk, kicsit ellazultunk így öten. De aztán Onew felbátorodott, és szó nélkül hozott még egy tálcával.
- Jézusom, ne, Onew... - röhögött Minho - ezt már tényleg ne!
- Anyááám mi lesz itt..! - fogta az arcát Key.
- Nyugaloom, csak meg kell inni! Ki tudja mikor lesz következőleg alkalom erre? - vigyorgott, és letette az asztalra a tálcát.
Én épp még abban az állapotban voltam amikor már tök jól éreztem magam, de tudtam hogy ha ezt továbblépem, akkor már nem lesz jó vége. Azonban ha jól éreztem magam, hajlamos voltam bátorrá válni, és még többet inni...
Úgy is lett. Nem csak én, de még Onew is magához képest eléggé elhajlott. Én már abban az állapotban voltam, amikor mindenen csak röhögtem, legyen az bármi. Ránéztem Jonghyun arcára, és elkezdtem hahotázni. Minho lassacskán bealudt a sarokban, Key meg elkezdett egy tök idegen pasassal beszélgetni, de azzal nagyon belemerült. Onew felállt, miszerint elindul a mosdóba, viszont mikor felállt és elment az asztal mellett, amelynek a legszélén Jonghyun ült, nos... ügyesen beleborította az énekesünk ölébe az összes maradék sakét.
- B*zdmeg..!! - káromkodott hirtelen Jonghyun, és csak felemelt kezekkel a sakétól tocsogó gatyáját nézte.
Onew elkezdett azon a tipikus részeges magas hangján nevetni, és szabadkozni.
- Ne haragudj! Jaaaj ne haragudj Jonghyuuun~! Áháháhá~ - borult a vállára.
Én fuldokoltam a nevetéstől, annyira viccesnek találtam az iménti jelenetet, és csapkodtam az asztalt.
- Na jó, szerintem lassan mehetnénk haza..!! - mondta határozottan Jonghyun. Ekkorra már Key is elszakadt a beszélgetőpartnerétől, és realizálta hogy a dolgok kezdenek csúnyává válni.
- Lassan lehet hogy menni kéne nem? Taemin már teljesen készen van!!
- Onew is - szólt közbe Jonghyun, majd felállt, megfogta a karomat, és valahogy kivonszolt az asztal mellől. Key felrázta Minhot, aki lassan ébredezni kezdett békés részeges álmából, hogy megyünk haza. Jonghyunon támaszkodva próbáltam a lábaimmal a földön lépkedni, de valahogy annyira nem ment. Onew is kissé cikázott, talán Key volt még az aki a legépkézlábabb volt.
Lassan visszavittek bennünket a hotelbe, én pedig még mindíg nevetgélve bevánszorogtam a szobánkba Jonghyunnal.
- Ah, baszki Onew, mit műveltél a gatyámmal... - mondta, majd kigombolta a foltos ruhadarab sliccét.
Én csak a szoba közepén állva néztem ahogy vetkőzik, homályos tekintettel, az arcomról továbbra is lemoshatatlan vigyorral.
- Te... tteee... - mutogattam Jonghyun felé, aki rám nézett.
- Jaj Minnie, ennyire tán még sosem basztál be mint most... - Levette a pólóját.
- Miért, talán rosszul viselkedek? - tettem felé egy pár bizonytalan lépést, de hamar hátra tántorodtam.
- Nem, aranyos vagy.
- Aranyos? - elkezdtem felé indulni. - Te is aranyos vagy...
- Nem kéne lefeküdnöd Minnie? - mondta mosolyogva, miközben a pólóját leterítette a szék karfájára.
Én csak a csupasz felsőtestét mustráltam. A kidolgozott izmait, a hibátlan bőrét... amire mindenki büszke lenne. A kockás hasát, a formás lábait.
Valahogy akkor és ott, végignézve Jonghyun testén azt éreztem, hogy oda akarok menni hozzá, megint olyan közel. Megint azt akarom hogy azt csinálja velem amit azon az estén.
- Nem akarsz... - Kezdtem el a mondatomat, és igaz hogy csak egészen kicsit akartam hozzá közelebb lépni, valahogy nagyobbra sikerült, és elvesztettem az egyensúlyomat. Átkaroltam a nyakát, és Jonghyun meg kellett hogy tartson.
Lassan belenéztem a szemébe, és ismét elvigyorodtam.
- Nem akarsz megint... tudod... - kuncogtam.
- Mit? Minnie, teljesen részeg vagy, nem is tudod mit beszélsz.
- De igen, tudom Jonghyun - álltam a lábamra. - Azt tudom hogy kurva jó volt amit te aznap este csináltál velem. Nem tudom hogy csináltad, de jó volt.
- Azta, már káromkodsz is, haha! - Nevetett egyet. - ...Tudom hogy jó volt.
Ekkor megmutatkozott teljes gátlástalanságom és bátorságom mértéke, ugyanis, egészen közel hajoltam hozzá, és azt súgtam neki:
- Neked nem lenne jó...? - Ezután végigsimítottam a felsőtestén. Éreztem, hogy egy lassú, nagy levegőt vesz, és nem számított erre. Ezután lassan lehúztam a bokájáig a kigombolt nadrágját, miközben mindvégig ránéztem.
Sosem gondoltam hogy valaha ilyet fogok csinálni. Te jó isten.
- Minnie ezt csak azért csinálod, mert piás vagy.
Megráztam a fejemet.
- Az ember őszinte ha iszik...
Jonghyun csak sóhajtott egyet. Én még közelebb álltam hozzá, és már mindkét kezemmel simítottam végig a testén. Most már az arcom is egészen közel került az övéhez, és a szeméből a szájára néztem. Azokra a puha, és meleg ajkakra, amiknek az érintése akkor olyan jó érzés volt... emlékeztem rá, a fejemben teljesen élénken élt az érzés emléke. És újra érezni akartam őket. Számomra ezek az ajkak nem Jonghyun ajkai voltak, hanem csak ajkak, amiket meg akartam csókolni. Csak azt akartam hogy valami történjen, mert be voltam indulva.
Eleget tettem a vágyaimnak. Kissé elfordítottam a fejemet, és lassan, gyengéden megcsókoltam. Jonghyun nem ellenkezett, hanem viszonozta a dolgot. A helyzet az volt, és én már teljesen belendültem, és a lábai közé léptem hogy minnél közelebb kerüljünk egymáshoz, és lassan ő is benyúlt a pólóm alá, és a hátamat simogatta. Az idegeimnek nem kellett több - ahogy Jonghyun ujjbegyei a bőrömhöz értek, mintha egy bekapcsoló gombot benyomtak volna rajtam, a mozdulataim szinte maguktól jöttek. A kezeim lejjebb csúsztak a boxeréig, és már a csípőjén nyugodtak, aztán ő is lehúzta rólam a ruháimat. Pár pillanat sem telt el, de Jonghyun már az ágyon feküdt, és én pedig rajta ültem, szintén boxerben.
Sosem hittem volna hogy valaha is megtörténhet ez a pillanat.
Eddig én voltam kényeztetve, és azt élveztem, hogy más kalandozgat a testemen. Ez még érthető, de mégis mit élveztem abban hogy én kényeztettem mást? Egy férfit?
Meleg volnék?
Komolyan meleg volnék?
Nos, erről csak így utólag elmélkedem, mert akkor és ott ez egy hangyányit sem érdekelt. Úgy szívtam Jonghyun nyakán a bőrt, mintha belém programozták volna, hogy ezt kell csinálnom. Éreztem a teste rándulásait, ahogyan finoman a hátamba mélyesztette az ujjbegyeit ha egy érzékenyebb pontjához értem. Rettenetesen élveztem ezeket a kis reakciókat a részétől, és még többet akartam kicsalni belőle. Belenyúltam a boxerébe.
- A..ah, Taemin..
Én csak vigyorogtam, és lassan kézzel kezdtem kényeztetni.
- Azt akarom hogy azt éld át amit én pár napja... - súgtam a fülébe, ő pedig csak lecsukott szemekkel, kéjesen sóhajtozva feküdt a párnámon.
Az arcát elnézve nem tudtam mást csinálni, csak a számba harapva vigyorogni. El akartam juttatni a csúcsra. Egyszerűen erre vágytam, és lassacskán meg is kaptam a látványt: egy fejét felszegő, kissé hangosan felnyögő Jonghyunt, a kezemben lüktető, forró hímtagjával.
Lassan kinyitotta egy résnyire a szemét, kissé oldalra billentette a fejét, és szélesen elvigyorodott.
- Te kis makanae... - mondta, aztán határozott mozdulattal maga alá gyűrt, nem törődve semmivel. Én természetesen készségesen hagytam magamat. Bizonyára ő is eléggé ittas volt ehhez az egészhez, mert minden gátlásunk elszállt.
Jonghyun szorosan rám feküdt, a hajamba túrt, és határozottan megcsókolt. Én is átöleltem, és teljesen magamhoz húztam. Még az egyik lábammal is átkaroltam az övét, hogy még szorosabban legyünk. Élveztem ahogyan a mellkasának kissé már nedves bőre az enyémhez simul, beletúrtam az erős tincsei közé, és egyszer csak éreztem hogy a nyelve a számba nyomódik.
Jonghyun eszméletlenül smárol. Kéjesen belenyögtem egy halkat a csókunkba, mikor egy pillanatra határozottan hozzányomta a csípőjét az enyémhez. Ezután Jonghyun áttért a nyakamra, majd egyre lejjebb és lejjebb csókolgatta a testemet. Lassan lehúzta rólam a boxeremet.
Meztelen voltam. Meztelenül feküdtem Jonghyun alatt egy ágyon. És még csak nem is éreztem sajnálatot.
Aztán Jonghyun igazán veszélyes zónák felé ért, mikor az ajkai már az ágyékomra lehelték a csókokat. Azt hittem, mindjárt felrobbanok Ott, de még mindig nem ért hozzá egy ujjal sem. Direkt szórakozik velem??
Ah... csinálj már valamit... Bármit...
Már teljesen kész voltam, és lenéztem rá. Ő egy pillanatra felnézett, és elvigyorodott. Látta, hogy "szenvedek"... és ő ezt rettenetesen élvezte.
Finoman megfogtam a kezét, és próbáltam odavezetni a lényeghez, de ő még mindig nem tette oda.
Az isten szerelmére, csinálj valamit!!!
Csak nézett a szemembe, én pedig kérlelően, szinte könyörögve néztem vissza rá.
Gonosz... gonosz... gonosz vagy...
- Csukd be a szemedet. - mondta halkan.
- Miért?
- Csak csukd be. Bízz bennem.
Engem már nem érdekelt, azt tettem amit mond, csak legyen végre, valami.. valami...
Miután becsuktam a szemem, pár másodperc múlva csak valami egészen mást és.. egyszerűen fantasztikus... érzést éreztem. Egy ismeretlen, de semmihez nem hasonlítható érzést. Tudtam, hogy ezt biztos hogy nem a kezével csinálta Jonghyun.
Kinyitottam a szememet, és lenéztem egy pillanatra.
A szájával. A szájával csinálta.
A szemeim tágra nyíltak, az ajkaim is szétnyíltak, és csak mély sóhajok hagyták el a számat Jonghyun minden mozdulatánál. Nem hittem volna hogy lehet egyáltalán jobb annál amit pár napja művelt velem, de tévedtem. Ez hihetetlen érzés volt.
Nem is kellett sok ahhoz hogy a csúcsra érjek.
- AAAhh Jonghyun..!! - Hamarosan önkéntelenül is hangos, kéjes sóhaj hagyta el a számat. Olyan hangot adtam ki, amin még én magam is meglepődtem. A lepedőt mindkét kezemmel markolásztam, miközben a csípőmet önkéntelenül mozgattam Jonghyun szájába.
Beleszédültem az élménybe. Jonghyun felegyenesedett, és a szemembe nézett.
Én éreztem hogy fele annyira sem vagyok már részeg, mint voltam, és kissé kezdtem realizálni hogy tulajdonképp mi is történt itt.
Valószínűleg ezt ő is észrevette rajtam.
- Igen Minnie, orális kielégülésben részesültél tőlem, és jó volt, és nem bántad meg. És sőt, emlékeztetlek, hogy ezúttal én is megkaptam ami nekem járt, méghozzá tőled, és még te is élvezted. És nincs mit ezen sajnálni, csak annyi a dolgod, hogy nem mondod el senkinek.
Csak aprókat bólogattam. Bele kellett törődjek, hogy nincs mit szépíteni a dolgokon. Egyszerűen ez van, ezt csináljuk mi itt ketten. Tulajdonképp nem zavar ez senkit, és ha titokban tartjuk, nem lehet baj. Most már biztos voltam abban, hogy meleg vagyok, és Jonghyun is az. És mindkettőnknek erre van szüksége, amit meg tudunk egymásnak adni.
Aztán egyszer csak valamiért elkezdtem hihetetlenül álmos és fáradt lenni. Tényleg azt éreztem, bármelyik pillanatban el tudnék aludni. Jonghyun ekkor csak adott egy puszit az arcomra, és úgy ahogy volt, hozzám bújt, és együtt aludtunk el az ágyamban.

6. rész: Szeretném?

Természetesen mikor reggel felkeltem abból a hangyányi bóbiskolásból amit a kusza gondolataim engedtek, rögtön az jutott elsőre eszembe, mi történt tegnap este. Bár ébren voltam, nem is nyitottam ki jó sokáig a szememet. Nem akartam ennek a napnak nekikezdeni.
Nem tudtam, hogy fogom a mai napon elrejteni a zavartságomat a többiek előtt.. főleg Minho előtt. Ő mindig kiszúrja ha valami gondom van, és általában ki is húzza belőlem.
Na de ezt biztosan nem fogja.
Mikor rávettem magam hogy végre kitápászkodjak, láttam, hogy Jonghyun ott áll a tükörnél, és épp a haját igazgatja. Aztán felém fordult.
- Jó reggelt! A többekkel már megreggeliztünk. Ne haragudj hogy nem hívtalak le, csak nem akartalak felébreszteni, olyan mélyen aludtál. - Úgy csinált, mintha mi sem történt volna. Mintha az egész egy teljesen természetes esemény lett volna, legalábbis az ő számára.
Ránéztem az órára. Délelőtt 10 óra volt... hogy aludhattam eddig??? Biztosan azért, mert hajnalokig nem tudtam elaludni...
Gyorsan elkezdtem keresni valami göncöt a táskámban, amit felhúzhatok a reggelihez. Kapkodtam, mert nem akartam Jonghyunnal egy légtérben lenni. Nem azért, mert utálom, vagy ilyesmi, hanem egyszerűen képtelen vagyok bárhogy is viszonyulni hozzá azok után ami történt. Csak tudnám, meddig lesz ez így...
- Taemin-ah. - Jött oda a kapkodásom láttán, és megfogta a vállamat. Hirtelen felnéztem rá, és csak pislogtam. A száját néztem. A száját, és minden ami eszembe jutott róla, csak az volt, hogy mennyire puha és kellemes volt az érintése... De nem, nem szabadna ezt gondolnom róla, hiszen Jonghyun szájáról van szó! Jonghyunéról!!
- Gyere, beszéljük meg a dolgokat... nem szeretném ha emiatt szorongnál.
Sóhajtottam egyet, majd kiegyenesedtem, és leültem az ágyamra, ő pedig mellém huppant. Én persze még mindig nem néztem a szemébe. Igazából nem akartam erről beszélni, de azt gondoltam, lehet hogy jobb lesz.
- Figyelj ide. - fogta meg gyengéden az államat, és maga felé fordította. - Így. Ne aggódj, ne rágódj már a tegnapin. Én nem akartam neked semmi rosszat, és hidd el, ha tiltakoztál volna, nem erőltettem volna. Én csak jót akarok neked.
Nem amiatt aggódtam, hogy ő rosszat akart volna. Leginkább az aggasztott, hogy mit gondolhat arról, hogy én ezt elfogadtam.. hogy hagytam. Természetesen azt is bizarrnak tartottam hogy egyáltalán így közeledik felém, egyszerűen nem értettem. Tudni akartam az okát. Bár eddig is voltak kissé homo megnyilvánulásai felénk, sosem gondoltam hogy valaha is komolyan gondolhatná...
- Én tudom, de... de hyung... neked ez miért volt jó? - kérdeztem félénken.
Jonghyun elmosolyodott.
- Még magam sem tudom... - nézett végig rajtam - ... egyszerűen.. jólesett.
A pillantásától egyre jobban zavarba kezdtem jönni, és fészkelődtem. De ebből én többre voltam kíváncsi. Az igazi okát akartam tudni annak, hogy mi vette rá arra hogy egy férfit elkezdjen kényeztetni.
- De te nem szereted a férfiakat...
- Hát, látod. Te sem tudtad eddig, hogy egy másik férfi képes lehet téged kielégíteni, nem igaz?
Ekkor már nem bírtam a szemkontaktust. Igaza volt. Olyat kérdeztem tőle, amit még én magamtól is simán megkérdezhetnék. Hiszen mégiscsak én izgultam fel egy.. férfira.
- Én csak láttam, hogy mennyire élvezed az Internet Wart. Én is élveztem. Éreztem rajtad, hogy mennyire hiányzik számodra a közelség. Úgy gondoltam, hogy ezzel jót tehetek neked. Csak ne rágódj ezen többé, jó? - Megsimogatta a térdemet, mire én ismét ránéztem. - A többieknek ezt nem szabad megtudnia, rendben? Te nagyon rosszul álcázod az érzéseidet. Ha észrevesznek valamit, akkor mondj valami mást, ami hihető, de ne azt hogy semmi bajod, mert azt senki sem fogja elhinni.
Bólogattam. Teljesen igaza volt. És a szavai hallatán kicsit talán könnyebb lett a lelkem. Kicsit úgy tett, mintha ez az egész egy normális, magától értetődő dolog lett volna.
A koncerten vitathatatlan volt a feszültség kettőnk közt, ez tény. Igazából én tehetek arról hogy egyáltalán felmerült benne a gondolat, hogy ilyeneket lépjen felém. Hiszen le sem tudtam volna tagadni az izgatottságomat, amit akkor éreztem, mikor Jonghyun olyan közel volt hozzám.
Jonghyun megveregette a térdem, majd felállt az ágyról.
Én azonban még egyvalamire kíváncsi voltam.
- Hyung... - szóltam utána, mire ő hátrafordult.
- Hm?
Kíváncsi voltam, hogy vajon számíthatok-e még ilyesmire tőle. Ha őszinte akartam maradni magamhoz, akkor azt mondanám hogy... szerettem volna még. Hiszen ha belegondoltam, akkor azt mondanám, hogy Jonghyun előző este olyan érzést adott nekem, amit eddig életemben soha nem éreztem. Sosem éltem még át ilyen gyönyört, amit a múlt éjszaka. Valójában nagyon felizgatott a dolog, már akkor is ha csak egyáltalán rágondoltam, és a testem porcikái azt suttogták, hogy még. Szívesen átéltem volna még számtalanszor az érzést. csakhogy egy bibi volt - méghozzá az, hogy az énekesünk okozta. Én biztosan nem kérném meg rá, teljességgel biztosan nem. De ha ő újra megpróbálná...
- Te fogsz még... Szóval te majd ismét... - elpirultam, nem tudtam kimondani a mondatot. El sem hiszem ,hogy egyáltalán eszembe jutott, hogy megkérdezzem...
Jonghyun elmosolyodott.
- Hogy újra kezdeményezek-e?
Én csak lesütött szemmel, némán bólintottam egyet, szinte láthatatlanul.
Kuncogott egyet.
- Szeretnéd?
Mi? Hogy szeretném-e? Most komolyan... komolyan mondjam neki azt hogy igen? Ah... Taemin, te annyira.. szánalmas vagy. De akkor is... annyira jó volt... annyira jól esett...
Csak tördeltem a kezeimet, és a paplant markolásztam. A képem már teljesen vörös volt, mint egy ráké.
Jonghyun elvigyorodott.
- Hallgatás, beleegyezés. - kacsintott egyet, majd elindult kifelé, azonban mielőtt lenyomta volna a kilincset, oldalra fordította a fejét, és halkan azt mondta:
- Még egyvalami Minnie... azt ne várd hogy mindig én lépjek először. - ezután kiment a szobából.
Na ne. Hogy én rámásszak Jonghyunra? Kizárt dolog. Teljességgel kizárt.