11. rész: Gondoskodás

Már az első napot nagyon élveztem, úgy éreztem, minden gond és stressz ami a vállamon nyugodott a turné és a munka során, kezdett elszállni. Ha másért nem igen, de legalább ezért az utazásért igazán hálás voltam a cégnek. Csoda hogy nem valami műsor folytán lettünk ide küldve - bár még bármikor előugorhatnak kamerák a bokrok mögül...
A parton tartózkodásunk és a finom vacsora után visszamentünk a lakosztályukra.
- Neked nem hiányoznak a többiek? - kérdeztem Minhotól az ágy szélén ülve.
- Hogy őszinte legyek... nem. - mondta nevetve, miközben lassan ő is leült mellém két teáscsészével a kezében.
- Na, hyung, valld be, kicsit furcsa nélkülük, nem? - vettem át a saját teámat.
- Na jó, talán egy kicsit. De én nagyon élvezem, hogy most csak ketten vagyunk itt. Ez így nekem teljesen tökéletes. - mondta, majd beleszürcsölt a teába.
Én csak mosolyogva bólogattam, majd én is belekortyoltam - legalábbis csak próbáltam, mert olyan forró volt, hogy megégette a számat.
- Auh! - kissé fel is ugrottam. Ennek következtében jókora tea folt keletkezett Minho lepedőjén.
Ránéztem, mire ő az égbe meresztette tekintetét, és arcát az egyik kezébe temette.
- "Magic hand"... - szólított a gúnynevemen, amit az után kaptam, hogy általában ami a kezembe kerül, azt elrontom, kiöntöm eltöröm. Hát, most sem volt másképp...
- Ah.. ne haragudj - vakartam a fejemet a foltra nézve - Megpróbáljam kimosni?
- Nehogy! A végén még nagyobb kárt teszel benne.. - vágta rá Minho, és viccelődve megborzolta a hajamat.
- Azért mégsem olyan nyugodt velem a nyaralás, nem igaz? - nevettem.
- Dehogynem, még mindig jobb mint Key folytonos nyafogása, Onew morzsázása, vagy Jonghyun, akitől nem lehet aludni mert még hajnalban is fent van és zenét hallgat a fülhallgtójával.
- Jonghyun... - ismételtem halkan a nevét. Hallatán ismét eszembe jutottak a velünk történtek. Egész nap nem gondoltam rá, de most újra belém hasítottak az emlékek. Már eldöntöttem, hogy elfelejtem az egészet, mintha mi sem történt volna. De rá kellett hogy jöjjek, hogy ez nem ilyen egyszerű, és ez a titok örökre ott fog bennem élni. Még mindig nem érzem azt hogy megbántam volna, de nyomaszt. Úgy érzem valaki másnak beszélni akarok róla, elmondani, tanácsot, véleményt kérni... hogy helyes volt-e ez, és kell-e bűntudatot éreznem vagy sem? De nem volt senki akinek elmondhattam volna. Minhonak egész egyszerűen teljességgel kizárt, hogy bármit is megemlítsek erről. Nagyon megbízom benne, és eddig semmit sem titkoltam előle - de ez most tényleg tabu.
- Hm tényleg, te egyébként hogy bírtad a színpadi melegeskedést Jonghyunnal? - vigyorodott el kissé gúnyosan Minho. - Bár én csak a színpad mögül láttam, de még úgy is elég intimnek tűnt a helyzet.. kit képzeltél oda, Hyunát?
Kérdése hallatán felvontam a szemöldökömet. Hirtelen miért ilyen gúnyos velem? Tudja jól hogy nem jókedvemből csináltam... helyesbítve, ő ÚGY tudja, hogy nem jó kedvemből csináltam.
- Nem képzeltem oda senkit. - motyogtam a bögrém mögül, és ismét kortyoltam.
- Na mindegy, most már úgyse kell többet előadnotok.. mindenesetre a rajongók teljesen megőrültek tőle, úgyhogy jó kis munkát végeztetek. - mondta Minho, és megitta a maradék teáját. - Csak aztán nehogy vérszemet kapjon az SM, és még durvább dolgokra kényszerítsenek...
- Miért, szerinted én bármit elvállalnék? Mit gondolsz te rólam? - kérdeztem kissé ingerülten. Tudom hogy nem így értette, de egyszerűen túl ideges voltam attól, hogy bármi gyanút fogjon a Jonghyun iránti vonzódásomról.
- Hé, nyugi Minnie, nem így értettem. De azért tény és való hogy igazán élethűen adtátok elő a kis jeleneteteket.
Megint olyan gúnyos hangon mondta. Ah, nem akarom ezt a beszélgetést tovább folytatni!
Felálltam az ágyról.
- Én most megyek, és alszok... jó éjszakát. És... köszönöm a teát. - gyorsan leraktam a bögrét és kimentem az udvarra. Befeküdtem a piros függőágyba.
Na ezt most jól elintézte Minho... olyan nyugodt voltam egész nap, és pont estére kellett felhoznia a kínos témákat. Azt hittem ki fog jönni utánam, de szerencsére nem tette. Tényleg hagyni akartam a témát.
Kissé hideg volt, és a fejem is zavaros volt, de ennek ellenére nagyon hamar elaludtam, hiszen kihúzott minket a víz.
Reggel a madarak csicsergésére keltem. A fejem is tisztább volt mint este, és tudtam hogy tiszta lappal kezdjük ezt a napot is. Így inkább el is söpörtem a tegnapi negatívumokat, és jókedvűen nyújtóztam egyet. Egyszer csak észrevettem, hogy be vagyok takarva. De hisz nem is takaróztam be az éjjel... Minho takart volna be? Valószínűleg.
Felültem, és benéztem Minho hálójába, de ő már felkelt. A levegőben sült sonka és tojás illatát éreztem, és hamar fel is keltem a hatására.
Minho a konyhában sertepertélt, és két teríték már állt az asztalon. Rajtuk két sült tojás, és épp az elkészült sonkákkal fordult meg hogy rárakja a tányérokra, mikor meglátott.
- Oh, jó reggelt Taemin-ah! Főztem egy kis reggelit, csináltam neked is. Gyere ülj le. - rárakta a sonkákat a tányérra, és kihúzta nekem a széket.
- Nahát, te egy angyal vagy Hyung... - mosolyogtam rá. - Jó étvágyat!
- Jó étvágyat. - mosolygott vissza, és neki is láttam az ételnek.
Megbeszéltük, hogy mivel tegnap már voltunk a strandon fürdeni, ma inkább körbenézünk kicsit bővebben a szigeten.
Végigmentünk a nyilvános strandon, míg nem elértünk a végéig. A szigeten egyre messzebb érve már olyan táj tárult a szemünk elé, ami kicsit természetesebb, vadabb volt. Sokkal jobban szerettem az ilyeneket, mint a lerombolt, kialakított részeket. Egyszer csak egy jó magas sziklához értünk.
- Nézd, annyira gyönyörű, ez az érintetlen terület... - áradoztam Minhonak, miután felfutottam a szikla tetejére. Lenéztem, és a tenger vad hullámokban csapódott neki a sziklafalnak. Körbenéztem a messzeségbe, és Minho felé fordultam. - Gyönyörű innen a kilátás, gyere, nézd meg te is!
- Te jó ég, Minnie, gyere le onnan! Ez nagyon veszélyes! - figyelmeztetett Minho, és lassacskán próbált felmászni utánam.
- Jaj, mindig úgy aggódtok. Ez csak egy szikla... - még a mondatomat sem tudtam befejezni, de az egyik lábam meg is csusszant a kövezet síkosabb területén, és elvesztettem egyensúlyomat. Nagyon megijedtem, és a másodperc töredéke alatt reménykedtem benne hogy csak a sziklára esek el, de sajnos nem. Éreztem hogy zuhanok, és hallottam Minho hatalmas kiabálását. A következő pillanatban már csak egy hatalmas ütés a fejemen, csobbanás és hideg víz egyszerre, majd teljes sötétség.