23. rész: Így választottam

Szorosan szorongattam Jonghyunt, a mellkasába fúrtam az arcomat, és a pólójába itattam az összes könnyemet. Alig kaptam levegőt a sírástól. Amíg egyedül voltam a szobában, belém hasított az, hogy mindez ami most történt, az én lelkemen szárad, és egyszerűen teljesen kiborultam.
Mindig is egy olyan ember voltam, aki félt megbántani másokat. Még sosem okoztam az életemben ekkora érzelmi galibát senkinek, és egyszerűen nem tudtam, mi tévő legyek. De most elhatároztam, hogy megpróbálom helyretenni a dolgokat - már amennyire lehet - hogy mindenkinek a lehető legjobb legyen.
Miután kicsit jobban megnyugodtam, Jonghyunnal kimentünk a nappaliba, ahol a többiek csendesen ülve vártak bennünket. A feszültséget szinte harapni lehetett volna a levegőben. Key a térdein könyökölve tűnődött, Minho és Onew pedig valamit motyogtak egymásnak, amikor belépésünkkor minden szem ránk szegeződött.
Leültünk a többiek mellé a kanapéra. Én teljesen arra gondoltam, hogy most nekem kell beszélnem, hiszen én vagyok mindennek a felforgatója, össze kell szednem magam, és meg kell ezt tennem mindenkiért.
De bármikor is akartam kinyitni a számat, a gondolataim teljesen összekuszálódtak, és nem tudtam hogy mit mondjak pontosan. Mindenféle megfordult a fejemben, de mindegyikre azt gondoltam, nem helyes, nem, inkább nem így mondom, de így sem jó... szimplán csak érthetetlenül makogtam.
Egyszer csak Jonghyun határozottan megszólalt:
- Én és Taemin...
Odakaptam a fejemet felé, mert nem hittem, hogy ő bármit is mond majd. A szívem a torkomban dobogott. Rettenetesen féltem a többiek reakciójától...
Minho arcizmai megfeszültek, ahogy ránézett, a mellkasomba hasított a fájdalom. Gyorsan el is pillantottam róla. Key kíváncsian pislogott, és miután Jonghyun még mindig nem fejezte be a mondatát, Onew rákérdezett:
- Te, és Taemin..?
- ...együtt vagyunk.
Key hihetetlenkedve hátradőlt a kanapén, egy "ezt nem tudom elhinni" mosoly kíséretében. Onew pislogott párat, és felvonta a szemöldökét.
- Együtt vagytok?
Jonghyun sóhajtott egyet. Éreztem, hogy belül ő is remeg az izgatottságtól, de ezt igyekezett elrejteni.
- Figyelj, Onew-hyung. Te is tudod, hogy nekünk idolként, egészen addig amíg a SHINee meg nem szűnik létezni, egyszerűen nem lehet párkapcsolatunk. Talán te vagy az az ember, aki ezt a legjobban megértheti... Téged is szétszedtek a barátnőddel, ahogy engem is. De... Nekem egész egyszerűen mindenképpen szükségem van egy társra, én egy ilyen fajta ember vagyok. Miután Sekyunggal szakítottunk, már megértettem, hogy szinte reménytelen ábránd azt hinni, hogy valaha is lehet valakim a külvilágból, akivel normális kapcsolatban álljak, így ezt feladtam. Valahogyan automatikusan elkezdtem máshol keresni ezt, és... Taeminben sikerült megtalálnom ezt a társat. Igen, furcsa az, hogy ennyi idő után jöttem rá erre... de ez a helyzet ébresztett rá arra, hogy talán szorosan mellettem is van egy olyan ember, aki a partnerem lehetne, csak eddig észre sem vettem.
Jonghyun felbátorodott, és váratlanul megfogta a mellettem pihenő kezemet. Éreztem, hogy a többiek zavarba jönnek ettől, és én is bizonytalanul hagytam.
- Egyszerűen szeretem őt! Érted? Te is tudod, hogy ezt nem lehet irányítani. Hát akkor miért nem használhatnánk ki azt, hogy csapattársak vagyunk, és legalább mi itt lehetünk egymásnak, ha már kívülállókkal nem állhatunk szóba? Miért nem adathat meg nekünk, hogy legalább mi ketten boldogok legyünk?... Taeminnie is már 19 éves. Szerinted mikor lesz neki valaha is egy párkapcsolata? Szerintem ennyit ő is megérdemel.
Onew csak a semmibe bámulva bólogatott. Láttam, hogy az agya még csak próbálja feldolgozni mindazt, amit az imént hallott.
- Ésss... neked mi a véleményed erről, Taemin-ah?
Egyszerűen muszáj volt végre mondanom valamit nekem is. Erőt vettem magamon, és megszólaltam a remegő hangomon.
- Onew-hyung... - nyeltem egy nagyot. - én... én csak azt szerettem volna mondani nektek, hogy... én tényleg nem akartam senkinek sem gondot okozni, soha... és nagyon nagyon sajnálom hogy ekkora galibát okoztam... és igyekszem, hogy a jövőben ne forduljon elő ilyesmi,  és..
- Rendben, ezt értem Taemin-ah. De én arra lennék kíváncsi, hogy vajon te is így gondolod-e, mint Jonghyun-ssi? Te is... szereted őt?
Jonghyun rám nézett, én pedig belenéztem a fekete bogár szemeibe, amely reményteljesen csillogott. Láttam benne a tiszta szerelmet, és láttam hogy némi bizonytalan félelem is van benne, hogy vajon mi lesz a válaszom Onew kérdésére.
Őszintén... Még mindig nem éreztem azt a lángoló szerelmet felé. Nagyon szerettem őt, mint embert, és nagyon ragaszkodtam hozzá. Azt tudtam, hogy soha, soha nem szeretném megbántani, és rettentő hálás voltam, hogy így gondoskodik rólam. Igen, leginkább ragaszkodás volt felé a részemről, és nagyon is vonzódtam felé, mint férfi.
Minek hívjam ezt? Ez is szerelem?
Már így is eléggé furcsa hogy ennyit gondolkozom ezen. Hiszen miért is mondtam volna neki hogy adjunk egy esélyt, ha nem szeretném?
Miért kételkedek még mindig?!
Egy pillanatra megakadt a szemem Minhon.
Minho...
Miután a szobában elmondta, miért is hidegült el tőlem... ismét megbolygatta az érzéseimet. Most már tudtam, hogy nem azért volt velem ilyen, mert nem szeret már. Ő tulajdonképpen csak jót akart nekem és Jonghyunnak. Ő tulajdonképpen csak félrerakta magát, hogy ne okozzon számunkra gondot, és jóvá tegye azt, hogy egyáltalán a nyaraláson elcsábított. Lehet, hogy ő tényleg még mindig olyan szerelmet érez irántam, amit a nyaraláson mutatott?
De akkor mennyire szenvedhet ő most?
Istenem... Minho... miért kell szeretned engem?
Rá-rá pillantottam Minhora, aki csak érzelemmentes arccal bámulta a szobaszőnyeget. Ismertem már: amikor ilyen arckifejezést vág, az azt jelenti, hogy legbelül forr.
Egy szemetesládának éreztem magamat, ahogyan ránéztem. Miért kellett áltatnom őt a nyaraláskor? Miért kell egy ilyen jó embernek, mint amilyen ő, fájdalmat okoznom?
Ismét visszatértem Jonghyun szemeire, akinek a tekintetében eközben megnőtt az aggodalom és a félelem érzése. Láttam rajta, hogy tűkön ülve várja, mit válaszolok Onewnak, és retteg attól, hogy semmit, vagy esetleg azt, hogy nem. Éreztem, hogy a kezei szorosabban fogják az enyémet.
Elegem volt magambl. Itt már nincs helye hezitálásnak! Így választottam. Jonghyunt választottam, és kész. Most már nem bánthatom meg őt, semmiképpen sem.
Lassan bólogattam Onew felé.
- Értem. Hát... ezzel valóban nincs mit tenni, nem igaz? - mondta komoly arccal Onew.
- Várjatok egy kicsit... bocs hogy így hirtelen közbe szólok, de van egy aprócska dolog, ami azért egy eléggé fontos része az egész ügynek. Most akkor mi van Minhoval? - kérdezte Key, és Minhora nézett.
Minho köhintett egyet, kihúzta magát, és érzéketlenül azt mondta:
- Semmi. Mint már mondtam, az a rajongó felfújta az egészet úgy ahogy van. Kitaláció. Részegek voltunk, már alig emlékszem hogy hogy a francba történt az a csók, de biztos vagyok benne, hogy csak hülyéskedtünk valamit. Nem igaz Taemin-ah?
Nem szóltam semmit. Eszem ágában sem volt szólni bármit is.
- Ah. Hát jó... - vonta meg a vállát Key, de láttam rajta hogy nem hiszi el, és Onew sem. Azonban nem akarták már tovább bonyolítani a dolgot, hiszen már azon is nehéz volt túljutniuk, hogy mi egyáltalán... együtt vagyunk Jonghyunnal.
Istenem, de furcsa ezt kimondani...
A szívem még mindig fájlalta Minhot. Fájt, hogy arra kényszerült, hogy hazudjon a többieknek, és fájt, hogy itt kell látnia mostantól minden nap minket kettőnket Jonghyunnal, és eszébe kell hogy jusson az, hogy egymáséi vagyunk. Fájt, hogy egy ilyen embernek, mint ő, ennyit kell ok nélkül szenvednie.
De így választottam.

(Már kezdett bűntudatom lenni a sok komment után amit kaptam, hogy hol az új rész, úgyhogy elhatároztam, hogy ha törik ha szakad, ma hozom!x3 De akkor cserébe kérek sok véleményt~ ^^)