22. rész: Esély

Jonghyun és én bementünk a szobába. Az ajtótól nem messze még mindig rezzenéstelen arccal, karba tett kézzel állt Minho. Egyszerűen fogalmam sem volt, hogy mit gondolhatott épp. Kerestem a tekintetében az érzelmeket: de még dühöt sem láttam benne, sem pedig szomorúságot, vagy csalódottságot. Teljesen nyers, és hideg volt. Tüdejét megszívta levegővel, és emelt fővel méregetett minket, majd megszólalt.
- Taemin-ah. Szeretnék beszélni veled. - mondta a szemembe, majd Jonghyunra nézett. - Négyszemközt.
Jonghyun csak bólintott egy aprót, és kiment a szobából.
Minho leült velem szembe az ágyra, és csak bámult rám. Továbbra sem láttam a szemében semmi érzelmet, így ötletem sem volt, hogy ha bármit is mondok, vajon mit fog hozzá szólni.
- Hyung, én... ne haragudj. - mondtam remegő hangon, és még a víz is levert. Nagyon idegesített, hogy fogalmam sem volt, mi zajlik épp a fejében. - Most már tudod... mi történt Jonghyun és köztem, igaz?
Továbbra sem szólt semmit. A térdein könyökölve várta, hogy folytassam.
Minho, az isten szerelmére, legalább mondj valamit! ... Annyira nem akartam megbántani... egyáltalán nem érdemelte meg. Annyi jót kaptam tőle, hogy rettenetesen féltem tőle, hogy megbántom.
De már késő... ezt elbaltáztam. Bele se kellett volna kezdenem, igaz?
Nyeltem egy nagyot, és folytattam a mondanivalómat.
- Nem tudom hogy számodra mit jelentett az, ami a nyaraláskor történt, de... én, mindannak ellenére, ami Jonghyun és köztem volt, tényleg azt éreztem feléd, amit ott sugalltam. Csak.. ahogy hazajöttünk, egyszerűen nem értettem, hogy miért szűnt meg minden érzelmed felém. Úgy értem... a szigeten azt mondtad, hogy szeretsz engem, és...
- Amit mondtam, az igaz volt, Taemin-ah. Minden mozdulatom és mondatom igaz volt feléd, és mostanra sem változott. Ezt tudnod kell.
Tehát Minho még mindig szeret engem? De mégis hogy higgyem ezt el, ha nem érzem egyáltalán?
- De hyung, akkor miért vagy velem teljesen közömbös, amióta haza értünk? A kapcsolatunkat sem akartad pontosan letisztázni velem! Így mégis hogy higgyem ezt el?
- Mert én már azelőtt tudtam hogy Jonghyunnal vagy, hogy nyaralni mentünk volna.
... Tessék?
Lehetne már ez ennél bonyolultabb? Mégis hogyan és honnan tudta???
- Hogyan...
- Egyszer bekopogtam a szobátokba, mert Jonghyun elvitte véletlenül valamimet, és vissza akartam kérni. Mivel nem érkezett válasz, és az ajtó is zárva volt, benéztem a kulcslyukon, hátha azért nem válaszoltok, mert nem vagytok bent. Mikor benéztem... olyan dolgokat láttam, amiket... legszívesebben kitörölnék az emlékeimből.
Te. Jó. Ég.
Tehát Minho úgy kezdett ki velem, hogy mindvégig tudta a viszonyunkat?
- A szigeten... annyira jó volt veled. - Most kezdett kissé meglágyulni a hangja. -  Annyira élveztem, hogy végre együtt tölthettem veled azt az időt. Annyira meseszerű volt számomra, és... én próbáltam csak egész egyszerűen kedves lenni hozzád, és semmi több, de amikor ott ültél velem szemben... nem tudtam megállni, hogy ne csókoljalak meg. És azzal, hogy te is viszonoztad, minden vágyam teljesült. Szerettem volna annak a pár napnak az erejéig elfelejteni mindent, és csak egész egyszerűen boldog lenni veled. Mert tudtam, hogy ha haza jövünk, ez lehetetlen lesz Jonghyun miatt. Bár egy ideig gondolkoztam rajta, hogy itthon majd megbeszélem veled hogy mi legyen a kapcsolatunkkal, amikor láttam hogy Jonghyun odaadja neked azt a karkötőt... egyszerűen tudtam hogy nem szabad ebbe belefolynom, és már így is hibát követtem el azzal, hogy egyáltalán megkavartam az érzelmeidet. Ezért volt az, hogy itthon már nem érezted rajtam azt a szeretetet, amit a nyaralás alatt nyújtottam neked.
Minho mondanivalójának elhangzása közben a lábam a földbe gyökerezett, a szemeim megteltek könnyel. Már csak egy apró homályos foltot láttam a rapperünkből, és pislogásom után végre kitisztult a látásom, amint végigfolyt a könny az arcomon, és rácsöppent a parkettára.
Hihetetlen, hogy egy nap alatt mennyi minden meg tud változni. A mai napon a feje tetejére állt minden, kitisztult a kép, de ezzel együtt rettenetesen zavarossá is vált.
- Minho-hyung... - csak ennyit tudtam kinyögni, és a kezeimbe temettem a könnyektől nedves arcomat. A testem rázkódni kezdett, és zokogtam.
Túl sok volt számomra ez az egész. Annyira féltettem őket... rettegtem attól, hogy bármelyikőjüket is megbántom, mert nagyon szerettem őket. Egyikőjük sem érdemelte meg, hogy fájdalmat okozzak neki. Ennek ellenére sikerült, és mindez az én hibám.
Minho felállt az ágyról, átölelt, és halkan azt mondta a fülembe.
- Megmondtam. Csak légy boldog, Taemin-ah. Számomra csak ez a legfontosabb.
Ezután egy pillanatra még a szemembe nézett, majd ki is ment a szobából.

Jonghyun POV

Szétvetett az ideg, hogy vajon mi folyhat bent a szobában Minho és Taemin között. Haragudtam Taeminre, amiért ennyire semmibe vette azt ami közöttünk történt korábban, és ilyen könnyedén kikezdett Minhoval. Azonban most nagyon örültem annak, hogy adna nekünk egy esélyt. Reméltem, hogy Minho most nem kavar be, és tényleg van esélyünk egy normális kapcsolatra.
Egyszer csak hallottam a szoba csukódását, és Minho toppant be hozzám. Leült mellém az ágyra, és a szemembe nézett.
- Kérlek, ígérd meg, hogy boldoggá teszed Taemint.
Ezek szerint... feladta?
Minden bizonnyal.
A szemébe néztem, és bólintottam egyet.
Igazából nem haragudtam rá azért, amiért ő közeledett Taeminhez. Nem tudhatta, hogy együtt vagyunk... a helyében én is ugyanezt tettem volna. Az, hogy történt is valami, az csakis Taemin sara. Milyen furcsa, hogy Minho szereti őt... mindig is tudtam hogy nagyon közeli barátok, de azt sosem hittem volna, hogy Minho meleg.
- Azt viszont tudnod kell, hogy rettenetesen vigyáznotok kell. Az SM-nél már most olyan szintű lehordást kaptunk azért az egy képért, amit senkinek sem kívánok. Tudnod kell, hogy sosem fogom magamban elfogadni, hogy te Taeminnel vagy, mert szeretem őt. És hogy a többiek mit szólnak ehhez az egészhez... az már a te gondod.
Mondata befejeztével Minho felállt az ágyról, és kiment a nappaliba Onewhoz és Key-hez.
Gyorsan be is mentem a szobába Taeminhez, aki a szoba közepén állt, és zokogott.
- Istenem...- mondtam, majd gyorsan odamentem hozzá, és megöleltem. - Mit mondott Minho, ami ennyire megsiratott?
- Én... nem akartam... senkit sem... megbántani... - mondta heves levegővételekkel, és hozzábújt a mellkasomhoz.
- Ssh.- csitítgattam, és adtam egy puszit a fejére - Adjunk egy esélyt magunknak, Taemin-ah.