Természetesen mikor reggel felkeltem abból a hangyányi bóbiskolásból amit a kusza gondolataim engedtek, rögtön az jutott elsőre eszembe, mi történt tegnap este. Bár ébren voltam, nem is nyitottam ki jó sokáig a szememet. Nem akartam ennek a napnak nekikezdeni.
Nem tudtam, hogy fogom a mai napon elrejteni a zavartságomat a többiek előtt.. főleg Minho előtt. Ő mindig kiszúrja ha valami gondom van, és általában ki is húzza belőlem.
Na de ezt biztosan nem fogja.
Mikor rávettem magam hogy végre kitápászkodjak, láttam, hogy Jonghyun ott áll a tükörnél, és épp a haját igazgatja. Aztán felém fordult.
- Jó reggelt! A többekkel már megreggeliztünk. Ne haragudj hogy nem hívtalak le, csak nem akartalak felébreszteni, olyan mélyen aludtál. - Úgy csinált, mintha mi sem történt volna. Mintha az egész egy teljesen természetes esemény lett volna, legalábbis az ő számára.
Ránéztem az órára. Délelőtt 10 óra volt... hogy aludhattam eddig??? Biztosan azért, mert hajnalokig nem tudtam elaludni...
Gyorsan elkezdtem keresni valami göncöt a táskámban, amit felhúzhatok a reggelihez. Kapkodtam, mert nem akartam Jonghyunnal egy légtérben lenni. Nem azért, mert utálom, vagy ilyesmi, hanem egyszerűen képtelen vagyok bárhogy is viszonyulni hozzá azok után ami történt. Csak tudnám, meddig lesz ez így...
- Taemin-ah. - Jött oda a kapkodásom láttán, és megfogta a vállamat. Hirtelen felnéztem rá, és csak pislogtam. A száját néztem. A száját, és minden ami eszembe jutott róla, csak az volt, hogy mennyire puha és kellemes volt az érintése... De nem, nem szabadna ezt gondolnom róla, hiszen Jonghyun szájáról van szó! Jonghyunéról!!
- Gyere, beszéljük meg a dolgokat... nem szeretném ha emiatt szorongnál.
Sóhajtottam egyet, majd kiegyenesedtem, és leültem az ágyamra, ő pedig mellém huppant. Én persze még mindig nem néztem a szemébe. Igazából nem akartam erről beszélni, de azt gondoltam, lehet hogy jobb lesz.
- Figyelj ide. - fogta meg gyengéden az államat, és maga felé fordította. - Így. Ne aggódj, ne rágódj már a tegnapin. Én nem akartam neked semmi rosszat, és hidd el, ha tiltakoztál volna, nem erőltettem volna. Én csak jót akarok neked.
Nem amiatt aggódtam, hogy ő rosszat akart volna. Leginkább az aggasztott, hogy mit gondolhat arról, hogy én ezt elfogadtam.. hogy hagytam. Természetesen azt is bizarrnak tartottam hogy egyáltalán így közeledik felém, egyszerűen nem értettem. Tudni akartam az okát. Bár eddig is voltak kissé homo megnyilvánulásai felénk, sosem gondoltam hogy valaha is komolyan gondolhatná...
- Én tudom, de... de hyung... neked ez miért volt jó? - kérdeztem félénken.
Jonghyun elmosolyodott.
- Még magam sem tudom... - nézett végig rajtam - ... egyszerűen.. jólesett.
A pillantásától egyre jobban zavarba kezdtem jönni, és fészkelődtem. De ebből én többre voltam kíváncsi. Az igazi okát akartam tudni annak, hogy mi vette rá arra hogy egy férfit elkezdjen kényeztetni.
- De te nem szereted a férfiakat...
- Hát, látod. Te sem tudtad eddig, hogy egy másik férfi képes lehet téged kielégíteni, nem igaz?
Ekkor már nem bírtam a szemkontaktust. Igaza volt. Olyat kérdeztem tőle, amit még én magamtól is simán megkérdezhetnék. Hiszen mégiscsak én izgultam fel egy.. férfira.
- Én csak láttam, hogy mennyire élvezed az Internet Wart. Én is élveztem. Éreztem rajtad, hogy mennyire hiányzik számodra a közelség. Úgy gondoltam, hogy ezzel jót tehetek neked. Csak ne rágódj ezen többé, jó? - Megsimogatta a térdemet, mire én ismét ránéztem. - A többieknek ezt nem szabad megtudnia, rendben? Te nagyon rosszul álcázod az érzéseidet. Ha észrevesznek valamit, akkor mondj valami mást, ami hihető, de ne azt hogy semmi bajod, mert azt senki sem fogja elhinni.
Bólogattam. Teljesen igaza volt. És a szavai hallatán kicsit talán könnyebb lett a lelkem. Kicsit úgy tett, mintha ez az egész egy normális, magától értetődő dolog lett volna.
A koncerten vitathatatlan volt a feszültség kettőnk közt, ez tény. Igazából én tehetek arról hogy egyáltalán felmerült benne a gondolat, hogy ilyeneket lépjen felém. Hiszen le sem tudtam volna tagadni az izgatottságomat, amit akkor éreztem, mikor Jonghyun olyan közel volt hozzám.
Jonghyun megveregette a térdem, majd felállt az ágyról.
Én azonban még egyvalamire kíváncsi voltam.
- Hyung... - szóltam utána, mire ő hátrafordult.
- Hm?
Kíváncsi voltam, hogy vajon számíthatok-e még ilyesmire tőle. Ha őszinte akartam maradni magamhoz, akkor azt mondanám hogy... szerettem volna még. Hiszen ha belegondoltam, akkor azt mondanám, hogy Jonghyun előző este olyan érzést adott nekem, amit eddig életemben soha nem éreztem. Sosem éltem még át ilyen gyönyört, amit a múlt éjszaka. Valójában nagyon felizgatott a dolog, már akkor is ha csak egyáltalán rágondoltam, és a testem porcikái azt suttogták, hogy még. Szívesen átéltem volna még számtalanszor az érzést. csakhogy egy bibi volt - méghozzá az, hogy az énekesünk okozta. Én biztosan nem kérném meg rá, teljességgel biztosan nem. De ha ő újra megpróbálná...
- Te fogsz még... Szóval te majd ismét... - elpirultam, nem tudtam kimondani a mondatot. El sem hiszem ,hogy egyáltalán eszembe jutott, hogy megkérdezzem...
Jonghyun elmosolyodott.
- Hogy újra kezdeményezek-e?
Én csak lesütött szemmel, némán bólintottam egyet, szinte láthatatlanul.
Kuncogott egyet.
- Szeretnéd?
Mi? Hogy szeretném-e? Most komolyan... komolyan mondjam neki azt hogy igen? Ah... Taemin, te annyira.. szánalmas vagy. De akkor is... annyira jó volt... annyira jól esett...
Csak tördeltem a kezeimet, és a paplant markolásztam. A képem már teljesen vörös volt, mint egy ráké.
Jonghyun elvigyorodott.
- Hallgatás, beleegyezés. - kacsintott egyet, majd elindult kifelé, azonban mielőtt lenyomta volna a kilincset, oldalra fordította a fejét, és halkan azt mondta:
- Még egyvalami Minnie... azt ne várd hogy mindig én lépjek először. - ezután kiment a szobából.
Na ne. Hogy én rámásszak Jonghyunra? Kizárt dolog. Teljességgel kizárt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése