2. rész: Bizarr pillanatok

A SHINee hatalmas sebességgel tört előre a koreai pop-iparban. Kivételesen precíz, magas szintű, minőségi munkájukkal kimagaslottak a többi előadó közül. A rajongók és az eladások száma nőttön nőtt, sorra nyerték meg a zenei díjakat, és ami a legfontosabb, egyre több ember napjait tették még ragyogóbbá. Az évek alatt egyre csak szárnyaltak a csúcs felé, és úgy tűnt, a határ a csillagos ég.
A számos Koreában és Kínában tartott koncert után, végül 2011 Januárjában elindultak első Japán turnéjukra, mely nagy sikert ígért a csapat számára.

3 évvel később

Végre a hotelünkhöz értünk. Rettentő fáradtak voltunk ezután a hosszú, kimerítő koncert után. Bár az tény, hogy nagyon nagyon jól sikerült, de én már csakis egy ágyra vágytam, semmi másra - és ezzel szerintem a többiek is így voltak.
Miután felértünk a harmadik emeleti szobákhoz, kiszálltunk a liftből, és Jonghyun kutakodni kezdett a zsebében.
- Taemin-ah, te tetted el a szobánk kártyáját?
- Nem tudom... - néztem rá bágyadtan. Nem emlékeztem, hogy egyáltalán nekem adta volna, vagy ha nekem adta, akkor én hová raktam. Az agyam még ehhez is túl fáradt volt. A többiek csak néztek bennünket.
Minho hirtelen kivette a zsebéből a kártyát.
- Amíg nincs meg a másik, ez jó lesz? - mondta, és odanyújtotta nekem. - Hát nem emlékszel, hogy nekem adtad? - bökte meg játékosan az arcomat a mutatóujjával, majd elindult a saját szobája felé, amit Keyjel osztott meg. Onew a menedzserrel volt egy szobában.
- Na, jó éjt - köszöntünk el egymástól, és a többiek bementek az ajtón.
Én is végighúztam a leolvasón a kártyát, és beléptünk a szobánkba. Leültem, és ittam egy pohár vizet. Jonghyun ledobálta a földre a táskáit. Egész nap valahogy olyan kivételesen morcosnak tűnt, és nem tudtam elképzelni, vajon miért. Lehet hogy a barátnőjével van valami? Nem akartam beleszólni a privát szférájába, de szerettem volna segíteni rajta, úgyhogy úgy döntöttem, megkérdezem - gondoltam, hátha jól esik neki hogy elmondhatja valakinek.
- Tényleg, hyung... mi újság Sekyunggal?
Jonghyun elmosolyodott, de az a mosoly inkább keservesnek látszott, mint sem kellemesnek.
- Vége.
- Mi? De miért? - kérdeztem meglepetten. Bár valahogy sejtettem, hogy ez a titokban tartás nem fog sokáig kitartani, és egyszer csak ez lesz a vége... azért mégis, Jonghyun igazán kiérdemelte volna hogy boldog lehessen.
- Szerinted? Szerinted ez így működött volna? Komolyan?...- Levette a pólóját. - Tudod, én most jöttem rá csak igazán, hogy idolként képtelenség, hogy neked bárkid is legyen. Nem akarlak elkeseríteni Taemin, de csak meg kell nézni minket, vagy Onewékat. Ezek a mocskok... szó szerint szétszednek.
Egy kis csend következett. Én a földet bámultam, majd lassan én is elkezdtem öltözködni. Nem tudtam, mit mondhatnék erre.
- De talán... - folytatta Jonghyun, miközben az övét gombolta ki - Talán jobb is így. Legalább teljes mértékben a turnéra tudok koncentrálni. - Levette a gatyáját. - Szerintem elég jól sikerült az első koncert, nem? - mosolygott rám, de most már őszintén. Látszott rajta, hogy a Sekyung témát hanyagolni szeretné, úgyhogy nem is firtattam tovább.
- De, de, jól sikerült. - bólogattam, majd én is levettem a gatyámat, és a pólómat. Jonghyun elpakolta a ruháit.
- A duettünk is jól sikerült, ugye? - vigyorgott, miközben pakolászott. Kicsit bizarrnak hatott számomra hogy erről kérdez, elvégre ez egy egészen "különleges" szám volt a többi között. Csak bólogattam, majd befeküdtem az ágyamba, és a párnámat igazgattam.
- Élvezted?
- Hm? - kérdeztem vissza, és hirtelen ránéztem. Azt hittem félrehallottam.
- Tudom hogy tetszett. - nézett rám, én pedig csak sűrűn pislogtam rá.
- De.. mármint-
- Láttam, hogy új volt számodra. - vágott a szavamba, majd odament az éjjeli szekrényhez, hogy letegye az ékszereit. - Még új volt neked, hogy ilyen... közel voltál valakihez. De tetszett. Ugye?
- M-mi..? - alig hittem a fülemnek, és elvörösödtem. Ezt most komolyan gondolja?! ... Tényleg... Tényleg ennyire látszott volna rajtam?
- Ez egy természetes dolog. - kezdte kivenni a fülbevalóit - Már 19 éves vagy, lassan felnőtt férfi, és még sosem volt barátnőd.
Elkaptam a pillantásom a szeméből.
- Erről nem tehetek.  - Hogy hántolhatja most ezt fel? Hiszen jól tudja, hogy miért nem volt még senkim.
- Nem, nem rosszból mondtam. Úgy értem, hogy neked... biztosan hiányzik már a testi kontaktus, ugye? Hiszen az embernek vannak alap szükségletei, azon a téren is.
- Hát.. öh... - erre igazán nem tudtam mit mondani, kezdtem eléggé kínosan érezni magam. Fészkelődtem. Hirtelenjében elkezd a szexuális szükségletekről beszélni velem? Bár igaz volt az mit mondott, de ez.. akkor is, olyan... kínos... Miért kell erről most beszélni?
- És ki tudja, mikor lesz lehetőséged ezeket megtapasztalni, Taemin? Ilyen életmód mellett... komolyan, mikor, és hogyan? Ebbe nem gondoltál még bele?
Én csak szótlanul babráltam a takaróm csücskével. Ezzel én is tisztában voltam, de próbáltam nem gondolni rá. Annyi dolgom volt mindig, hogy próbáltam úgy rendezni őket, hogy még időm se legyen erre gondolni.
Jonghyun levette az óráját, és váratlanul odahajolt hozzám, meglehetősen... közel. Meglepettségemben a párnába fúródtam. Ő végignézett rajtam, majd halkan azt mondta a fülembe:
- De ennek nem feltétlen lenne muszáj így maradnia. - ezután a szemembe nézett, egy olyan fajta tekintettel, amit még sosem láttam tőle, és tényleg nem tudtam hova tenni. Az egész annyira bizarr volt. A szívem majd kiugrott a helyéről, a kezemmel a paplant markoltam. Szinte féltem tőle.
Jonghyun ezután lefeküdt a saját ágyába, és ásított egyet.
- Ááhh.. Nem bírom nyitva tartani a szemem... - Oldalra fordult az ágyában, háttal nekem. - Taemin-ah, lekapcsolnád a villanyt?
Én még mindig az előbbi jelenet sokkhatása alatt voltam, úgyhogy nem válaszoltam semmit, csak szó nélkül lekapcsoltam, és én is elfordultam.
Ezek után egyszerűen nem tudtam aludni. Most miért vált át a mi vezető énekesünk hirtelen... "pszichológussá"? Ráadásul ahogy az előbb rám nézett, olyan bizarr és ijesztő volt. És mit ért az alatt hogy "Nem muszáj így maradnia?" Mégis mire értette ezt, és hogyan? Megkérdeztem volna tőle, de valahogy... nem mertem.
Remélem hogy többé nem lesz ilyen fajta pillanatunk mikor kettesben vagyunk. Az egész olyan kínos volt. Bár Jonghyunnal nem voltam sosem olyan igazán közeli baráti viszonyban mint mondjuk Minhoval, még úgy is egészen rémisztő lett volna, ha a legnagyobb puszipajtások lennénk.
Vajon ez a testi kontaktus dolog... közelebb fog minket egymáshoz hozni? Bár nincs túl sok jelentősége, de nekem... tényleg új. Tényleg igaza van. Mikor tudtam, hogy ilyesmit kell majd csináltunk, arra gondoltam, hogy biztosan visszataszító érzést kelt majd bennem, hiszen mégiscsak heteroszexuális vagyok, és nekünk eléggé homokos dolgokat kellett imitálnunk a színpadon. De teljes meglepődésemre nem vált be a számításom, sőt - egészen izgalmas és jónak mondható érzést tapasztaltam, és ha őszinte akarok lenni magamhoz, kíváncsivá tett ez az egész.
Tényleg, soha nem voltam még senkihez sem ilyen közel. Sosem volt még ilyen légkör köztem és egy másik ember között. Szégyen, hogy férfi létemre elsőre egy férfival élem át ezt az élményt...
De miért éreztem azt, hogy Jonghyun nem csak a fanservice kedvéért tett úgy, mint aki ezt annyira élvezte? Az a féloldalas mosoly, amit a színpad sötét reflektorfényes villogásában láttam, igazi volt. Tudtam, és éreztem. Ismertem már annyira őt.
Most meg ez a beszólás... mit jelentsen ez?
Bár őszintén szólva, Jonghyunnak nem ez az egyetlen ilyesfajta megnyilvánulása, és nem csak felém. Ő ilyen "skinship" bajnok. Minhonak egyszer merő véletlenségből adott egy csókot, és Keyjel is állandóan fanservicel. Nekem pedig állandóan a fenekemet fogdossa.. de már megszoktam, szinte észre sem veszem.
Csakhogy van egy apró különbség aközött, amit velem csinál és aközött, amit a többiekkel csinál.
Hogy velem nem csak a nyilvánosság előtt ilyen.
Már többször észrevettem, hogy amíg csak magunk vagyunk, akkor is át szokott karolni, néha megfogja a térdem miközben ülünk, és egy két hátsó fogdosás is előfordult már. Nem reagáltam általában semmit ezekre, hiszen - mi van ha csak én vagyok paranoiás, és ugyanígy viselkedik a többiekkel is, csak nem veszem észre? Ha rákérdeznék, akkor teljesen hülyének nézne, hogy miket képzelek. Na meg ha igaz is volna, hogy tényleg direkt csinálja, sosem vallaná be.
Eleve, miért csinálna ilyeneket???
Ah, teljes káosz a fejem... Ilyen összekuszálódott gondolatokkal aludtam el nagy nehezen.