5. rész: Abszurd

Miután lebotorkáltunk a lépcsőn a színpadról, mindketten ziláltan néztünk egymásra. Jonghyun elvigyorodott, és erre én is. Megborzolta a hajamat, majd hátrament az öltözőbe.
Ekkor felbukkant Minho, és csak vigyorogva csóválta a fejét.
- Na menj, öltözz át, te "vadállat" - mondta, miközben két kezével idézőjeleket imitált. Bizonyára piszkálni akart, hiszen ezelőtt a turné előtt még sosem volt olyan szám, amiben így kellett volna viselkednem, és szokatlannak tűnt neki.
- Naa, Hyung, miért, talán nem volt jó? - biggyesztettem el az ajkamat.
- Dehogynem... - mondta majd közel jött hozzám, és halkan a fülembe mondta: - Már egészen kezdtem beindulni.
- AAh te..! - löktem meg a vállát egy vigyor kíséretében, miközben ő ördögien nevetett. Sosem bírja ki hogy ne piszkáljon... Megcsóváltam a fejem, majd én is bebaktattam az öltözőbe.
Jonghyun háttal állt az ajtónak, - immár a SHINee world-ös felszerelésében - és a monitoron nézte, ahogyan Key épp a szóló produkcióját adja elő. Szerintem észre sem vett, mert nem is szólt hozzám semmit.
Nem is bántam, mert eléggé zavarban voltam. Nem tudom, hogy mennyire látszott rajtam az, hogy az iménti előadásunkat én tulajdonképp nagyon is élveztem, de szerintem... eléggé. Biztos voltam benne hogy szóvá fogja tenni, főleg akkor, mikor csak ketten vagyunk.
Elkezdtem vetkőzni, de ekkor már a ruhám levetésének zajára észrevett, és hátra fordult.
- Oh, Taemin-ah!... Kérsz dezodort? Van nálam.
- Igen, köszönöm. - elvettem tőle, miután levetettem a pólómat, és befújtam magamat vele. Eközben ő folyamatosan nézett, éreztem a tekintetét magamon. Imádkoztam, hogy ne kelljen arról beszélnünk, ami a színpadon történt... nem mintha történt volna bármi konkrét, de Jonghyun nagyon jól ismer... sajnos. Szinte biztos voltam benne, hogy észrevette, hogy a gesztusaim nem színészkedések voltak.
Szerintem már éppen mondta volna a magáét, mikor hirtelenjében belépett hozzánk egy zilált Key. Lerogyott a kanapéra, napszemüvegét és sapkáját eldobta.
- Adjatok egy kis vizet... - hadarta, majd én gyorsan odanyújtottam neki egy palackkal. Úgy itta, mint aki a sivatagból érkezett. Ledobálta a dzsekijét, és csak pihegett a kanapén. Ekkorra már én is áthúztam a SHINee World-ös pólót, és csak várakoztam a folytatásra.
Természetesen nagy sikerrel zártuk ezt a koncertet is. Ezen kívül már csak egy nagy Tokiói koncert volt vissza, és végeztünk is a turnéval. És hogy a továbbiakban mi várt ránk majd Koreában, azt még meglepő módon ekkor még mi sem tudtuk - pedig általában mindenünk be van táblázva előre, több hónapra. Abban reménykedtünk, hogy talán szabadságot kapunk - én nagyon örültem volna neki, mert így legalább Taesunhoz hazamehettem volna.
A hotelban konstatáltam, hogy a menedzserünk ugyanabban a felállásban rendelte a szobákat, ahogyan az előző szálláson: Onew és ő egy szobában, Key és Minho a másikban, a harmadikban pedig én, és Jonghyun.
Az előző esténkre emlékezve azon tanakodtam, hogy vajon most is le fog-e támadni különböző kínos kérdésekkel. Csak reménykedtem benne, hogy nem. El is mentem a mosdóba, hátha addigra mire visszaérek, Jonghyun lefekszik aludni, de sajnos nem volt szerencsém, mert csak az ágyában fekve telefonozott. Miután visszaértem és elkezdtem levetkőzni, igyekeztem más témáról beszélni.
- Te voltál, akinek bedöglött a mikrofonja a Lucifer közben, Hyung?
- Aha... körülbelül a felétől. Kissé kínos volt, de szerencsére legalább a háttér ének ment, így nem volt feltűnő. - mondta, miközben csak tovább pötyörészte a telefonját. Figyeltem, és miután a gatyámat is levettem, bíztam benne hogy annyira elfoglalt, hogy eszébe sem jut felemlegetni a duett témát.
- Még jó hogy az Internet Warban nem kellett túlságosan a mikrofon, mert én letéptem magamról úgy ahogy volt. Kissé... extázisba estem - nevetett, nekem pedig miután felhúztam a háló pólómat, fordult egyet a gyomrom... tehát mégis csak elkezd erről beszélni. Abban reménykedtem, hogy talán nem vitatja tovább a témát.
- Úgy tűnt hogy te is hasonlóképp éreztél, igazam van? - most már rám nézett, és lerakta a telefonját. Én egy pillantás erejéig sem mertem rá vetni, csak odamentem az éjjeli szekrényhez, és kivettem a fülbevalóimat. Mivel éreztem, hogy bámul, és választ vár, csak annyit mondtam:
- Nem tudom, miről beszélsz, Hyung... - Ezután épp hogy letettem a fülbevalóm utolsó darabját, azt éreztem, hogy Jonghyun megmarkolja a karomat, és magára ránt. Én annyira meglepődtem, hogy még csak arra sem volt időm, hogy egyáltalán realizáljam hogy mit csinál - már rá is estem. Egy puha takaró választott csak el minket egymástól, és kikerekedett szemmel bámultam a tőlem körülbelül immár három centiméterre lévő, fekete szemeibe.
- Ne csinálj úgy, mint aki nem érti, Minnie - mondta halkan, mosolygott, én pedig csak sűrűen pislogtam rá.
- Mit-  - Szinte meg se tudtam szólalni, mire a fejemen éreztem a tenyerét, amivel finoman odanyomta a fejem az övéhez. A szánk... összeért. Össze ért a szánk. Jonghyun MEGCSÓKOLT. Megcsókolt, itt, egy hotel szobában, teljesen önszántából.
Életem első csókja egy pasival? JONGHYUNNAL??!
Teljesen ledermedtem, mert nem tudtam, hogy mi ez az egész. Több másodpercig is úgy lehettünk, mire feleszméltem, és hirtelen eltoltam magamtól.
- Hyung!!! - szóltam hangosan, majd rájöttem hogy nem kellene kiabálni, és átváltottam hangos suttogásba. - Hyung... mit.. te mit művelsz??
Jonghyun nevetett.
- Ugyan már Taemin-ah... Most mondd azt, hogy rossz érzés. Mondd.
Éreztem, hogy az egész fejem lángol. A földet vizslattam, és egyszerűen nem tudtam hogy mit szóljak. Nem tudtam, hogy most mitévő legyek. Mert ekkor még igaz, hogy magamnak sem vallottam be, de Jonghyun csókja nem töltött el semmiféle rossz érzéssel. Sőt, mikor a csók ízét megízleltem, kellemes bizsergés áradt el a testemben. Azért húzódtam el tőle, mert tudtam, hogy ez nem helyes. Mert ő Jonghyun. Ő a mi énekesünk. Nem lehet hogy vele ilyeneket csinálok.
- Ugye? - mondta egy kis idő után, miután nem hallott tőlem semmilyen választ. Kikelt az ágyából, és odajött hozzám. Én rásandítottam, és ismét még hevesebben kezdett el a szívem verni. A száját bámultam. Azt.. csókoltam meg az előbb...
- Gyere, ülj le mellém az ágyra.
- Mi? Minek? - kérdeztem tőle. Legbelül, mélyen legbelül... odamentem volna mellé. De az agyam tiltakozott. Hiszen férfi, és Jonghyun, és vele kapcsolatosan egyszerűen tilos volt ilyesmit éreznem! Ez teljesen abszurd! Ellentmondásban volt azzal a bennem rögzötten álló ténnyel, hogy én egy heteroszexuális férfi vagyok.
- Gyere. - Fogta meg gyengéden a karomat, és szépen nézett rám. Lassan elkezdtem lépkedni vele együtt, és leültünk az ágya szélére. Én csak mereven bámultam a földet, és vártam, mi lesz a következő lépése.
- Jobb lenne, ha nem hazudnál magadnak, Taemin.
- Mi? De én nem hazudok, miért hazudnék..? Miben hazudnék?
Jonghyun nem válaszolt, csak sóhajtott egyet. Egy kis idő után egyszer csak éreztem, hogy a keze végigsimít a hasamon. Ettől az érintéstől szabályosan kirázott a hideg, és felszisszentem. Még senki sem érintett meg így, és teljesen új érzés volt. És kellemes... Először lehunytam a szemem, de mikor ismét eszembe jutott az, hogy ezt Jonghyun csinálja, hirtelen felé kaptam a tekintetemet.
- Hyung.. - mondtam remegő hangon.
- Sssh - csitított - Jó érzés. Ugye?
Nyeltem egyet. Csak néztem rá, de nem válaszoltam. Mikor éreztem, hogy az ujja csak egy-két centire benyúl a boxerembe, és végigsimít az alhasamon, ismét lecsuktam a szemeimet, és egy aprót sóhajtottam. Talán ez kielégítő válasz volt számára, mert erre felbátorodott, és lassan hanyatt döntött az ágyán.
Mikor a fejem a puha párnát érte, ismét kinyitottam a szemem, és még mindig alig tudtam elhinni, hogy ez megtörténik. De lassacskán az izgalmi állapotom érzése felül kezdett kerekedni azon, hogy mi helyes, és mi nem... Tiltakozni akartam, de a testem nem mozdult.
Jonghyun mosolyogva közelített felém, mire az ajka ismét az enyémhez tapadt. Immár hagytam magamat. A tudatom feladta a harcot, és az érzékek átvették az irányítást. Talán tényleg a már rég bennem duruzsoló ösztönnek köszönhetően, lassan lecsuktam a szemeimet, és egyszerűen átadtam magam az érzésnek.
És mivel már nem tiltakoztam, még az előzőnél is jobb érzéssel töltött el ez a csók. Jonghyun ajkai kellemesen puhák és melegek voltak, és ahogyan az enyéimet szívta, annál jobban kezdtem el én szívni az övéit. Az ő kezei eközben már életre keltek, és a pólóm alatt simogatták a felső testemet. Én szinte automatikusan öleltem át őt, és túrtam bele a hajába az egyik kezemmel. Az ő felfedező útja egyre lejjebb és lejjebb vezetett a testemen, míg nem ismét az érzékenyebb területekre ért. Az alhasam tájékán időzött el a legtöbbet, és mikor már bele is nyúlt az alsóneműmbe, akkor éreztem igazán, hogy mi is folyik odalent: a férfiasságom teljesen merevvé vált, és Jonghyun épp erre nyúlt az egyik kezével. Erre megmarkoltam a magam alatt lévő lepedőt, és elváltam a szájától.
- Ah.. - önkéntelenül is egy halk, kéjes sóhaj hagyta el a számat. Úgy éreztem a testem majd kigyullad, de mégis tiszta libabőr voltam. Résnyire kinyitottam az eddig csukva lévő szemeimet, és egyenesen Jonghyun vigyorgó képét láttam magam előtt. A szemeim hirtelen tágra nyíltak miután ismét eszembe jutott hogy ő az, aki épp.. rám markol.
Aztán elkezdte mozgatni a kezét. Csak lassan, fel, és le... hát persze, tudtam hogy milyen érzés ez, hiszen magamnak is sokszor csináltam, mint egy egészséges férfi. De ez most egészen más volt. Úgy éreztem ezt az érzést, hogy közben a saját kezeim szabadok voltak. Nem én csináltam. Sosem hittem, hogy ennyire más...
Kissé zilálni kezdtem, és közben végig Jonghyun szemeibe néztem. Ő sem pillantott el az enyéimből, egy percre sem. Csak mosolygott rám, és végigsimított a hajamon.
Nagyon nem bírtam sokáig, úgyhogy mikor megmarkoltam az alkarját, tudta hogy el fogok menni, és egyre jobban begyorsított. Mikor a csúcsra értem, fájdalmas arccal hátra szegtem a fejemet, és ismét egy nagyot sóhajtottam.
Egy ideig még így maradtam az ágyon, csukott szemmel, pihegve. Aztán éreztem hogy Jonghyun leszáll rólam, és bágyadtan ránéztem. Épp a fiókból vett elő egy pár papír zsebkendőt.
- Ezt gyorsan letakarítjuk innét... - mondta halkan, miközben odaült mellém, és elkezdte a hasamat törölgetni. - Oh, ezt a pólót szerintem húzd át...
Csak néztem ahogyan tisztítgat, és azon gondolkoztam, hogy ez most álom, vagy valóság. Az egész teljesen abszurd volt. Mintha egy pillanat erejéig önmagamon kívül lettem volna, és olyan dolgokat hagytam megtörténni, amelyeket alap esetben soha a büdös életben nem hagytam volna.
Ez most komoly? Jonghyun az előbb elégített ki engem? MI VAN?
Őszinte gondolataim legmélyében azon gondolkoztam, hogy ezt most megbántam-e, vagy sem. Ha csak az érzést nézzük, egyáltalán nem, sőt. De ha azt nézzük, hogy ki okozta, akkor teljesen azt gondolom, hogy vissza akarom pörgetni az időt... Egyszerűen nem lehet, hogy ez itt és most megtörtént.
Jonghyun kidobta a kukába a zsebkendőket, én pedig még mindig csak bambultam rá. Aztán mikor a szemembe nézett, rögtön elkaptam a tekintetemet, és rettenetesen zavarba jöttem. Ide oda nézelődtem, és gyorsan kikeltem az ágyából. Odamentem a sajátomhoz, és lenéztem a pólómra, mert éreztem, hogy nedves. Lekaptam magamról, és elkezdtem magamnak keresni a bőröndben egy másikat, eközben pedig Jonghyun csak mosolyogva ment oda az ágyához, és ismét lefeküdt rá: épp úgy, mint ahogy akkor feküdt, mikor még csak ártatlanul jöttem a mosdóból, bízván abban hogy nem kell vele kínos dolgokról beszélnem...
Ehhez képest, ezután egészen.. kínos dolgokat művelt velem...
Miután áthúztam a pólómat, szó nélkül lefeküdtem a saját ágyamba, és elfordultam, háttal Jonghyunnak.
- Jó éjszakát, Taemin-ah. - mondta, majd lekapcsolta a villanyt.
Mondhatom, egy szemernyit sem aludtam. El akartam ezt az egészet felejteni... Hogy fogok ezek után hozzászólni? Vagy egyáltalán a szemébe nézni? Mi lesz ha ez egyszer véletlenül kiderül? Ebből csak rossz sülhet ki, az már biztos. Ezt senkinek sem szabad megtudnia. Ez egy rossz húzás volt. Hogy gondolhattam, hogy hagytam magamat?
Egyáltalán Jonghyun mit gondolt?? Hogy csinálhatott velem ilyet, hiszen ő egy heteroszexuális férfi!! És mellesleg én is!!
...De akkor miért élveztem?

4. rész: Mert megérdemlem

Azon a napon ismét egy új turnéállomásra utaztunk. Még szerencse, hogy az utazás közben nemigen kellett beszélgetnem, így inkább a három órás utat Minho vállán aludva töltöttem, csaknem végig. Ő szó nélkül tűrte hogy a vállát három órája nyomom, és mikor fel-fel keltem, végig láttam a szemében rejlő megértést.
A telefonom csörgésére ébredtem fel. Épp meg is érkeztünk ekkor, és kómás fejjel emelkedtem fel Minho válláról, miközben megnéztem, ki is hív. Ahogy gondoltam: édesanyám volt az, úgyhogy gyorsan ki is szálltam Minho után az autóból, és kicsit messzebb mentem, hogy nyugodtan tudjak beszélni.
- Mi van Taesunnal? Ugye jobban van? - kérdeztem aggódva.
Anyu sóhajtott egyet.
- Igen, szerencsére nincs életveszélyben. Kiderült, hogy az a gyógyszer amit eddig szedett, most már nem jó neki. Az állapota egészen eddig stagnált, de most azt mondták, azért nem jó neki a régi gyógyszer, mert... romlott az állapota. Erősebb kell neki, és innentől kezdve tényleg, abszolút nem csinálhat semmi megerőltetőt.
Sóhajtottam. Bár rettentően megkönnyebbültem hogy nincs komolyabb baja, az viszont aggasztott, hogy nem-e lesz baj ezután - hiszen romlott az állapota...
- Tudod adni egy kicsit?
- Sajnos most kivizsgáláson van, de hívlak még. A lényeg, hogy nyugodj meg, ne aggódj, csak végezd a munkádat, fiam!
- Rendben. Köszönöm, anya. - Tűnt fel egy apró mosoly az arcomon, és láttam, hogy a távolból Minho figyel engem. A megkönnyebbült arcom láttán ő is elmosolyodott, és miután leraktam a telefont, lassan elkezdett felém lépkedni.
- Nincs komolyabb baja, hál' istennek.  Erősebb gyógyszer kell neki.
- Na látod, mondtam hogy nem kell előre aggódni. - mosolygott rám, és összeborzolta a hajamat. - Na gyere, menjünk, mielőtt még itt hagynak minket!
Rettenetesen örültem hogy így végződött a dolog, és nem rosszabbul. Nem tudom hogy bírtam volna ki, ha ilyen messzire kellett volna lennem a bátyámtól míg ő életveszélyben van. De hála Istennek még aggodalmam rövid idejére is, Minho támogatott, és ezért nagyon hálás voltam neki.
A próbák csak a szokásos ütemben zajlottak, ahogy mindig szoktak, és hamar eljött az este is.
Tökéletes sminkkel, belőtt frizurával, bemikrofonozva, munkára készen álltunk a sötét színpad mögött, és átkaroltuk egymást. Elmondtuk a szokásos jelszavunkat, és beálltunk a helyünkre.
Minden a lehető legflottabbul ment. Akár még azt is mondhatnám, hogy életem egyik legjobb koncertje volt. Végig úgy éreztem, hogy szárnyalok, és én vagyok a világ közepe. Minden táncmozdulatomban ott volt az egész lényem, a lelkem, és ez szerintem látszott is. Imádtam ezt.
És mikor már azt hittem hogy ezt az érzést nem tetőzheti semmi, nos... akkor jött a duettünk Jonghyunnal.
Ahogy láttam, ő sem érzett másképpen mint én, mert teljes extázisban kiabált a szám kezdete után a mikrofonba, és vadul letépte magáról a felsőjét - az összes kontroll fülessel, zsinórral, és mindennel együtt. Úgy nézett ki mint egy vadállat, és hatására én sem fogtam vissza magamat - teljes erőmből ráztam a fejem és a testem.
Nemsokára jött a leállás a számban, és tudtam, hogy jön az a bizonyos rész. Csukott szemmel, elernyedt testtel vártam, hogy odajöjjön hozzám. Éreztem, hogy a végtagjaim alig bírnak megtartani, és bár az elmém teljesen fel volt pörögve, a testem majd összecsuklott. Mindenem tiszta víz volt a színpadra fújt permettől és a saját verejtékemtől, a ventilátorok alulról gyengéden fújták az arcomat, a hajamat enyhén lobogtatva.
Aztán egyszer csak éreztem, hogy Jonghyun belemarkol a hajamba. De nem ám óvatosan - úgy igazán belemarkolt, és hátra is húzta a fejemet. Fájt, és úgy éreztem, hogy teljesen kiszolgáltatottá váltam, hiszen szinte meg sem tudtam volna mozdulni ebben a helyzetben. A kezére erősített bilincs verdeste a hátamat, és éreztem Jonghyun a leheletét az arcomon. Éreztem, hogy csak pár centiméter választ el minket egymástól.
Jonghyun annyira jól játszott, hogy én elhittem neki, hogy tényleg rabszolgát csinál belőlem.
És én ezt élveztem. Nem hazudtam magamnak, mert tudtam magamról hogy valójában élveztem. Még én magam sem tudom, hogy juthattam el idáig. De ha addig a pár másodperc erejéig is, amíg vele együtt töltök időt itt a színpadon, megtehetem hogy ilyen közel kerülök valakihez, akkor hát legyen. Az érzés felcsigázott, és egy olyan dolog volt, amit semmihez nem tudtam volna hasonlítani. Tudtam, hogy nem helyes hogy ezt éreztem, tudtam hogy nem szabadna ennek így lennie, és korántsem biztos hogy Jonghyun is ugyanígy veszi az egészet. De abban a pillanatban ez nem érdekelt. Csak az én saját, önző eufóriám érdekelt, amit ekkor kaptam.
Miután vége volt, csak egyre tudtam koncentrálni: hogy még. Még szeretném ezt az érzést. Ha ez éppenséggel egy férfival történik, akkor azzal történik.
Jonghyunnak igaza volt... Tudtam, hogy aligha lesz mostanában esélyem arra, hogy egy normális lányt találjak. Hiszen ha újjal ismerkednék, az biztosan ismer már a SHINee tagjaként, és az már egy kizáró ok. Sosem jönnék össze rajongóval. A másik pedig... a cég. A cég nem hagyná, hogy az imidzsemet rontsam, még ha a magánéletemről is van szó, akkor is.
Úgyhogy marad az én kis titkom. Az én kis egyetlen pillanatom, ami itt, a színpadon történik. És az hogy pont Jonghyunnal? ...Nem érdekelt. Mert jól esett, és tudtam, hogy ennyit megérdemlek.

3. rész: Taesun

Másnap reggel egészen korán felkeltem, pedig jó későn feküdtünk le. Valahogy nem aludtam túl nyugodtan, szerintem a tegnapi zaklatottságom miatt. Reggel is, az első gondolataim rögtön az előző este körül jártak. Pedig nem lett volna szabad...
Ránéztem a mellettem alvó Jonghyunra. Csak a csupasz hátát láttam, mert el volt tőlem fordulva. A hátát nézve rögtön az ugrott be, hogy hogyan simítottam végig rajta az előadáson. Vajon mi lesz a mai koncerten?
Lassan kikászálódtam az ágyból, rendbe szedtem magam, és kimentem a szobából. Ahogy kimentem, rögtön Minho állt előttem a szomszéd szobából kijőve.
- Oh, jó reggelt!
- Taemin-ah! - mosolyodott el - Jó reggelt.
- Hová mész Minho-hyung?
- Csak elég korán felkeltem, és gondoltam lemegyek egy kávéra. Nem jössz?
- De! - mosolyodtam el, és az előbbi kusza gondolatok hál istennek el is tűntek a fejemből. Örültem hogy összetalálkoztam Minhoval - vele mindig jól éreztem magam, és bármi gondom volt, el tudta róla terelni a figyelmemet. Minho egy nyugodt, pozitív kisugárzású srác volt, és még ha néha ugratott is, bár bosszantott a dolog, egyben tudtam azt is, hogy ez a szeretetének a jele. Kicsit olyan volt nekem, mint egy báty.
Az otthoni bátyámmal nagyon keveset tudtam találkozni amióta debütáltunk, csakúgy, mint az egész családommal. Ritkán kaptunk szabadságot, és ha kaptunk is, akkor is maximum egy hetet. Nagyon szégyelltem magam emiatt, de a szeretteim megértették hogy ez a munkám, és mindig is támogattak. Mindamellett hogy általában a nap huszonnégy órájában rettenetesen elfoglalt vagyok, sokszor jutnak eszembe és nagyon hiányoznak.
Minho és én lementünk a lifttel az alsó kávézóba. Nagyon szuperül nézett ki, igazi öt csillagos szálloda módjára - és ami a legjobb volt, hogy alig volt ott ember, tehát nem rohamoztak le bennünket a rajongók, és nem irányult ránk száz fényképező lencse. Szerettem az ilyen reggeleket.
De a nyugodtságom nem tarthatott sokáig...
Miközben Minhoval önfeledten beszélgettünk egy-egy capuccino mellett, egyszer csak megcsörrent a mobilom. Édesanyám volt az.
- Tessék.
- Taemin-ah!! - szólt zaklatottan a kagylóba. Ahogy meghallottam a hangját, rögtön tudtam, hogy valami baj van. A szívem rögtön elkezdett eszeveszettül verni. - Taesun!!!
- Mi van vele??!
- Kórházban van! A szíve... - makogott a telefonba anyám, és a sírástól alig tudta elmondani hogy mi történt. Az én szemem ekkor már teljes könnyekben ázott, Minho a vállamat fogta, és aggódó tekintettel nézett rám. - Válságos állapotban van! Rossz... rosszul lett...
- Nem.. nem...
- Még nem tudják hogy mi történt, de... Taemin-ah, én.. én nem.. nem élem túl ha valami baja lesz!!! Ah.. - hadarta kétségbeesett hangon, majd folytatta a sírást.
Ekkorra már én is zokogtam. Nem hittem el, hogy a bátyám életveszélyben van. Tudtuk, hogy súlyos szívproblémával küzd, de az orvosok már több éve írnak fel neki egy gyógyszert, amitől teljes életet tudott élni. Nem értettem, mi lehet a baj?? Miért történik ez??
- Anya... anya... szólj... bármit tudsz róla, szólj!!
- Igen.. szólok.. - mondta szipogva. - Taemin-ah... te csak csináld a dolgod, és ne aggódj! Nem akartalak felzaklatni.. de úgy éreztem, hogy muszáj tudnod róla.
- Mit gondolsz?! Persze hogy muszáj! - Felemeltem a hangomat, de nem őt akartam bántani. Egyszerűen csak túl sok volt így hirtelen, és nagyon nehéz volt ezt az egészet feldolgozni. - ...Ne haragudj.
- Taemin-ah, légy jó. Szeretlek.
- Én is..  - mondtam, majd leraktam.
Minhora néztem, és arca egy pillanat alatt elhomályosult a könnyeim alatt. Elkezdtem zokogni. Egyszer csak azt éreztem, hogy támogatóan átölel. Én teljesen össze voltam zuhanva, és csak arra vágytam, hogy valaki... valaki segítsen megszüntetni azt a fájdalmat, ami most bennem van. Belemarkoltam hátul a pólójába. A vállába fúrtam a fejem, és csak sírtam, sírtam, mint akinek muszáj volna... Úgy éreztem, a fájdalmat engedem ki magamból, de sosem lesz vége.
Belehaltam volna, ha a testvéremmel történik valami.
Miután kicsit jobban megnyugodtam, Minho elengedett, megfogta a vállaimat, és a szemembe nézett. Letörölte a könnyeimet.
- Taemin-ah... most erősnek kell lenned. Muszáj. A testvéred is.. csak akkor lehet  erős, ha ti is azok maradtok. Higgy benne, hogy meg fog gyógyulni.
Csak aprókat bólogattam rá, miközben a csukott szemeimből ismét könnyek gördültek le az arcomon.
- Ne aggódj! Még semmi sem biztos! Hamarosan hív anyukád, és elmondja bővebben a dolgokat. Addig ne aggódj amíg nem tudsz biztosakat.
Hah, könnyű volt azt mondani. Persze, tudtam hogy csak segíteni szeretne, és azért mondja ezt. Nem tudtam, hogy ilyen stresszel hogy fogok végigcsinálni még ennyi koncertet - hisz még a turné elején vagyunk, és én legszívesebben csak fogtam volna magam, és hazamentem volna a bátyámhoz. De tudtam hogy nem lehet.
Ha a többiek, vagy a személyzet ezt megtudták volna, csak teljes felfordulást és galibát okozott volna.
- Hyung... - szipogtam - kérlek... ne mondd el senkinek, jó? Nem akarom, hogy mindenki ezen aggódjon.
Minho némán bólogatott, majd ismét magához ölelt.

2. rész: Bizarr pillanatok

A SHINee hatalmas sebességgel tört előre a koreai pop-iparban. Kivételesen precíz, magas szintű, minőségi munkájukkal kimagaslottak a többi előadó közül. A rajongók és az eladások száma nőttön nőtt, sorra nyerték meg a zenei díjakat, és ami a legfontosabb, egyre több ember napjait tették még ragyogóbbá. Az évek alatt egyre csak szárnyaltak a csúcs felé, és úgy tűnt, a határ a csillagos ég.
A számos Koreában és Kínában tartott koncert után, végül 2011 Januárjában elindultak első Japán turnéjukra, mely nagy sikert ígért a csapat számára.

3 évvel később

Végre a hotelünkhöz értünk. Rettentő fáradtak voltunk ezután a hosszú, kimerítő koncert után. Bár az tény, hogy nagyon nagyon jól sikerült, de én már csakis egy ágyra vágytam, semmi másra - és ezzel szerintem a többiek is így voltak.
Miután felértünk a harmadik emeleti szobákhoz, kiszálltunk a liftből, és Jonghyun kutakodni kezdett a zsebében.
- Taemin-ah, te tetted el a szobánk kártyáját?
- Nem tudom... - néztem rá bágyadtan. Nem emlékeztem, hogy egyáltalán nekem adta volna, vagy ha nekem adta, akkor én hová raktam. Az agyam még ehhez is túl fáradt volt. A többiek csak néztek bennünket.
Minho hirtelen kivette a zsebéből a kártyát.
- Amíg nincs meg a másik, ez jó lesz? - mondta, és odanyújtotta nekem. - Hát nem emlékszel, hogy nekem adtad? - bökte meg játékosan az arcomat a mutatóujjával, majd elindult a saját szobája felé, amit Keyjel osztott meg. Onew a menedzserrel volt egy szobában.
- Na, jó éjt - köszöntünk el egymástól, és a többiek bementek az ajtón.
Én is végighúztam a leolvasón a kártyát, és beléptünk a szobánkba. Leültem, és ittam egy pohár vizet. Jonghyun ledobálta a földre a táskáit. Egész nap valahogy olyan kivételesen morcosnak tűnt, és nem tudtam elképzelni, vajon miért. Lehet hogy a barátnőjével van valami? Nem akartam beleszólni a privát szférájába, de szerettem volna segíteni rajta, úgyhogy úgy döntöttem, megkérdezem - gondoltam, hátha jól esik neki hogy elmondhatja valakinek.
- Tényleg, hyung... mi újság Sekyunggal?
Jonghyun elmosolyodott, de az a mosoly inkább keservesnek látszott, mint sem kellemesnek.
- Vége.
- Mi? De miért? - kérdeztem meglepetten. Bár valahogy sejtettem, hogy ez a titokban tartás nem fog sokáig kitartani, és egyszer csak ez lesz a vége... azért mégis, Jonghyun igazán kiérdemelte volna hogy boldog lehessen.
- Szerinted? Szerinted ez így működött volna? Komolyan?...- Levette a pólóját. - Tudod, én most jöttem rá csak igazán, hogy idolként képtelenség, hogy neked bárkid is legyen. Nem akarlak elkeseríteni Taemin, de csak meg kell nézni minket, vagy Onewékat. Ezek a mocskok... szó szerint szétszednek.
Egy kis csend következett. Én a földet bámultam, majd lassan én is elkezdtem öltözködni. Nem tudtam, mit mondhatnék erre.
- De talán... - folytatta Jonghyun, miközben az övét gombolta ki - Talán jobb is így. Legalább teljes mértékben a turnéra tudok koncentrálni. - Levette a gatyáját. - Szerintem elég jól sikerült az első koncert, nem? - mosolygott rám, de most már őszintén. Látszott rajta, hogy a Sekyung témát hanyagolni szeretné, úgyhogy nem is firtattam tovább.
- De, de, jól sikerült. - bólogattam, majd én is levettem a gatyámat, és a pólómat. Jonghyun elpakolta a ruháit.
- A duettünk is jól sikerült, ugye? - vigyorgott, miközben pakolászott. Kicsit bizarrnak hatott számomra hogy erről kérdez, elvégre ez egy egészen "különleges" szám volt a többi között. Csak bólogattam, majd befeküdtem az ágyamba, és a párnámat igazgattam.
- Élvezted?
- Hm? - kérdeztem vissza, és hirtelen ránéztem. Azt hittem félrehallottam.
- Tudom hogy tetszett. - nézett rám, én pedig csak sűrűn pislogtam rá.
- De.. mármint-
- Láttam, hogy új volt számodra. - vágott a szavamba, majd odament az éjjeli szekrényhez, hogy letegye az ékszereit. - Még új volt neked, hogy ilyen... közel voltál valakihez. De tetszett. Ugye?
- M-mi..? - alig hittem a fülemnek, és elvörösödtem. Ezt most komolyan gondolja?! ... Tényleg... Tényleg ennyire látszott volna rajtam?
- Ez egy természetes dolog. - kezdte kivenni a fülbevalóit - Már 19 éves vagy, lassan felnőtt férfi, és még sosem volt barátnőd.
Elkaptam a pillantásom a szeméből.
- Erről nem tehetek.  - Hogy hántolhatja most ezt fel? Hiszen jól tudja, hogy miért nem volt még senkim.
- Nem, nem rosszból mondtam. Úgy értem, hogy neked... biztosan hiányzik már a testi kontaktus, ugye? Hiszen az embernek vannak alap szükségletei, azon a téren is.
- Hát.. öh... - erre igazán nem tudtam mit mondani, kezdtem eléggé kínosan érezni magam. Fészkelődtem. Hirtelenjében elkezd a szexuális szükségletekről beszélni velem? Bár igaz volt az mit mondott, de ez.. akkor is, olyan... kínos... Miért kell erről most beszélni?
- És ki tudja, mikor lesz lehetőséged ezeket megtapasztalni, Taemin? Ilyen életmód mellett... komolyan, mikor, és hogyan? Ebbe nem gondoltál még bele?
Én csak szótlanul babráltam a takaróm csücskével. Ezzel én is tisztában voltam, de próbáltam nem gondolni rá. Annyi dolgom volt mindig, hogy próbáltam úgy rendezni őket, hogy még időm se legyen erre gondolni.
Jonghyun levette az óráját, és váratlanul odahajolt hozzám, meglehetősen... közel. Meglepettségemben a párnába fúródtam. Ő végignézett rajtam, majd halkan azt mondta a fülembe:
- De ennek nem feltétlen lenne muszáj így maradnia. - ezután a szemembe nézett, egy olyan fajta tekintettel, amit még sosem láttam tőle, és tényleg nem tudtam hova tenni. Az egész annyira bizarr volt. A szívem majd kiugrott a helyéről, a kezemmel a paplant markoltam. Szinte féltem tőle.
Jonghyun ezután lefeküdt a saját ágyába, és ásított egyet.
- Ááhh.. Nem bírom nyitva tartani a szemem... - Oldalra fordult az ágyában, háttal nekem. - Taemin-ah, lekapcsolnád a villanyt?
Én még mindig az előbbi jelenet sokkhatása alatt voltam, úgyhogy nem válaszoltam semmit, csak szó nélkül lekapcsoltam, és én is elfordultam.
Ezek után egyszerűen nem tudtam aludni. Most miért vált át a mi vezető énekesünk hirtelen... "pszichológussá"? Ráadásul ahogy az előbb rám nézett, olyan bizarr és ijesztő volt. És mit ért az alatt hogy "Nem muszáj így maradnia?" Mégis mire értette ezt, és hogyan? Megkérdeztem volna tőle, de valahogy... nem mertem.
Remélem hogy többé nem lesz ilyen fajta pillanatunk mikor kettesben vagyunk. Az egész olyan kínos volt. Bár Jonghyunnal nem voltam sosem olyan igazán közeli baráti viszonyban mint mondjuk Minhoval, még úgy is egészen rémisztő lett volna, ha a legnagyobb puszipajtások lennénk.
Vajon ez a testi kontaktus dolog... közelebb fog minket egymáshoz hozni? Bár nincs túl sok jelentősége, de nekem... tényleg új. Tényleg igaza van. Mikor tudtam, hogy ilyesmit kell majd csináltunk, arra gondoltam, hogy biztosan visszataszító érzést kelt majd bennem, hiszen mégiscsak heteroszexuális vagyok, és nekünk eléggé homokos dolgokat kellett imitálnunk a színpadon. De teljes meglepődésemre nem vált be a számításom, sőt - egészen izgalmas és jónak mondható érzést tapasztaltam, és ha őszinte akarok lenni magamhoz, kíváncsivá tett ez az egész.
Tényleg, soha nem voltam még senkihez sem ilyen közel. Sosem volt még ilyen légkör köztem és egy másik ember között. Szégyen, hogy férfi létemre elsőre egy férfival élem át ezt az élményt...
De miért éreztem azt, hogy Jonghyun nem csak a fanservice kedvéért tett úgy, mint aki ezt annyira élvezte? Az a féloldalas mosoly, amit a színpad sötét reflektorfényes villogásában láttam, igazi volt. Tudtam, és éreztem. Ismertem már annyira őt.
Most meg ez a beszólás... mit jelentsen ez?
Bár őszintén szólva, Jonghyunnak nem ez az egyetlen ilyesfajta megnyilvánulása, és nem csak felém. Ő ilyen "skinship" bajnok. Minhonak egyszer merő véletlenségből adott egy csókot, és Keyjel is állandóan fanservicel. Nekem pedig állandóan a fenekemet fogdossa.. de már megszoktam, szinte észre sem veszem.
Csakhogy van egy apró különbség aközött, amit velem csinál és aközött, amit a többiekkel csinál.
Hogy velem nem csak a nyilvánosság előtt ilyen.
Már többször észrevettem, hogy amíg csak magunk vagyunk, akkor is át szokott karolni, néha megfogja a térdem miközben ülünk, és egy két hátsó fogdosás is előfordult már. Nem reagáltam általában semmit ezekre, hiszen - mi van ha csak én vagyok paranoiás, és ugyanígy viselkedik a többiekkel is, csak nem veszem észre? Ha rákérdeznék, akkor teljesen hülyének nézne, hogy miket képzelek. Na meg ha igaz is volna, hogy tényleg direkt csinálja, sosem vallaná be.
Eleve, miért csinálna ilyeneket???
Ah, teljes káosz a fejem... Ilyen összekuszálódott gondolatokkal aludtam el nagy nehezen.

1. rész: A kezdetek

Az öt srác könnyes szemekkel karolta át egymás verejtékes testét a színfalak mögött. Ezek a könnyek örömkönnyek voltak, hiszen végre elérték azt, amiért már 3 éve mindent beleadva dolgoztak együtt. Elérték az álmukat, mellyel csak most kezdődött számukra egy egészen új fejezet az életben. Rettenetesen örültek ennek, arcukról alig lehetett lemosni a mosolyt. Örültek egy olyan jövő kezdetének, melyről még fogalmuk sem volt, hogy milyen is lesz valójában...
Megkezdődött számukra az Idolok élete. Onew, Key, Jonghyun, Taemin és Minho mostantól egy lakásban lakott, és elkezdődött a folyamatos interjúk, fellépések, fotózások, műsorok sorozata, mely egészen addig nem is ért véget, amíg a szerződésük le nem járt. Aláírták, mert az volt az álmuk, hogy megmutathassák az embereknek, hogy mit tudnak. Mert meg volt bennük a tűz, a vágy és az akarat ahhoz, hogy képesek
legyenek a lehető legkeményebben dolgozni azért hogy ezt elérhessék. Azonban még fogalmuk sem volt róla, hogy ez valójában mimindent rejt magában... Még gyerekek voltak.
- Gratulálok! - koccintott velük a menedzser az újdonsült lakásuk konyhájában.
Mindnyájan pezsgőspoharat tartottak a magasba, és nagy mosollyal összekoccintották.
Miután a menedzser belekortyolt italába, így szólt:
- Büszke vagyok rátok. Nagyon jó srácok vagytok. Remélem... tetszik a lakás, amit kaptatok.
A srácok helyeseltek, és csak nézelődtek körbe körbe. Az egész olyan idillikusnak tűnt számukra, hogy alig hitték el.
- Mivel rettentően sűrű programotok lesz, ezért értelmetlen volna mindenkinek minden nap hazamennie, úgyhogy a legjobb ha mindenki itt alszik. Ezzel legalább kicsit össze is kovácsolódik a csapat, nem igaz? - vigyorgott, majd megveregette a mellette álló Jonghyun vállát. - Viszont van egy-két dolog amit tisztáznunk kell. Ez a ti privát lakásotok. Ezentúl olyan hírnevetek lesz, ami egyszerűen nem engedheti meg azt, hogy ide bárkit is felhozhassatok. Bár időtök sem lesz rá, azthiszem jobb, ha ezt elmondom. Ez maradjon a ti privát szférátok. A takarító eljön majd hetente több alkalommal, természetesen ő bejöhet, de másról szó sem lehet.
A srácok csak komolyan bólogattak, és tovább égtek a debütálásuk tudatának édes mámorában.
Miután elment a menedzser, az öt fiú egyedül maradt a lakásban. Még sosem volt alkalmuk együtt szórakozni, vagy bármit is csinálni: mindig csak gyakorolni jártak együtt, és azalatt sem történtek túl hosszas, komoly beszélgetések. Nem ismerték egymást igazán, és most hirtelen egy lakásban kellett lakniuk.
Úgy döntöttek, hogy kihasználják a helyzetet, és ezt az egy szabad estét maguknak szánják. A pezsgő, amit az imént iszogattak, kissé megütötte a fejüket. Fel voltak villanyozva, és a zenére körbe körbe ugráltak az újdonsült lakásukban.
Egyszer csak megszólalt egy lány csapat dala a lejátszóban, és Key a szoba közepére szaladt, majd elkezdte a csapat táncát táncolni, nagy beleéléssel, akár csak egy igazi, lenyűgöző lány.
A többiek a fetrengtek a nevetéstől. Jonghyun dülöngélve tapsikolt a masszázsszékben, Onew a szőnyegen feldobta a talpát, Minho és Taemin a kanapén egymásnak borulva hahotázott. Key továbbra is folytatta a csábos csípőmozdulatokat, és a cuki tipegést. Mikor vége lett a számnak, és beállt a végpózba, a többiek fütyültek és tapsoltak.
- Ah, ez annak a csinos lánycsapatnak a dala, ugye? SNSD? - csimmogott Taemin Keyre a gomba haja alól.
- Ez a Girl's Generation! Hogy nem tudod? Hisz mindig ők gyakoroltak mellettünk az épületben. - válaszolt rögtön Jonghyun.
- Oh, azok a lányok olyan csinosak... - ábrándozott Onew.
- Na és ki az aki a legjobban tetszik belőle? - vigyorgott rá Minho.
- Héé, ezt nem árulom el! - vágta rá Onew, és szégyenlősen elfordult.
Key egyszer csak felkapott egy üres flakont.
- Most fény derülhet mindenre. Üvegezzünk! Mit szóltok?
- Oh...az meg mi? - kérdezte Taemin értetlenül.
- Te még sosem üvegeztél?? - hitetlenkedett Key. - Tudod ez egy olyan játék, ahol körbe ülnek az emberek, valaki megpörgeti az üres üveget, és akire mutat az üveg kupakja, az válaszolhat a pörgető egy kérdésére. Ha nem válaszol, akkor valamit meg tennie kell cserébe, amit a pörgető mond.
Taemin elvigyorodott. Kissé szédült, de jó kedve volt. Nem nagyon értette pontosan ez miért jó, de nem is nagyon érdekelte: csak szórakozni akart.
- Erre kíváncsi leszek... játsszunk! - mondta Jonghyun, és felkelt a székből. Minho és Taemin is követte, és miután bár Onew kissé félt az ötlettől, azért ha már a többiek is így döntöttek, nem akart kimaradni.
Körbe ültek a szőnyegen, és Key megpörgette a flakont. Mindenki izgatottan várta, hogy vajon kire fog mutatni.
- Ooh! - vigyorodtak el a srácok, miután megállt az üveg Onewra nézve.
- Ezt nem hiszem el... - Onew becsukta a szemeit, és kuncogott saját szerencsétlenségén. Key gonoszan mosolygott.
- Szóval ki is az az illető, aki tetszik?
- Ah, na jó, megmondom, tök mindegy... Jessica.
- Oooh.. - szóltak a többiek, kaján vigyorral.
- Onew-hyung, miért nem kéred el egyszer az e-mail címét? - kérdezte Minho.
- Micsoda?? Soha!
- Dehát volt már barátnőd, nem igaz? Akkor vele hogy jöttél össze, ha ilyen bátortalan vagy? - kérdezte Jonghyun. - Vele sokáig együtt voltál, nem?
- Az más volt... ő... ő egy régi gyerekkori barát volt, akivel régóta ismertük egymást. Igen, egy évig jártunk, de aztán a tréning időszakom alatt nem tudtunk rendesen találkozni, így aztán szakítottunk.
- Mm.. - bólogatott a földet bámulva Minho. - Hyung, te is hasonló helyzetben voltál, ha jól tudom, ugye?- nézett Jonghyunra.
- Igen, nálunk is ez volt a gond... - motyogta, és gyorsan témát váltott. - Na de pörgess Onew!
Megpörgette az üveget, és az üveg szája Taemin felé állt meg.
- Hmm. - gondolkozott egy kicsit Onew, majd megszólalt. - Téényleg. Taeminnie, neked volt már barátnőd? - vigyorgott a többiekkel együtt.
Taemin kellemetlenül kezdte magát érezni, mert sosem szerette ezt a témát feszegetni.
Mindenki a barátnőiről kezdett beszélni, és őneki még sosem volt semmiféle ilyen tapasztalata lányokkal. Biztos volt benne hogy a csapatból csak ő van így ezzel, és kínosnak érezte ezt elárulni. Fészkelődött, nem tudta mit feleljen. Gondolta, hogy minél tovább hallgat, annál nyilvánvalóbb lesz, hogy nem a válasza - de egyszerűen nem tudta mit mondjon.
- Jaj Onew most nézd meg, szegényt zavarba hoztad! - mondta Key, és átkarolva megveregette Taemin vállát, aki csak zavarában a száját nyalogatta, és a földet vizslatta.
- Nos, nem válaszolsz, Taemin-ah? - kérdezte Jonghyun.
Taemin továbbra is hallgatott, és érezte hogy elvörösödik.
- Nos, akkor meg kell csinálnod egy feladatot! - vigyorgott Onew.
- Szerintem erre nincs szükség, csak menjünk tovább... - szólalt meg Minho, miután látta Taeminen hogy egyre kényelmetlenebbül érzi magát. Gyorsan odatolta felé az üveget, Taemin pedig szó nélkül elvette és pörgetett. Keyre esett a választás.
Megkönnyebbült hogy végre nem peddzegetik tovább ezt a témát.
- Ah, Key.. - mosolygott Taemin - Igaz, hogy te a hétköznapokban is használsz sminket?- ekkor már vigyorogva nézett a meglepődött csapattársára.
- Mi?? Ezt meg honnan veszed?!
- Csak, láttalak a múltkor egy drogériában... és BB krémet vettél, gondoltam biztos azért, mert szoktál ilyesmit használni.
- Ah... - nevette el magát Key, és a kezeibe temette arcát. A többiek vigyorogva nézték, és alig várták a válaszát.
- Na jó, néha használom, amikor valami olyan van a bőrömön! Most ez miért baj?? - tárta szét kezeit, majd megcsóválta a fejét. A többiek nevettek, majd ő gyorsan megfogta az üveget és pörgetett.
Minho nevetése hamar alábbhagyott, mikor látta, hogy az üveg rá mutat.
- Minho-ssii~... - sandított rá Key, és gonoszan vigyorgott. Kezeit összedörzsölte, és valami nagyon kínosat akart tőle kérdezni. - Hogyha választanod kellene, hogy kivel randiznál, ha lány lennél... akkor kit választanál a csapatból?
A többiek harsányan felnevettek, Minho csak felkapta tekintetét, majd nevetve ő is lehajtotta a fejét.
- Ah.. erre igazán nem lehet... de... mit kell csinálnom ha nem válaszolok?
- Mondjuk sztriptízelned kell annál az állólámpánál - mutatott Key a sarokban lévő lámpára. Minho már most teljesen elutasította az ötletet, erről szó sem lehetett - úgyhogy inkább elkezdett gondolkodni.
Kit választana? Magyarán ki az aki a legjobban "tetszik" neki a bandából? Jesszus! Nehéz kérdés volt ezt így férfiként eldöntenie, de... muszáj volt.
Végignézett a srácokon. Talán még Taemin volt az, aki leginkább szóba jöhetett. Hiszen ő olyan kis ártatlan, törékeny, és nagyon is pozitív kisugárzású fiú. Ő volt az aki a legszimpatikusabb volt neki, és őt szerette volna a legjobban - természetesen csak mint barátot - közelről megismerni.
Sóhajtott egyet. Még mindig hezitált, hogy mondja-e vagy se, és vajon mit fog szólni Taemin hogy őt mondja? De hiába, a játék az játék.
- Oké. Elmondom. Talán.... Taeminnie.. - vigyorodott el ő is, mikor a többiek harsány nevetésbe kezdtek. Taemin szintén nevetett, kikerekedett szemekkel, majd nevetése ásításba váltott át.
- Ah, álmos vagyok...
- A kis bébi álmos, le kell fektetni aludni! - csípkelődött Jonghyun, aki mellesleg csak 3 évvel volt idősebb Taeminnél, de mivel a főtáncos volt a makanae a csapatban, örökre rajtamarad az, hogy ő a legkisebb, a "baba". Jonghyun odahajolt hozzá, és megcsipkedte az arcát, mint egy bébinek. A többiek nevettek, Taemin csak puffogott.
- Héé, Hyung, nem is vagy olyan sokkal idősebb nálam..!! - vigyorgott rá, majd Minho is elkezdett nyújtózkodni.
- Azthiszem igaza van, nem mellesleg holnap reggel 6kor kelünk.
- Ah tényleg, az interjú... - vágott letargikus fejet Onew.
Lassan belátták, hogy tényleg itt lenne az ideje a lefekvésnek. Összepakolásztak
újdonsült kis lakásuk nappalijában, és birtokba vették a hálószobát.
- Az enyém az alsó szint! - ugrott Taemin a középső ágyra. Összesen öt fekvőhely volt az ágyaknál, két emeletes ágy és közte mégegy ágy.
- Ott én alszok! - Ugrott Onew utána, ezzel agyonnyomorgatva szegény Taemint, aztán ezt követte Jonghyun is, majd Key és Minho.
Felvillanyozva, és fiatal, bohó reményekkel telve kezdte életét ez az öt tagú fiúcsapat, akiknek ekkor még semmiféle sejtése sem volt arról, hogy mit is fognak az elkövetkezendő évek tartogatni számukra.