(Minho szemszög)
Ahogy megláttam Taemin alakját eltűnni a magas sziklaszirt mögött, és hallottam a víz csobbanását, szinte ösztönszerűen, habozás nélkül ugrottam utána a tengerbe, azonnal. Nem érdekelt semmi, csak az, hogy kihozzam őt onnan. Képtelen lettem volna elviselni már csak a puszta gondolatát is annak, hogy épp bármi komoly baja eshetett, vagy esetleg abban a bizonyos pillanatban akár teljesen összetörve is feküdhetett volna a víz felszínén, ha épp úgy alakult volna. Így az agyam - szerencsére - ebben a szituációban maradt abban az egyszerű, józan, küldetés szerű robotikus üzemmódban, miszerint: KI KELL ŐT ONNAN HOZNOM, MOST.
Így visszagondolva simán ott végezhettem volna én is, hiszen fogalmam sem volt róla hogy mi volt a sziklaszirt alján. Akár végzetesen hegyes kövek is állhattak volna ott, amik széttörhették volna az egész testemet, netán túl alacsony víz, amibe fejest ugorva nem lett volna túl szép végkifejlet... fogalmam sem volt róla hogy akár a saját halálomba is futhattam volna akkor mikor nekifutásból, teljesen vakon ugrottam Taemin után.
De nem csodálkozom rajta, mert bármit megtettem volna érte. BÁRMIT.
A vízbe érve eszeveszetten keresgélni kezdtem a víz alatt, a szemem alig bírta a sós víz durva marását. Csak homályos foltokat láttam itt-ott, és mindegyik után úgy kapkodtam, mintha Taemint találtam volna meg. De egyenlőre még egyik folt sem ő volt, és kezdtem teljesen pánikba esni.
Egyszer csak megláttam a sok homály után egy határozottabban emberi formájú alakot, és akkor tudtam, hogy ő az. Életemben nem úsztam még olyan gyorsan mint akkor. Megfogtam ahogy tudtam, és minden erőmet összeszedve kivonszoltam az egyik simább sziklára.
- Te jó ég.. Taemin.. Taemin!!! - Ordítottam hozzá, pofozgattam, hátha felébred, de semmi. Taemin teste olyan volt, mint egy zsák. Aztán gyorsan odahajoltam a szájához és az orrához, hogy megnézzem, lélegzik-e. Nem lélegzett. Rögtön megnéztem a pulzusát, amit éreztem. Furcsának fog hangzani, de valahogy feleslegesnek éreztem, vagy leginkább féltem megnézni, hiszen a gondolataim ezek voltak: Nem halhat meg, igaz? Nem létezik. BIZTOS hogy van pulzusa, és él. Képtelenség hogy nem, az nem történhet meg, ugye?
- Istenem..
Azonnal befogtam az orrát, és elkezdtem lélegeztetni.
- Gyerünk, gyerünk..!! - folytattam kitartóan. Már majdnem kezdtem teljesen elveszteni a maradék lélekjelenlétemet és bepánikolni, mikor éreztem hogy Taemin köhögni kezd és vizet köp. Hatalmas megkönnyebbült vigyor ült a képemre, és segítettem neki kiköhögni a maradék vizet.
- Istenem.. istenem... - öleltem szorosan magamhoz.
- Mi...min..ho-ssi... - mondta akadozva.
- Ssh! - raktam az ujjam a szájára - Fáj valamid?
- A..a mellkasom...
- Igen, tudom, nagyon sok vizet nyeltél. De nem ütötted meg magad? Nem fáj sehol? - vizslattam végig a porcikáit, de szerencsére nem láttam sehol sem vért, vagy sebesülést.
Taemin csak gyengén megrázta a fejét, amit a kezemben tartottam.
- Biztos?!
Taemin bólogatott, de én továbbra is többször leellenőriztem még a karját, bordáit, lábait, a nyakát és a fejét. Nagyon aggódtam érte.
- Nem baj, azért.. Hívnunk kell egy orvost.. - kutakodtam a zsebemben a remélhetőleg még működőképes telefonom után, de nem találtam. Valószínűleg elveszett a vízben. - Nincs itt... akkor elmegyek, és hívok valakit!
- De.. Hyung.. itt senki sincs a környéken... Jól vagyok hidd el - mondta már kissé erősebb, de még mindig eléggé elgyengült hangon. - Így is egy óra volt mire ideértünk..
- De akkor sem maradhatsz orvosi vizsgálat nélkül! Megyek... - mondtam tovább, de ekkor Taemin hirtelen erősen megfogta a kezemet, és kissé felült.
- Ne hagyj itt egyedül, hyung.
Ekkor ránéztem a kezemet erősen szorító kezére, majd az arcára. Kétségbeesés és gyámoltalanság sugárzott belőle, szinte könyörgő tekintettel nézett rám, hogy ne menjek el.
Tudtam hogy nem helyes, és tényleg lehet bármi baja még így is, de... egyszerűen képtelen lettem volna így ott hagyni.
- Rendben. - mondtam nyugodt hangon, és a mellhasomhoz öleltem a fejét. Éreztem hogy a kis Taemin teste, aki immár majdnem felnőtt, rázkódni kezd a sírástól.
- Hyung én... én annyira megijedtem..! - mondta sírós hangon. Alig tudtam elviselni a fájdalmas hangját... hallatán a szívem szinte összefacsarodott.
Éreztem a könnyei patakzását vizes arcán. Lassan letöröltem róla, és csitítgatni kezdtem.
- Sh.. semmi baj. Most már itt vagy, épségben, és ez a lényeg. - simogattam a mellkasomhoz ölelt fejét, a másikkal pedig védelmezően átkaroltam a hátát. Engem is a sírás kerülgetett, mert csak most kezdtem realizálni hogy mi is történt, és hogy mi is történhetett volna. Ahogy belegondoltam abba hogy akár meg is halhatott volna, a torkom teljesen összeszorult. De összeráncoltam a homlokomat, nyeltem egy nagyot, és visszatartottam. Próbáltam erős maradni a számára.
Ő csak szipogott, és szipogott tovább. Fogalmam sincs hogy meddig lehettünk így, mire végre kicsit megnyugodott.
- Na gyere, menjünk vissza. Már elég a kalandokból. - felguggoltam, és Minnie karjait a nyakam köré kurcsoltam. Még gyengécske volt, de már volt annyi ereje, hogy a hátamra kapaszkodjon. A sziklaszirt legaljától nem messze volt egy feljáró, ahol simán fel tudtunk menni. "Simán"... nos, Taemin attól függetlenül hogy milyen vékonyka volt, nem volt túl kevés súlyú, és már akkor azt hittem hogy a hátam leszakad, mikor csak a feljárón felértünk.
- Hyung, nem muszáj cipelned, szerintem tudok...
- Nem, még gyenge vagy. Maradj csak szépen itt fent. - Mondtam határozottan, és vittem tovább kitartóan Taemint. Tényleg azt hittem ott pusztulok el, annyira fájt már a karom és a hátam, de nem érdekelt. Csak az érdekelt, hogy neki jó legyen.
Mindig is ez volt számomra a legfontosabb.
2013. július 25., csütörtök
2013. július 24., szerda
11. rész: Gondoskodás
Már az első napot nagyon élveztem, úgy éreztem, minden gond és stressz ami a vállamon nyugodott a turné és a munka során, kezdett elszállni. Ha másért nem igen, de legalább ezért az utazásért igazán hálás voltam a cégnek. Csoda hogy nem valami műsor folytán lettünk ide küldve - bár még bármikor előugorhatnak kamerák a bokrok mögül...
A parton tartózkodásunk és a finom vacsora után visszamentünk a lakosztályukra.
- Neked nem hiányoznak a többiek? - kérdeztem Minhotól az ágy szélén ülve.
- Hogy őszinte legyek... nem. - mondta nevetve, miközben lassan ő is leült mellém két teáscsészével a kezében.
- Na, hyung, valld be, kicsit furcsa nélkülük, nem? - vettem át a saját teámat.
- Na jó, talán egy kicsit. De én nagyon élvezem, hogy most csak ketten vagyunk itt. Ez így nekem teljesen tökéletes. - mondta, majd beleszürcsölt a teába.
Én csak mosolyogva bólogattam, majd én is belekortyoltam - legalábbis csak próbáltam, mert olyan forró volt, hogy megégette a számat.
- Auh! - kissé fel is ugrottam. Ennek következtében jókora tea folt keletkezett Minho lepedőjén.
Ránéztem, mire ő az égbe meresztette tekintetét, és arcát az egyik kezébe temette.
- "Magic hand"... - szólított a gúnynevemen, amit az után kaptam, hogy általában ami a kezembe kerül, azt elrontom, kiöntöm eltöröm. Hát, most sem volt másképp...
- Ah.. ne haragudj - vakartam a fejemet a foltra nézve - Megpróbáljam kimosni?
- Nehogy! A végén még nagyobb kárt teszel benne.. - vágta rá Minho, és viccelődve megborzolta a hajamat.
- Azért mégsem olyan nyugodt velem a nyaralás, nem igaz? - nevettem.
- Dehogynem, még mindig jobb mint Key folytonos nyafogása, Onew morzsázása, vagy Jonghyun, akitől nem lehet aludni mert még hajnalban is fent van és zenét hallgat a fülhallgtójával.
- Jonghyun... - ismételtem halkan a nevét. Hallatán ismét eszembe jutottak a velünk történtek. Egész nap nem gondoltam rá, de most újra belém hasítottak az emlékek. Már eldöntöttem, hogy elfelejtem az egészet, mintha mi sem történt volna. De rá kellett hogy jöjjek, hogy ez nem ilyen egyszerű, és ez a titok örökre ott fog bennem élni. Még mindig nem érzem azt hogy megbántam volna, de nyomaszt. Úgy érzem valaki másnak beszélni akarok róla, elmondani, tanácsot, véleményt kérni... hogy helyes volt-e ez, és kell-e bűntudatot éreznem vagy sem? De nem volt senki akinek elmondhattam volna. Minhonak egész egyszerűen teljességgel kizárt, hogy bármit is megemlítsek erről. Nagyon megbízom benne, és eddig semmit sem titkoltam előle - de ez most tényleg tabu.
- Hm tényleg, te egyébként hogy bírtad a színpadi melegeskedést Jonghyunnal? - vigyorodott el kissé gúnyosan Minho. - Bár én csak a színpad mögül láttam, de még úgy is elég intimnek tűnt a helyzet.. kit képzeltél oda, Hyunát?
Kérdése hallatán felvontam a szemöldökömet. Hirtelen miért ilyen gúnyos velem? Tudja jól hogy nem jókedvemből csináltam... helyesbítve, ő ÚGY tudja, hogy nem jó kedvemből csináltam.
- Nem képzeltem oda senkit. - motyogtam a bögrém mögül, és ismét kortyoltam.
- Na mindegy, most már úgyse kell többet előadnotok.. mindenesetre a rajongók teljesen megőrültek tőle, úgyhogy jó kis munkát végeztetek. - mondta Minho, és megitta a maradék teáját. - Csak aztán nehogy vérszemet kapjon az SM, és még durvább dolgokra kényszerítsenek...
- Miért, szerinted én bármit elvállalnék? Mit gondolsz te rólam? - kérdeztem kissé ingerülten. Tudom hogy nem így értette, de egyszerűen túl ideges voltam attól, hogy bármi gyanút fogjon a Jonghyun iránti vonzódásomról.
- Hé, nyugi Minnie, nem így értettem. De azért tény és való hogy igazán élethűen adtátok elő a kis jeleneteteket.
Megint olyan gúnyos hangon mondta. Ah, nem akarom ezt a beszélgetést tovább folytatni!
Felálltam az ágyról.
- Én most megyek, és alszok... jó éjszakát. És... köszönöm a teát. - gyorsan leraktam a bögrét és kimentem az udvarra. Befeküdtem a piros függőágyba.
Na ezt most jól elintézte Minho... olyan nyugodt voltam egész nap, és pont estére kellett felhoznia a kínos témákat. Azt hittem ki fog jönni utánam, de szerencsére nem tette. Tényleg hagyni akartam a témát.
Kissé hideg volt, és a fejem is zavaros volt, de ennek ellenére nagyon hamar elaludtam, hiszen kihúzott minket a víz.
Reggel a madarak csicsergésére keltem. A fejem is tisztább volt mint este, és tudtam hogy tiszta lappal kezdjük ezt a napot is. Így inkább el is söpörtem a tegnapi negatívumokat, és jókedvűen nyújtóztam egyet. Egyszer csak észrevettem, hogy be vagyok takarva. De hisz nem is takaróztam be az éjjel... Minho takart volna be? Valószínűleg.
Felültem, és benéztem Minho hálójába, de ő már felkelt. A levegőben sült sonka és tojás illatát éreztem, és hamar fel is keltem a hatására.
Minho a konyhában sertepertélt, és két teríték már állt az asztalon. Rajtuk két sült tojás, és épp az elkészült sonkákkal fordult meg hogy rárakja a tányérokra, mikor meglátott.
- Oh, jó reggelt Taemin-ah! Főztem egy kis reggelit, csináltam neked is. Gyere ülj le. - rárakta a sonkákat a tányérra, és kihúzta nekem a széket.
- Nahát, te egy angyal vagy Hyung... - mosolyogtam rá. - Jó étvágyat!
- Jó étvágyat. - mosolygott vissza, és neki is láttam az ételnek.
Megbeszéltük, hogy mivel tegnap már voltunk a strandon fürdeni, ma inkább körbenézünk kicsit bővebben a szigeten.
Végigmentünk a nyilvános strandon, míg nem elértünk a végéig. A szigeten egyre messzebb érve már olyan táj tárult a szemünk elé, ami kicsit természetesebb, vadabb volt. Sokkal jobban szerettem az ilyeneket, mint a lerombolt, kialakított részeket. Egyszer csak egy jó magas sziklához értünk.
- Nézd, annyira gyönyörű, ez az érintetlen terület... - áradoztam Minhonak, miután felfutottam a szikla tetejére. Lenéztem, és a tenger vad hullámokban csapódott neki a sziklafalnak. Körbenéztem a messzeségbe, és Minho felé fordultam. - Gyönyörű innen a kilátás, gyere, nézd meg te is!
- Te jó ég, Minnie, gyere le onnan! Ez nagyon veszélyes! - figyelmeztetett Minho, és lassacskán próbált felmászni utánam.
- Jaj, mindig úgy aggódtok. Ez csak egy szikla... - még a mondatomat sem tudtam befejezni, de az egyik lábam meg is csusszant a kövezet síkosabb területén, és elvesztettem egyensúlyomat. Nagyon megijedtem, és a másodperc töredéke alatt reménykedtem benne hogy csak a sziklára esek el, de sajnos nem. Éreztem hogy zuhanok, és hallottam Minho hatalmas kiabálását. A következő pillanatban már csak egy hatalmas ütés a fejemen, csobbanás és hideg víz egyszerre, majd teljes sötétség.
A parton tartózkodásunk és a finom vacsora után visszamentünk a lakosztályukra.
- Neked nem hiányoznak a többiek? - kérdeztem Minhotól az ágy szélén ülve.
- Hogy őszinte legyek... nem. - mondta nevetve, miközben lassan ő is leült mellém két teáscsészével a kezében.
- Na, hyung, valld be, kicsit furcsa nélkülük, nem? - vettem át a saját teámat.
- Na jó, talán egy kicsit. De én nagyon élvezem, hogy most csak ketten vagyunk itt. Ez így nekem teljesen tökéletes. - mondta, majd beleszürcsölt a teába.
Én csak mosolyogva bólogattam, majd én is belekortyoltam - legalábbis csak próbáltam, mert olyan forró volt, hogy megégette a számat.
- Auh! - kissé fel is ugrottam. Ennek következtében jókora tea folt keletkezett Minho lepedőjén.
Ránéztem, mire ő az égbe meresztette tekintetét, és arcát az egyik kezébe temette.
- "Magic hand"... - szólított a gúnynevemen, amit az után kaptam, hogy általában ami a kezembe kerül, azt elrontom, kiöntöm eltöröm. Hát, most sem volt másképp...
- Ah.. ne haragudj - vakartam a fejemet a foltra nézve - Megpróbáljam kimosni?
- Nehogy! A végén még nagyobb kárt teszel benne.. - vágta rá Minho, és viccelődve megborzolta a hajamat.
- Azért mégsem olyan nyugodt velem a nyaralás, nem igaz? - nevettem.
- Dehogynem, még mindig jobb mint Key folytonos nyafogása, Onew morzsázása, vagy Jonghyun, akitől nem lehet aludni mert még hajnalban is fent van és zenét hallgat a fülhallgtójával.
- Jonghyun... - ismételtem halkan a nevét. Hallatán ismét eszembe jutottak a velünk történtek. Egész nap nem gondoltam rá, de most újra belém hasítottak az emlékek. Már eldöntöttem, hogy elfelejtem az egészet, mintha mi sem történt volna. De rá kellett hogy jöjjek, hogy ez nem ilyen egyszerű, és ez a titok örökre ott fog bennem élni. Még mindig nem érzem azt hogy megbántam volna, de nyomaszt. Úgy érzem valaki másnak beszélni akarok róla, elmondani, tanácsot, véleményt kérni... hogy helyes volt-e ez, és kell-e bűntudatot éreznem vagy sem? De nem volt senki akinek elmondhattam volna. Minhonak egész egyszerűen teljességgel kizárt, hogy bármit is megemlítsek erről. Nagyon megbízom benne, és eddig semmit sem titkoltam előle - de ez most tényleg tabu.
- Hm tényleg, te egyébként hogy bírtad a színpadi melegeskedést Jonghyunnal? - vigyorodott el kissé gúnyosan Minho. - Bár én csak a színpad mögül láttam, de még úgy is elég intimnek tűnt a helyzet.. kit képzeltél oda, Hyunát?
Kérdése hallatán felvontam a szemöldökömet. Hirtelen miért ilyen gúnyos velem? Tudja jól hogy nem jókedvemből csináltam... helyesbítve, ő ÚGY tudja, hogy nem jó kedvemből csináltam.
- Nem képzeltem oda senkit. - motyogtam a bögrém mögül, és ismét kortyoltam.
- Na mindegy, most már úgyse kell többet előadnotok.. mindenesetre a rajongók teljesen megőrültek tőle, úgyhogy jó kis munkát végeztetek. - mondta Minho, és megitta a maradék teáját. - Csak aztán nehogy vérszemet kapjon az SM, és még durvább dolgokra kényszerítsenek...
- Miért, szerinted én bármit elvállalnék? Mit gondolsz te rólam? - kérdeztem kissé ingerülten. Tudom hogy nem így értette, de egyszerűen túl ideges voltam attól, hogy bármi gyanút fogjon a Jonghyun iránti vonzódásomról.
- Hé, nyugi Minnie, nem így értettem. De azért tény és való hogy igazán élethűen adtátok elő a kis jeleneteteket.
Megint olyan gúnyos hangon mondta. Ah, nem akarom ezt a beszélgetést tovább folytatni!
Felálltam az ágyról.
- Én most megyek, és alszok... jó éjszakát. És... köszönöm a teát. - gyorsan leraktam a bögrét és kimentem az udvarra. Befeküdtem a piros függőágyba.
Na ezt most jól elintézte Minho... olyan nyugodt voltam egész nap, és pont estére kellett felhoznia a kínos témákat. Azt hittem ki fog jönni utánam, de szerencsére nem tette. Tényleg hagyni akartam a témát.
Kissé hideg volt, és a fejem is zavaros volt, de ennek ellenére nagyon hamar elaludtam, hiszen kihúzott minket a víz.
Reggel a madarak csicsergésére keltem. A fejem is tisztább volt mint este, és tudtam hogy tiszta lappal kezdjük ezt a napot is. Így inkább el is söpörtem a tegnapi negatívumokat, és jókedvűen nyújtóztam egyet. Egyszer csak észrevettem, hogy be vagyok takarva. De hisz nem is takaróztam be az éjjel... Minho takart volna be? Valószínűleg.
Felültem, és benéztem Minho hálójába, de ő már felkelt. A levegőben sült sonka és tojás illatát éreztem, és hamar fel is keltem a hatására.
Minho a konyhában sertepertélt, és két teríték már állt az asztalon. Rajtuk két sült tojás, és épp az elkészült sonkákkal fordult meg hogy rárakja a tányérokra, mikor meglátott.
- Oh, jó reggelt Taemin-ah! Főztem egy kis reggelit, csináltam neked is. Gyere ülj le. - rárakta a sonkákat a tányérra, és kihúzta nekem a széket.
- Nahát, te egy angyal vagy Hyung... - mosolyogtam rá. - Jó étvágyat!
- Jó étvágyat. - mosolygott vissza, és neki is láttam az ételnek.
Megbeszéltük, hogy mivel tegnap már voltunk a strandon fürdeni, ma inkább körbenézünk kicsit bővebben a szigeten.
Végigmentünk a nyilvános strandon, míg nem elértünk a végéig. A szigeten egyre messzebb érve már olyan táj tárult a szemünk elé, ami kicsit természetesebb, vadabb volt. Sokkal jobban szerettem az ilyeneket, mint a lerombolt, kialakított részeket. Egyszer csak egy jó magas sziklához értünk.
- Nézd, annyira gyönyörű, ez az érintetlen terület... - áradoztam Minhonak, miután felfutottam a szikla tetejére. Lenéztem, és a tenger vad hullámokban csapódott neki a sziklafalnak. Körbenéztem a messzeségbe, és Minho felé fordultam. - Gyönyörű innen a kilátás, gyere, nézd meg te is!
- Te jó ég, Minnie, gyere le onnan! Ez nagyon veszélyes! - figyelmeztetett Minho, és lassacskán próbált felmászni utánam.
- Jaj, mindig úgy aggódtok. Ez csak egy szikla... - még a mondatomat sem tudtam befejezni, de az egyik lábam meg is csusszant a kövezet síkosabb területén, és elvesztettem egyensúlyomat. Nagyon megijedtem, és a másodperc töredéke alatt reménykedtem benne hogy csak a sziklára esek el, de sajnos nem. Éreztem hogy zuhanok, és hallottam Minho hatalmas kiabálását. A következő pillanatban már csak egy hatalmas ütés a fejemen, csobbanás és hideg víz egyszerre, majd teljes sötétség.
2013. július 21., vasárnap
10. rész: Mesés kezdet
Természetesen abban a bizonyos két hétben nem hagytak minket pihenni, mentünk az interjúkra és a fotózásokra bőven. Azonban az az idő hamar eltelt, és észre sem vettük, de Minho és én már a repülőn ültünk, útban Hawaiira.
A többieket egy hétig nem fogom látni. Nagyon ritka az olyan, hogy ennyi időt töltünk egymás nélkül, utoljára több hónapja volt, hogy elmehettünk haza hosszabb időre. Valahol ilyenkor kicsit megkönnyebbülést is jelent a távollétük számomra, mert párszor azt gondolom, hogy elég már belőlük. De valahogy mindig ott lyukadok ki, hogy az első nap után már hiányoznak...
Jonghyunnal azóta sem beszéltem a turnén történt dolgokról, mióta hazaértünk Japánból. Egyre inkább kezdtem úgy érezni, hogy a turné végével vége kellett hogy legyen minden fajta kalandunknak, és ez jó is így. Ami történt megtörtént, de egyszerűen túlságosan rizikós lenne ezt folytatnunk, főleg a lakásunkon, ahol mind az öten ott járkálunk... így belegondolva, egyszerűen képtelenség. Próbálok hideg fejjel gondolkodni erről, és inkább nem is akarok belegondolni azokba az élményekbe, mert akkor elkezdene hiányozni, és a végén még meggondolatlanul újra elkezdenék közeledni Jonghyunhoz. Nem. Egyszerűen bele kell hogy törődjünk abba hogy mi idolok vagyunk, ezt az utat választottuk, és ez lemondással jár.
Kicsit fura volt, hogy csak mi ketten Minhoval megyünk valahová pihenni. Eddig is mentünk néha kettesben ide-oda, de az szinte mindig csak munka ügyben volt. Csak egyszer kétszer fordult elő hogy két program között elmentünk kajálni, vagy ilyesmi. De ez most egy hosszabb kikapcsolódás lesz, hiszen egy teljes hét a miénk ezen a csodás szigeten. Biztos voltam benne, hogy sikerül teljesen kipihennem magam, hiszen ki más mellett tudnék ellazulni, mint a nyugodt, higgadt Minho társaságában?
Mikor a hotelbe értünk, azt hittem hogy álmodok. Pontosan olyan volt ez a hely, mint elképzeltem. Közel a tengerparthoz, az idő isteni volt, és barátságos bambusz tetős kis kunyhókból álltak a lakosztályok, terasszal, és az udvaron két pálmához kikötözött függőággyal, amit imádtam.
- Ezaazz~!!! - dobtam el a csomagjaimat és beleugrottam az imént említett ágyba. Minho csak nevetett és összeszedte az elborult bőröndömet, míg én önfeledtem hintáztam.
- Nem félsz hogy leesel? - sétált felém.
- Ugyan, ebből nem lehet leesni!
- Biztos? - vigyorgott, majd hitelen úgy meglendítette az ágyat, hogy tényleg kiestem belőle.
- Au, te gonosz!!! - tápászkodtam fel - Ezt még megkapod, ne félj!
Minho csak nevetett egyet. Én széles vigyorral bámultam a csodás lakosztályt és a környezetet, míg észre sem vettem, hogy a csomagomat a rapperünk már rég behozta utánam. Egyszerűen túl mesés volt minden ahhoz hogy odafigyeljek a dolgaimra - amúgy sem arról voltam híres, hogy olyan összeszedett ember lennék. Még jó hogy Minho az. Egyedül teljesen elvesztem volna...
Belülről még csodásabb és otthonosabb volt minden, mint hittem. Viszont mikor a hálóba értünk, mindketten letaglóztunk.
- Eh? Miért csak egy francia ágy van? - kérdeztem.
- Fogalmam sincs... - vakarta a fejét Minho - ..lehet hogy szerelmes lakosztályt rendelt véletlen az SM? - nézett rám tréfásan.
- Csak nem, ez valami tévedés, az biztos...
- Meg kéne kérdezni a recepciót, biztosan ez-e a mi lakosztályunk. Lehet hogy összekeverték.
Ezzel én is egyet értettem, úgyhogy így is tettünk. Viszont ott teljességgel meg voltak győződve arról, hogy ez a mienk. Még a papírt is megmutatták, igaz, hogy alig értettünk angolul, de valóban a tizenötös szám állt a mi nevünk helyén, és a lakosztály falának oldalán is.
- Na mindegy, nem fogunk belehalni... majd én alszom a függőágyban - mondta Minho a cuccai pakolása közben. Én ránéztem.
- Hé, ha már külön alszunk, akkor az enyém a függőágy, imádom!
- Jó, ahogy akarod. - nevetve összeborzolta a hajamat, és folytatta a pakolást.
A következő lépésünk a nap folyamán az volt, hogy elmentünk enni, majd a tengerpartra fürdeni. Kissé szeles volt az időnk, úgyhogy annak ellenére hogy meleg volt, az óceán hideg volt, és ezt meg is állapítottuk, mikor odamentünk a víz legszélére.
- Basszus, ez miért ilyen hideg? - mondta Minho.
- Kit érdekel, csak be kell futni! Így ni - mondtam, majd nekifutásból belezakóztam a habok közé. - Látod? Csak elsőre hideg de utána már jó! - kiabáltam a távolból a még mindig a parton fagyoskodó Minhonak.
- Jó, én nem vagyok ilyen extrém mint te!!
- Na, gyerünk már, ne legyél nyúl!
- Előbb hozzá szoktatom magam! - mondta, majd elkezdte locsolgatni magát. Megráztam a fejem, és lassan megközelítettem Minhot, aki rám nézett amikor odaértem mellé.
- Mi az? - kérdezte, mikor én csak hirtelen megfogtam a kezét, és elkezdtem vele futni a vízbe. - Hé! Héé~!! - kiabált, én pedig csak nevettem, majd mikor már a hasunkig ért a víz, elbotlottunk.
- Ugye hogy ki lehetett bírni? - vigyorogtam rá, miután kitöröltem a szememből a vizet. Minho csak tágra nyílt szemekkel nézett rám, majd gyanúsan elvigyorodott. Rögtön rájöttem hogy valamire készül, úgyhogy elkezdtem hátrálni, de ő csak jött, jött felém.
- Mit akarsz?!
- Ezt visszakapod makanae! - mondta, majd felkapott a vízből, és a mélyebb részéhez cipelt. Közben nagyot kínlódott, hiszen attól függetlenül hogy vékony vagyok, van súlyom rendesen - meg is lepődtem, hogy ilyen könnyen cipelt. Ezután feldobott, amilyen magasra csak tudott, én meg lódítva csobbantam a vízbe.
Mikor feljöttem, csak Minho hangos hahotázását hallottam. Megtöröltem a szemem.
- Igazából ez tök jó volt! Még egyszer!
- Dehogy, így is megszakadtam!
- Óó.. - vágtam csalódott képet, majd a víz tükrét bámultam.
Minho sóhajtott egyet.
- Na jó, de ez az utolsó! - mondta, majd újra felkapott, és elhajított.
Ezután még a vízben úsztunk kicsit, és úgy döntöttünk, kicsit kiülünk a napra.
- Ah, nem hoztam naptejet, teljesen le fogok égni.. - néztem a vállamra, ami már így is pirosodott.
- Mi lenne veled nélkülem... - Minho elővette a táskájából a naptejet. Én megörültem neki, mert tényleg nagyon fehér bőrű vagyok.
- Az SM meg fog minket ölni, hogyha túlságosan lebarnulunk. Hisz az a szép, ha fehérek maradunk.. - mondtam elszontyolodott képpel, miközben a karomat kentem.
- Ne foglalkozz már az SM-mel! Ez a hét most arról szól, hogy elfelejtjük a munkát, és szórakozunk. Bekenjem a hátadat?
- Oh, légyszíves - nyújtottam át neki a tubust, majd megfordultam. A már amúgy is leégett hátamnak jól esett a hűsítő naptej.
- Jesszus, kissé be vannak állva az izmaid, Minnie - nyomkodta a hátam Minho. Én csak megvontam a vállam.
- Tudom...
Aztán váratlanul elkezdte masszírozni a vállaim melletti izmokat, hogy ellazuljanak. Becsuktam a szemem. Annyira jól esett... most éreztem igazán, mennyire ki van merülve a testem. A munka mellett észre sem vettem, hogy majd összeroskadok. Az ember mindig akkor érzi a stressz hatását, amikor arra kerül a sor, hogy ellazuljon.
És meg kell mondjam, hogy Minho kezeire biztosítást kéne kötni olyan jól masszírozott. Miután abba hagyta, kicsit zavarba jöttem, hogy ilyen készségesen elfogadtam tőle és átadtam magam az érzésnek, úgyhogy gyorsan meg is fordultam, és bólintottam egyet.
- Köszönöm szépen!.. A tied is bekenjem?
- Légyszíves - mondta, majd megfordult.
Rányomtam a hátára, de kissé túl sokra sikeredett, majdnem a fél tubus ráment. Upsz...
- Te meg mennyit kensz?! - fordította oldalra a fejét Minho.
- Bocsánat!! - próbálkoztam leszedni a felesleget róla, és rákentem a combomra. Aztán végre sikeredett bekennem az övét is.
Ahogy elnéztem a hátát ilyen közelről, azt gondoltam, hogy hogy hogy nem vettem eddig észre, hogy milyen szálkás is Minho. Aztán eszembe jutott Jonghyun széles, kigyúrt háta is. Igazából Jonghyun hátában szerettem, hogy ilyen szép, kidolgozott izomzatú. És ha összehasonlítjuk, akkor azt mondhatnám, hogy Minhonak is igazán szép háta van. Az ő válla is jó széles, igaz, kicsit nyúlánkabb alkat, de az ő izmai is tisztán látszanak - pedig nem is gyúr olyan rendszeresen mint Jonghyun. Talán az ő adottságai alapból ilyenek.
Észre sem vettem, de már vagy öt perce kentem Minho hátát a naptejjel és vizsgálgattam a felépítését, mikor Minho félbeszakított.
- Lassan ledörgölöd a hátamról a bőrt, Minnie...
Felvontam a szemöldököm, majd a Minho hátán nyugvó kezeimre pillantottam, és gyorsan le is vettem róla.
- Ah, bocsánat, csak tudod.. olyan sokat kentem rá, nehezen szívta be...
- Aha - mondta, majd lazán felvette a napszemüvegét, és hátradőlt a napozó szőnyegen. - Na, ez ám az élet! El se hiszem hogy még egy hétig csak ez vár ránk...
Én is hátradőltem a szőnyegen, és kicsit elgondolkodtam magamon. Az előbb Minho hátát találtam attraktívnak, ami egyáltalán nem jó jel. Nem létezik hogy véletlenül Minhohoz is elkezdjek vonzódni, nem, nem, és kész. Ez nem történhet meg, Taemin, neked még Jonghyunt is el kell felejtened, nemhogy még Minhora is ráindulj!
Nem, ez nem fog megtörténni és kész. Minho a haverom, akivel csak jót fogok lazulni az elkövetkezendő hétben.
A többieket egy hétig nem fogom látni. Nagyon ritka az olyan, hogy ennyi időt töltünk egymás nélkül, utoljára több hónapja volt, hogy elmehettünk haza hosszabb időre. Valahol ilyenkor kicsit megkönnyebbülést is jelent a távollétük számomra, mert párszor azt gondolom, hogy elég már belőlük. De valahogy mindig ott lyukadok ki, hogy az első nap után már hiányoznak...
Jonghyunnal azóta sem beszéltem a turnén történt dolgokról, mióta hazaértünk Japánból. Egyre inkább kezdtem úgy érezni, hogy a turné végével vége kellett hogy legyen minden fajta kalandunknak, és ez jó is így. Ami történt megtörtént, de egyszerűen túlságosan rizikós lenne ezt folytatnunk, főleg a lakásunkon, ahol mind az öten ott járkálunk... így belegondolva, egyszerűen képtelenség. Próbálok hideg fejjel gondolkodni erről, és inkább nem is akarok belegondolni azokba az élményekbe, mert akkor elkezdene hiányozni, és a végén még meggondolatlanul újra elkezdenék közeledni Jonghyunhoz. Nem. Egyszerűen bele kell hogy törődjünk abba hogy mi idolok vagyunk, ezt az utat választottuk, és ez lemondással jár.
Kicsit fura volt, hogy csak mi ketten Minhoval megyünk valahová pihenni. Eddig is mentünk néha kettesben ide-oda, de az szinte mindig csak munka ügyben volt. Csak egyszer kétszer fordult elő hogy két program között elmentünk kajálni, vagy ilyesmi. De ez most egy hosszabb kikapcsolódás lesz, hiszen egy teljes hét a miénk ezen a csodás szigeten. Biztos voltam benne, hogy sikerül teljesen kipihennem magam, hiszen ki más mellett tudnék ellazulni, mint a nyugodt, higgadt Minho társaságában?
Mikor a hotelbe értünk, azt hittem hogy álmodok. Pontosan olyan volt ez a hely, mint elképzeltem. Közel a tengerparthoz, az idő isteni volt, és barátságos bambusz tetős kis kunyhókból álltak a lakosztályok, terasszal, és az udvaron két pálmához kikötözött függőággyal, amit imádtam.
- Ezaazz~!!! - dobtam el a csomagjaimat és beleugrottam az imént említett ágyba. Minho csak nevetett és összeszedte az elborult bőröndömet, míg én önfeledtem hintáztam.
- Nem félsz hogy leesel? - sétált felém.
- Ugyan, ebből nem lehet leesni!
- Biztos? - vigyorgott, majd hitelen úgy meglendítette az ágyat, hogy tényleg kiestem belőle.
- Au, te gonosz!!! - tápászkodtam fel - Ezt még megkapod, ne félj!
Minho csak nevetett egyet. Én széles vigyorral bámultam a csodás lakosztályt és a környezetet, míg észre sem vettem, hogy a csomagomat a rapperünk már rég behozta utánam. Egyszerűen túl mesés volt minden ahhoz hogy odafigyeljek a dolgaimra - amúgy sem arról voltam híres, hogy olyan összeszedett ember lennék. Még jó hogy Minho az. Egyedül teljesen elvesztem volna...
Belülről még csodásabb és otthonosabb volt minden, mint hittem. Viszont mikor a hálóba értünk, mindketten letaglóztunk.
- Eh? Miért csak egy francia ágy van? - kérdeztem.
- Fogalmam sincs... - vakarta a fejét Minho - ..lehet hogy szerelmes lakosztályt rendelt véletlen az SM? - nézett rám tréfásan.
- Csak nem, ez valami tévedés, az biztos...
- Meg kéne kérdezni a recepciót, biztosan ez-e a mi lakosztályunk. Lehet hogy összekeverték.
Ezzel én is egyet értettem, úgyhogy így is tettünk. Viszont ott teljességgel meg voltak győződve arról, hogy ez a mienk. Még a papírt is megmutatták, igaz, hogy alig értettünk angolul, de valóban a tizenötös szám állt a mi nevünk helyén, és a lakosztály falának oldalán is.
- Na mindegy, nem fogunk belehalni... majd én alszom a függőágyban - mondta Minho a cuccai pakolása közben. Én ránéztem.
- Hé, ha már külön alszunk, akkor az enyém a függőágy, imádom!
- Jó, ahogy akarod. - nevetve összeborzolta a hajamat, és folytatta a pakolást.
A következő lépésünk a nap folyamán az volt, hogy elmentünk enni, majd a tengerpartra fürdeni. Kissé szeles volt az időnk, úgyhogy annak ellenére hogy meleg volt, az óceán hideg volt, és ezt meg is állapítottuk, mikor odamentünk a víz legszélére.
- Basszus, ez miért ilyen hideg? - mondta Minho.
- Kit érdekel, csak be kell futni! Így ni - mondtam, majd nekifutásból belezakóztam a habok közé. - Látod? Csak elsőre hideg de utána már jó! - kiabáltam a távolból a még mindig a parton fagyoskodó Minhonak.
- Jó, én nem vagyok ilyen extrém mint te!!
- Na, gyerünk már, ne legyél nyúl!
- Előbb hozzá szoktatom magam! - mondta, majd elkezdte locsolgatni magát. Megráztam a fejem, és lassan megközelítettem Minhot, aki rám nézett amikor odaértem mellé.
- Mi az? - kérdezte, mikor én csak hirtelen megfogtam a kezét, és elkezdtem vele futni a vízbe. - Hé! Héé~!! - kiabált, én pedig csak nevettem, majd mikor már a hasunkig ért a víz, elbotlottunk.
- Ugye hogy ki lehetett bírni? - vigyorogtam rá, miután kitöröltem a szememből a vizet. Minho csak tágra nyílt szemekkel nézett rám, majd gyanúsan elvigyorodott. Rögtön rájöttem hogy valamire készül, úgyhogy elkezdtem hátrálni, de ő csak jött, jött felém.
- Mit akarsz?!
- Ezt visszakapod makanae! - mondta, majd felkapott a vízből, és a mélyebb részéhez cipelt. Közben nagyot kínlódott, hiszen attól függetlenül hogy vékony vagyok, van súlyom rendesen - meg is lepődtem, hogy ilyen könnyen cipelt. Ezután feldobott, amilyen magasra csak tudott, én meg lódítva csobbantam a vízbe.
Mikor feljöttem, csak Minho hangos hahotázását hallottam. Megtöröltem a szemem.
- Igazából ez tök jó volt! Még egyszer!
- Dehogy, így is megszakadtam!
- Óó.. - vágtam csalódott képet, majd a víz tükrét bámultam.
Minho sóhajtott egyet.
- Na jó, de ez az utolsó! - mondta, majd újra felkapott, és elhajított.
Ezután még a vízben úsztunk kicsit, és úgy döntöttünk, kicsit kiülünk a napra.
- Ah, nem hoztam naptejet, teljesen le fogok égni.. - néztem a vállamra, ami már így is pirosodott.
- Mi lenne veled nélkülem... - Minho elővette a táskájából a naptejet. Én megörültem neki, mert tényleg nagyon fehér bőrű vagyok.
- Az SM meg fog minket ölni, hogyha túlságosan lebarnulunk. Hisz az a szép, ha fehérek maradunk.. - mondtam elszontyolodott képpel, miközben a karomat kentem.
- Ne foglalkozz már az SM-mel! Ez a hét most arról szól, hogy elfelejtjük a munkát, és szórakozunk. Bekenjem a hátadat?
- Oh, légyszíves - nyújtottam át neki a tubust, majd megfordultam. A már amúgy is leégett hátamnak jól esett a hűsítő naptej.
- Jesszus, kissé be vannak állva az izmaid, Minnie - nyomkodta a hátam Minho. Én csak megvontam a vállam.
- Tudom...
Aztán váratlanul elkezdte masszírozni a vállaim melletti izmokat, hogy ellazuljanak. Becsuktam a szemem. Annyira jól esett... most éreztem igazán, mennyire ki van merülve a testem. A munka mellett észre sem vettem, hogy majd összeroskadok. Az ember mindig akkor érzi a stressz hatását, amikor arra kerül a sor, hogy ellazuljon.
És meg kell mondjam, hogy Minho kezeire biztosítást kéne kötni olyan jól masszírozott. Miután abba hagyta, kicsit zavarba jöttem, hogy ilyen készségesen elfogadtam tőle és átadtam magam az érzésnek, úgyhogy gyorsan meg is fordultam, és bólintottam egyet.
- Köszönöm szépen!.. A tied is bekenjem?
- Légyszíves - mondta, majd megfordult.
Rányomtam a hátára, de kissé túl sokra sikeredett, majdnem a fél tubus ráment. Upsz...
- Te meg mennyit kensz?! - fordította oldalra a fejét Minho.
- Bocsánat!! - próbálkoztam leszedni a felesleget róla, és rákentem a combomra. Aztán végre sikeredett bekennem az övét is.
Ahogy elnéztem a hátát ilyen közelről, azt gondoltam, hogy hogy hogy nem vettem eddig észre, hogy milyen szálkás is Minho. Aztán eszembe jutott Jonghyun széles, kigyúrt háta is. Igazából Jonghyun hátában szerettem, hogy ilyen szép, kidolgozott izomzatú. És ha összehasonlítjuk, akkor azt mondhatnám, hogy Minhonak is igazán szép háta van. Az ő válla is jó széles, igaz, kicsit nyúlánkabb alkat, de az ő izmai is tisztán látszanak - pedig nem is gyúr olyan rendszeresen mint Jonghyun. Talán az ő adottságai alapból ilyenek.
Észre sem vettem, de már vagy öt perce kentem Minho hátát a naptejjel és vizsgálgattam a felépítését, mikor Minho félbeszakított.
- Lassan ledörgölöd a hátamról a bőrt, Minnie...
Felvontam a szemöldököm, majd a Minho hátán nyugvó kezeimre pillantottam, és gyorsan le is vettem róla.
- Ah, bocsánat, csak tudod.. olyan sokat kentem rá, nehezen szívta be...
- Aha - mondta, majd lazán felvette a napszemüvegét, és hátradőlt a napozó szőnyegen. - Na, ez ám az élet! El se hiszem hogy még egy hétig csak ez vár ránk...
Én is hátradőltem a szőnyegen, és kicsit elgondolkodtam magamon. Az előbb Minho hátát találtam attraktívnak, ami egyáltalán nem jó jel. Nem létezik hogy véletlenül Minhohoz is elkezdjek vonzódni, nem, nem, és kész. Ez nem történhet meg, Taemin, neked még Jonghyunt is el kell felejtened, nemhogy még Minhora is ráindulj!
Nem, ez nem fog megtörténni és kész. Minho a haverom, akivel csak jót fogok lazulni az elkövetkezendő hétben.
2013. július 17., szerda
9. rész: Új kaland
Aznap délután egész nap csak próbáltunk - rettentően unalmas elfoglaltság, azt kell hogy mondjam. Hideg volt a stadionban, be voltunk teljesen bugyolálva. Már vártam, hogy elkezdődjön maga a koncert, és túl legyünk az egészen.
Látszott rajtunk a fáradtság, mert jó pár hibát elejtettünk az előadás során. Szinte az egyetlen teljesen hibátlan produkció az Internet War volt - hiszen azon nincs is mit elrontani. Annak tudatában, hogy valószínűleg ez volt az utolsó alkalom hogy előadtuk, Jonghyunnal mindent beleadtunk az előadásunkba, és mostmár sokkal bátrabban és közvetlenebbül, mint azelőtt. Bár annál a bizonyos intim jelenetnél kishíján megcsókolt a színpadon.. csak pár centiméter hiányzott, nekem pedig majd kiugrott a szívem a helyéről, mert először tényleg azt hittem hogy megteszi. Ezen kívül... nos, Jonghyun igen-igen szűk gatyáján meg is látszott, hogy élvezi ezt, aminek láttán elvigyorodtam - hát, nem tud mit tenni ellene. Bár nem lett volna jogom kinevetni, mert - bár az én gatyámon keresztül nem igen látszott, - de nekem is volt bajom odalent.
A színpadról lejőve belém ötlött az, hogy ez volt az utolsó, és eléggé elszontyolodtam. Az jutott eszembe, hogy talán a turnéval együtt nem csak az Internet War, de a Jonghyunnal átélt kalandok is véget érnek. Pedig még koránt sem volt nekem ez elég, sőt - talán sosem elég ebből.
Lehet hogy jobb lett volna bele se kezdenünk?...
A koncert legvégén Key és Jonghyun ismét meghatódtak, én pedig csak hálásan mosolyogtam a SHINee world felé.
Aznap már repültünk is vissza Koreába. Általában mindig Minho mellé ülök a repülőn, de most jobban szerettem volna Jonghyun mellé ülni, és így is tettem. Valahogy nem tudtam elengedni őt. Minho picit meglepődött, de nem említette meg - odaült Onew mellé. Úgysem beszélgettünk sokat az úton, leginkább aludtunk. Jonghyun vállán szunyókálva töltöttem az egész repülőutat, aki pedig az én fejemre hajtotta az övét.
Már kora reggel volt mire haza értünk, de a maradék 1-2 órában amit otthon tölthettünk, még aludtunk a lakásunkon. Délelőtt felébredtünk és megebédeltünk, majd rohantunk az SMhez a megbeszélésünkre. Mindenki teljesen készen volt. Sápadt arcok, karikás szemek, elernyedt végtagok... Hiába vagyunk már 3 éve az iparban, ezt az életmódot egyszerűen nem lehet megszokni, és az is letargiába zúdított bennünket, hogy tudtuk, megint csak a próbák, interjúk, fellépések várnak ránk, és semmi pihenés. Csak csalfa reményként élt bennünk a szabadság gondolata.
- Annyeong haseyo - köszöntünk a menedzsernek, majd leültünk az asztal köré.
- Nem néztek ki valami fényesen, fiúk. - szólalt meg.
Key szarkasztikusan elmosolyodott, Minho pedig megvonta a vállát.
- Hát... a repülő még mindig nem túl kényelmes alvás szempontjából... - mondta halkan Jonghyun, a menedzser pedig csak mosolygott, mint aki rejteget valamit. Nem szokott velünk bunkó lenni, tehát biztos nem azon mosolyog hogy fáradtak vagyunk.
Aztán kis hallgatás után megszólalt.
- Nem férne rátok egy kis pihenés?
Mindenki felegyenesedett a "pihenés" szó hallatán, és minden szempár a menedzser-hyungra szegeződött, aki ennek láttán elvigyorodott.
- Srácok, nagyon keményen dolgoztatok a turnén, gratulálok nektek. Megérdemeltek egy kis lazítást. Bár.. az SM nem engedte hogy hivatalos szabadságot rendeljek, de azt sikerült elintéznem, hogy elmehessetek nyaralni.
Mindenki lehidalt az ötlettől, és teljesen izgatottak lettünk.
- És együtt megyünk? - kérdeztem.
A menedzser megrázta a fejét, amitől még jobban örültünk. Először nekem az ötlött a fejembe, hogy lehet, hogy egyedül küldenek el bennünket, és az annál jobb. Szeretem a srácokat, de minden napom huszonnégy óráját velük töltöm, nem árt egy kis különlét.
- Két részre osztjuk a bandát, Minho és Taemin külön mennek, valamint Jonghyun, Onew, és Key is.
Kissé csalódott voltam, és láttam a többieken is, hogy azt hitték, külön-külön válik utunk. Bólogattunk, majd Key megkérdezte:
- És hova megyünk? Az már el lett döntve?
- Igen. Minhoék Hawaiira...
Ennek hallatán hangosan lelkesedtem Minhoval egyetemben, aki adott egy ötöst, és megveregette a vállamat.
- ... Ti hárman pedig Törökországba.
- Ez nem ér~ - biggyesztette le az ajkát Key, és irigyen nézett kettőnkre Minhoval, akivel még mindig alig tudtunk megmaradni a székünkben. Hawaii?? Mennyire jó ez? És pont Minhoval! Nagyon jól fogunk szórakozni, már érzem.
Ránéztem Jonghyunra. Ő csak csendesen mosolygott, Onew pedig vigyorogva azt mondta:
- Ugyan már Key-gunnie, Törökország is ugyanolyan meleg mint Hawaii! Meg látod, jó lesz!
Ezek után megbeszéltük a részleteket a menedzser-hyunggal. Két hét és indulás!
Látszott rajtunk a fáradtság, mert jó pár hibát elejtettünk az előadás során. Szinte az egyetlen teljesen hibátlan produkció az Internet War volt - hiszen azon nincs is mit elrontani. Annak tudatában, hogy valószínűleg ez volt az utolsó alkalom hogy előadtuk, Jonghyunnal mindent beleadtunk az előadásunkba, és mostmár sokkal bátrabban és közvetlenebbül, mint azelőtt. Bár annál a bizonyos intim jelenetnél kishíján megcsókolt a színpadon.. csak pár centiméter hiányzott, nekem pedig majd kiugrott a szívem a helyéről, mert először tényleg azt hittem hogy megteszi. Ezen kívül... nos, Jonghyun igen-igen szűk gatyáján meg is látszott, hogy élvezi ezt, aminek láttán elvigyorodtam - hát, nem tud mit tenni ellene. Bár nem lett volna jogom kinevetni, mert - bár az én gatyámon keresztül nem igen látszott, - de nekem is volt bajom odalent.
A színpadról lejőve belém ötlött az, hogy ez volt az utolsó, és eléggé elszontyolodtam. Az jutott eszembe, hogy talán a turnéval együtt nem csak az Internet War, de a Jonghyunnal átélt kalandok is véget érnek. Pedig még koránt sem volt nekem ez elég, sőt - talán sosem elég ebből.
Lehet hogy jobb lett volna bele se kezdenünk?...
A koncert legvégén Key és Jonghyun ismét meghatódtak, én pedig csak hálásan mosolyogtam a SHINee world felé.
Aznap már repültünk is vissza Koreába. Általában mindig Minho mellé ülök a repülőn, de most jobban szerettem volna Jonghyun mellé ülni, és így is tettem. Valahogy nem tudtam elengedni őt. Minho picit meglepődött, de nem említette meg - odaült Onew mellé. Úgysem beszélgettünk sokat az úton, leginkább aludtunk. Jonghyun vállán szunyókálva töltöttem az egész repülőutat, aki pedig az én fejemre hajtotta az övét.
Már kora reggel volt mire haza értünk, de a maradék 1-2 órában amit otthon tölthettünk, még aludtunk a lakásunkon. Délelőtt felébredtünk és megebédeltünk, majd rohantunk az SMhez a megbeszélésünkre. Mindenki teljesen készen volt. Sápadt arcok, karikás szemek, elernyedt végtagok... Hiába vagyunk már 3 éve az iparban, ezt az életmódot egyszerűen nem lehet megszokni, és az is letargiába zúdított bennünket, hogy tudtuk, megint csak a próbák, interjúk, fellépések várnak ránk, és semmi pihenés. Csak csalfa reményként élt bennünk a szabadság gondolata.
- Annyeong haseyo - köszöntünk a menedzsernek, majd leültünk az asztal köré.
- Nem néztek ki valami fényesen, fiúk. - szólalt meg.
Key szarkasztikusan elmosolyodott, Minho pedig megvonta a vállát.
- Hát... a repülő még mindig nem túl kényelmes alvás szempontjából... - mondta halkan Jonghyun, a menedzser pedig csak mosolygott, mint aki rejteget valamit. Nem szokott velünk bunkó lenni, tehát biztos nem azon mosolyog hogy fáradtak vagyunk.
Aztán kis hallgatás után megszólalt.
- Nem férne rátok egy kis pihenés?
Mindenki felegyenesedett a "pihenés" szó hallatán, és minden szempár a menedzser-hyungra szegeződött, aki ennek láttán elvigyorodott.
- Srácok, nagyon keményen dolgoztatok a turnén, gratulálok nektek. Megérdemeltek egy kis lazítást. Bár.. az SM nem engedte hogy hivatalos szabadságot rendeljek, de azt sikerült elintéznem, hogy elmehessetek nyaralni.
Mindenki lehidalt az ötlettől, és teljesen izgatottak lettünk.
- És együtt megyünk? - kérdeztem.
A menedzser megrázta a fejét, amitől még jobban örültünk. Először nekem az ötlött a fejembe, hogy lehet, hogy egyedül küldenek el bennünket, és az annál jobb. Szeretem a srácokat, de minden napom huszonnégy óráját velük töltöm, nem árt egy kis különlét.
- Két részre osztjuk a bandát, Minho és Taemin külön mennek, valamint Jonghyun, Onew, és Key is.
Kissé csalódott voltam, és láttam a többieken is, hogy azt hitték, külön-külön válik utunk. Bólogattunk, majd Key megkérdezte:
- És hova megyünk? Az már el lett döntve?
- Igen. Minhoék Hawaiira...
Ennek hallatán hangosan lelkesedtem Minhoval egyetemben, aki adott egy ötöst, és megveregette a vállamat.
- ... Ti hárman pedig Törökországba.
- Ez nem ér~ - biggyesztette le az ajkát Key, és irigyen nézett kettőnkre Minhoval, akivel még mindig alig tudtunk megmaradni a székünkben. Hawaii?? Mennyire jó ez? És pont Minhoval! Nagyon jól fogunk szórakozni, már érzem.
Ránéztem Jonghyunra. Ő csak csendesen mosolygott, Onew pedig vigyorogva azt mondta:
- Ugyan már Key-gunnie, Törökország is ugyanolyan meleg mint Hawaii! Meg látod, jó lesz!
Ezek után megbeszéltük a részleteket a menedzser-hyunggal. Két hét és indulás!
2013. július 10., szerda
8. rész: Reggeli
Eljött a következő nap, az utolsó koncertünk napja. Annak ellenére hogy rettentően fárasztó volt a turné, hiányozni fog ez a légkör. Megint haza kell menni, és az unalmas interjúkra, fotózásokra menni, jó pofát vágni, új koreográfiát betanulni, addig gyakorolni míg össze nem esünk... nos igen. Valójában EZ az idol élet.
Reggel én keltem fel elsőnek. A fejem majd szét szakadt, és megpróbáltam pislákolva, a plafont nézve összerakosgatni a múlt este képeit.
Nagyjából mindenre emlékszem, ami történt, de csak egyvalamire nem: hogy hogy vehetett rá a lélek arra, ami történt.
Aztán elkezdtem magam meggyőzni, hogy most már nagyon nincs mit tenni, és hagyjam már abba a magammal való álszenteskedést. Jonghyun itt fekszik mellettem meztelenül, és én is az vagyok. Ha a fejem tetejére állok, ez akkor is így van. És igenis, hiányozni fog a lehetőség hogy ezt újra megtegyük, mert élveztem. Ez az egész kissé olyan mint a drog... minél többet kapsz belőle, annál jobban fog hiányozni.
Mi lesz vajon ez után? Hisz ha a turnénak vége, már nem lesz lehetőségünk ilyesmire... A lakásunkon túl kockázatos volna. Lehetséges hogy ez volt az utolsó alkalmunk így együtt?..
Nem akarom.
Lassan kikeltem az ágyból, és lezuhanyoztam. A másnaposság ellenére úgy éreztem, hogy a testem jól érzi magát. Olyan volt, mintha feléledt volna, és nem éreztem annyi stresszt magamban, mint ezelőtt. Azt hiszem, egyáltalán nem válik ez a dolog káromra.
Miután felöltöztem, lassan felkeltettem Jonghyunt is. Elég nehezen akart kikelni az ágyából, úgyhogy gonosz lettem, és lehúztam róla a takarót. Erre már kapkodott utána, hiszen a csupasz hátsója virított, aminek láttán gyorsan el is kaptam a szememet - hisz annak ellenére hogy tegnap este láttam, szokatlan volt.
- Héhééé... - nyúlt felé álmos fejjel, persze erősebb volt nálam, és rögtön sikerült kikapnia a paplant a kezemből. Én csak vigyorogtam rá.
- Szégyenlős vagy..? - kérdeztem tőle huncutul. Még magam is meglepődtem a közvetlenségemen.
- Na mi van Minnie, hogy felbátorodtunk. - mondta rekedtes, álmos hangon, és mosolyogva pislogott rám az apró szemeivel.
Én zavaromban elnéztem róla, és elindultam az ajtó felé.
- Szedelőzködj össze, és gyere te is reggelizni, kora délután már ott kell lenni a.. - elakadt a szavam, mikor egy erőteljes csapást éreztem a hátsó felemen, és hátra fordultam. Jonghyun immár az ágyból kikelve vigyorgott rám.
- Hé. - szóltam rá. - ..Ezt most miért?
- Nem tehetek róla, muszáj volt, ha már egyszer annyira formás és ennivaló a hátsód. - mondta Jonghyun, miközben elkezdett kotorászni a táskájában.
Kissé elpirultam, zavarba jöttem, és nem tudtam mit mondjak erre.
- Khm, szóval.. igyekezz jó? - mondtam, és kimentem a szobából.
A reggeli közben egészen jó hangulatban volt a csapat. Össze-vissza röhögcséltünk, az előző estére vissza gondolva.
- Mondom hogy fogalmam sincs hogy ki volt az a csávó!! - szabadkozott nevetve Key.
- Pedig nagyon jól elvoltál ám vele, mintha a legjobb haverod lett volna! Hogy ismerkedhetsz ilyen könnyedén idegenekkel?! - kérdezte Minho.
- Te csak ne beszélj, te az est közepén bealudtál! - vágott vissza Key.
- Ő legalább nem okozott galibát, nem úgy mint Onew... - említette meg Jonghyun, és Onew már tudta is miről van szó: elrejtette magát a kenyérszelete mögé szégyenében.
- Bocsánat!!
- Jól van, Dubu - veregette meg a vállát Jonghyun, majd felállt az asztaltól. - Én most megyek a mosdóba.
Miután Jonghyun elment, Key megkérdezte:
- Legalább abban a sakétól tocsogó gatyában aludt el, vagy levette?
- Neem, nem abban aludt el, levetettem róla. - legyintettem, majd a többiek hirtelen furcsán néztek rám. Először nem értettem miért, de utólag csengtek szavaim a fülemben, hogy micsoda hülyeséget mondtam.
- Levetetted...? - nézett rám Minho kerek szemekkel.
- Azért annyira nem volt berúgva Jonghyun, hogy ne tudjon levetkőzni.. - mondta Key.
Elvörösödtem.
- Ah, úgy értem levette! Levette. Csak félrebotlott a nyelvem. - éreztem, hogy az arcomba futott minden vér.
- Miért vagy vörös...? - kérdezte halkan Onew, miközben lassan megbökte az arcomat.
Én zavaromban ide-oda pillantottam, majd felálltam az asztaltól.
- Én is elmegyek a mosdóba...
Odafele menet találkoztam Jonghyunnal, aki teljes nyugodtsággal jött visszafelé, de ahogy meglátott, látta hogy valami van.
- Mi az Minnie? - fogta meg az egyik vállamat.
- Semmi... - mondtam, és mentem tovább.
Ah. Taemin. Hülye, hülye, hülye...
Csak most érzem, hogy mennyire veszélyes ez az egész, amit mi művelünk Jonghyunnal.
Reggel én keltem fel elsőnek. A fejem majd szét szakadt, és megpróbáltam pislákolva, a plafont nézve összerakosgatni a múlt este képeit.
Nagyjából mindenre emlékszem, ami történt, de csak egyvalamire nem: hogy hogy vehetett rá a lélek arra, ami történt.
Aztán elkezdtem magam meggyőzni, hogy most már nagyon nincs mit tenni, és hagyjam már abba a magammal való álszenteskedést. Jonghyun itt fekszik mellettem meztelenül, és én is az vagyok. Ha a fejem tetejére állok, ez akkor is így van. És igenis, hiányozni fog a lehetőség hogy ezt újra megtegyük, mert élveztem. Ez az egész kissé olyan mint a drog... minél többet kapsz belőle, annál jobban fog hiányozni.
Mi lesz vajon ez után? Hisz ha a turnénak vége, már nem lesz lehetőségünk ilyesmire... A lakásunkon túl kockázatos volna. Lehetséges hogy ez volt az utolsó alkalmunk így együtt?..
Nem akarom.
Lassan kikeltem az ágyból, és lezuhanyoztam. A másnaposság ellenére úgy éreztem, hogy a testem jól érzi magát. Olyan volt, mintha feléledt volna, és nem éreztem annyi stresszt magamban, mint ezelőtt. Azt hiszem, egyáltalán nem válik ez a dolog káromra.
Miután felöltöztem, lassan felkeltettem Jonghyunt is. Elég nehezen akart kikelni az ágyából, úgyhogy gonosz lettem, és lehúztam róla a takarót. Erre már kapkodott utána, hiszen a csupasz hátsója virított, aminek láttán gyorsan el is kaptam a szememet - hisz annak ellenére hogy tegnap este láttam, szokatlan volt.
- Héhééé... - nyúlt felé álmos fejjel, persze erősebb volt nálam, és rögtön sikerült kikapnia a paplant a kezemből. Én csak vigyorogtam rá.
- Szégyenlős vagy..? - kérdeztem tőle huncutul. Még magam is meglepődtem a közvetlenségemen.
- Na mi van Minnie, hogy felbátorodtunk. - mondta rekedtes, álmos hangon, és mosolyogva pislogott rám az apró szemeivel.
Én zavaromban elnéztem róla, és elindultam az ajtó felé.
- Szedelőzködj össze, és gyere te is reggelizni, kora délután már ott kell lenni a.. - elakadt a szavam, mikor egy erőteljes csapást éreztem a hátsó felemen, és hátra fordultam. Jonghyun immár az ágyból kikelve vigyorgott rám.
- Hé. - szóltam rá. - ..Ezt most miért?
- Nem tehetek róla, muszáj volt, ha már egyszer annyira formás és ennivaló a hátsód. - mondta Jonghyun, miközben elkezdett kotorászni a táskájában.
Kissé elpirultam, zavarba jöttem, és nem tudtam mit mondjak erre.
- Khm, szóval.. igyekezz jó? - mondtam, és kimentem a szobából.
A reggeli közben egészen jó hangulatban volt a csapat. Össze-vissza röhögcséltünk, az előző estére vissza gondolva.
- Mondom hogy fogalmam sincs hogy ki volt az a csávó!! - szabadkozott nevetve Key.
- Pedig nagyon jól elvoltál ám vele, mintha a legjobb haverod lett volna! Hogy ismerkedhetsz ilyen könnyedén idegenekkel?! - kérdezte Minho.
- Te csak ne beszélj, te az est közepén bealudtál! - vágott vissza Key.
- Ő legalább nem okozott galibát, nem úgy mint Onew... - említette meg Jonghyun, és Onew már tudta is miről van szó: elrejtette magát a kenyérszelete mögé szégyenében.
- Bocsánat!!
- Jól van, Dubu - veregette meg a vállát Jonghyun, majd felállt az asztaltól. - Én most megyek a mosdóba.
Miután Jonghyun elment, Key megkérdezte:
- Legalább abban a sakétól tocsogó gatyában aludt el, vagy levette?
- Neem, nem abban aludt el, levetettem róla. - legyintettem, majd a többiek hirtelen furcsán néztek rám. Először nem értettem miért, de utólag csengtek szavaim a fülemben, hogy micsoda hülyeséget mondtam.
- Levetetted...? - nézett rám Minho kerek szemekkel.
- Azért annyira nem volt berúgva Jonghyun, hogy ne tudjon levetkőzni.. - mondta Key.
Elvörösödtem.
- Ah, úgy értem levette! Levette. Csak félrebotlott a nyelvem. - éreztem, hogy az arcomba futott minden vér.
- Miért vagy vörös...? - kérdezte halkan Onew, miközben lassan megbökte az arcomat.
Én zavaromban ide-oda pillantottam, majd felálltam az asztaltól.
- Én is elmegyek a mosdóba...
Odafele menet találkoztam Jonghyunnal, aki teljes nyugodtsággal jött visszafelé, de ahogy meglátott, látta hogy valami van.
- Mi az Minnie? - fogta meg az egyik vállamat.
- Semmi... - mondtam, és mentem tovább.
Ah. Taemin. Hülye, hülye, hülye...
Csak most érzem, hogy mennyire veszélyes ez az egész, amit mi művelünk Jonghyunnal.
2013. július 5., péntek
7. rész: Felejthetetlen éjszaka
Aznap egy teljes szabadnap a miénk volt, így úgy döntöttünk lazulunk egy kicsit. Persze a biztonságiak kíséretében, de elmentünk egy pizzázó szerűségbe. Onew megevett egy egész extra erős chilis pizzát, amin természetesen csirke volt. Jonghyun is bevállalta ugyanezt, de ő nem bírta az erőset annyira, mint Onew - úgyhogy úgy végződött a dolog, hogy benyelt egyszerre egy liter hideg vizet, mi meg fuldokoltunk a nevetéstől. Minho megette az eddig jól bevált sonkását, mi pedig befeleztünk egy extra sajtosat Keyjel.
Miután jóllaktunk, Onew felvetette az ötletet, hogy rendeljünk egy tálca sakét.
- Most már Taemin is ihat, nem igaz? Hiszen nagykorú.
- Hát igen, itt az ideje átesni a tűzkeresztségen! - szólalt meg Jonghyun, és megbökte az orromat.
- Nem biztos hogy ez olyan jó ötlet... - aggodalmaskodott Minho.
Pontosan tudtam miért mondja ezt, hiszen számtalanszor bebizonyosodott már, hogy nagyon nem bírom az alkoholt. De nem akartam nyúlnak tűnni, úgyhogy kihúztam magamat.
- Ugyan srácok, ittam már, ti is jól tudjátok!
- Ja, bebasztál egy pohár sörtől... - emlékeztetett Key.
- De most sokat ettem! Nem lesz semmi bajom, hozzátok csak. - mondtam magabiztosan.
Végül megegyeztünk abban, hogy egy tálcától csak nem lesz akkora bajunk, főleg ha nem is erőset rendelünk - ráadásul még ettünk is.
Nos, ennek ellenére inem egészen úgy sült el a dolog, ahogyan terveztük. Igaz, nagyon jól éreztük magunkat az est egy pontján, sokat sztoriztunk és nevetgéltünk, kicsit ellazultunk így öten. De aztán Onew felbátorodott, és szó nélkül hozott még egy tálcával.
- Jézusom, ne, Onew... - röhögött Minho - ezt már tényleg ne!
- Anyááám mi lesz itt..! - fogta az arcát Key.
- Nyugaloom, csak meg kell inni! Ki tudja mikor lesz következőleg alkalom erre? - vigyorgott, és letette az asztalra a tálcát.
Én épp még abban az állapotban voltam amikor már tök jól éreztem magam, de tudtam hogy ha ezt továbblépem, akkor már nem lesz jó vége. Azonban ha jól éreztem magam, hajlamos voltam bátorrá válni, és még többet inni...
Úgy is lett. Nem csak én, de még Onew is magához képest eléggé elhajlott. Én már abban az állapotban voltam, amikor mindenen csak röhögtem, legyen az bármi. Ránéztem Jonghyun arcára, és elkezdtem hahotázni. Minho lassacskán bealudt a sarokban, Key meg elkezdett egy tök idegen pasassal beszélgetni, de azzal nagyon belemerült. Onew felállt, miszerint elindul a mosdóba, viszont mikor felállt és elment az asztal mellett, amelynek a legszélén Jonghyun ült, nos... ügyesen beleborította az énekesünk ölébe az összes maradék sakét.
- B*zdmeg..!! - káromkodott hirtelen Jonghyun, és csak felemelt kezekkel a sakétól tocsogó gatyáját nézte.
Onew elkezdett azon a tipikus részeges magas hangján nevetni, és szabadkozni.
- Ne haragudj! Jaaaj ne haragudj Jonghyuuun~! Áháháhá~ - borult a vállára.
Én fuldokoltam a nevetéstől, annyira viccesnek találtam az iménti jelenetet, és csapkodtam az asztalt.
- Na jó, szerintem lassan mehetnénk haza..!! - mondta határozottan Jonghyun. Ekkorra már Key is elszakadt a beszélgetőpartnerétől, és realizálta hogy a dolgok kezdenek csúnyává válni.
- Lassan lehet hogy menni kéne nem? Taemin már teljesen készen van!!
- Onew is - szólt közbe Jonghyun, majd felállt, megfogta a karomat, és valahogy kivonszolt az asztal mellől. Key felrázta Minhot, aki lassan ébredezni kezdett békés részeges álmából, hogy megyünk haza. Jonghyunon támaszkodva próbáltam a lábaimmal a földön lépkedni, de valahogy annyira nem ment. Onew is kissé cikázott, talán Key volt még az aki a legépkézlábabb volt.
Lassan visszavittek bennünket a hotelbe, én pedig még mindíg nevetgélve bevánszorogtam a szobánkba Jonghyunnal.
- Ah, baszki Onew, mit műveltél a gatyámmal... - mondta, majd kigombolta a foltos ruhadarab sliccét.
Én csak a szoba közepén állva néztem ahogy vetkőzik, homályos tekintettel, az arcomról továbbra is lemoshatatlan vigyorral.
- Te... tteee... - mutogattam Jonghyun felé, aki rám nézett.
- Jaj Minnie, ennyire tán még sosem basztál be mint most... - Levette a pólóját.
- Miért, talán rosszul viselkedek? - tettem felé egy pár bizonytalan lépést, de hamar hátra tántorodtam.
- Nem, aranyos vagy.
- Aranyos? - elkezdtem felé indulni. - Te is aranyos vagy...
- Nem kéne lefeküdnöd Minnie? - mondta mosolyogva, miközben a pólóját leterítette a szék karfájára.
Én csak a csupasz felsőtestét mustráltam. A kidolgozott izmait, a hibátlan bőrét... amire mindenki büszke lenne. A kockás hasát, a formás lábait.
Valahogy akkor és ott, végignézve Jonghyun testén azt éreztem, hogy oda akarok menni hozzá, megint olyan közel. Megint azt akarom hogy azt csinálja velem amit azon az estén.
- Nem akarsz... - Kezdtem el a mondatomat, és igaz hogy csak egészen kicsit akartam hozzá közelebb lépni, valahogy nagyobbra sikerült, és elvesztettem az egyensúlyomat. Átkaroltam a nyakát, és Jonghyun meg kellett hogy tartson.
Lassan belenéztem a szemébe, és ismét elvigyorodtam.
- Nem akarsz megint... tudod... - kuncogtam.
- Mit? Minnie, teljesen részeg vagy, nem is tudod mit beszélsz.
- De igen, tudom Jonghyun - álltam a lábamra. - Azt tudom hogy kurva jó volt amit te aznap este csináltál velem. Nem tudom hogy csináltad, de jó volt.
- Azta, már káromkodsz is, haha! - Nevetett egyet. - ...Tudom hogy jó volt.
Ekkor megmutatkozott teljes gátlástalanságom és bátorságom mértéke, ugyanis, egészen közel hajoltam hozzá, és azt súgtam neki:
- Neked nem lenne jó...? - Ezután végigsimítottam a felsőtestén. Éreztem, hogy egy lassú, nagy levegőt vesz, és nem számított erre. Ezután lassan lehúztam a bokájáig a kigombolt nadrágját, miközben mindvégig ránéztem.
Sosem gondoltam hogy valaha ilyet fogok csinálni. Te jó isten.
- Minnie ezt csak azért csinálod, mert piás vagy.
Megráztam a fejemet.
- Az ember őszinte ha iszik...
Jonghyun csak sóhajtott egyet. Én még közelebb álltam hozzá, és már mindkét kezemmel simítottam végig a testén. Most már az arcom is egészen közel került az övéhez, és a szeméből a szájára néztem. Azokra a puha, és meleg ajkakra, amiknek az érintése akkor olyan jó érzés volt... emlékeztem rá, a fejemben teljesen élénken élt az érzés emléke. És újra érezni akartam őket. Számomra ezek az ajkak nem Jonghyun ajkai voltak, hanem csak ajkak, amiket meg akartam csókolni. Csak azt akartam hogy valami történjen, mert be voltam indulva.
Eleget tettem a vágyaimnak. Kissé elfordítottam a fejemet, és lassan, gyengéden megcsókoltam. Jonghyun nem ellenkezett, hanem viszonozta a dolgot. A helyzet az volt, és én már teljesen belendültem, és a lábai közé léptem hogy minnél közelebb kerüljünk egymáshoz, és lassan ő is benyúlt a pólóm alá, és a hátamat simogatta. Az idegeimnek nem kellett több - ahogy Jonghyun ujjbegyei a bőrömhöz értek, mintha egy bekapcsoló gombot benyomtak volna rajtam, a mozdulataim szinte maguktól jöttek. A kezeim lejjebb csúsztak a boxeréig, és már a csípőjén nyugodtak, aztán ő is lehúzta rólam a ruháimat. Pár pillanat sem telt el, de Jonghyun már az ágyon feküdt, és én pedig rajta ültem, szintén boxerben.
Sosem hittem volna hogy valaha is megtörténhet ez a pillanat.
Eddig én voltam kényeztetve, és azt élveztem, hogy más kalandozgat a testemen. Ez még érthető, de mégis mit élveztem abban hogy én kényeztettem mást? Egy férfit?
Meleg volnék?
Komolyan meleg volnék?
Nos, erről csak így utólag elmélkedem, mert akkor és ott ez egy hangyányit sem érdekelt. Úgy szívtam Jonghyun nyakán a bőrt, mintha belém programozták volna, hogy ezt kell csinálnom. Éreztem a teste rándulásait, ahogyan finoman a hátamba mélyesztette az ujjbegyeit ha egy érzékenyebb pontjához értem. Rettenetesen élveztem ezeket a kis reakciókat a részétől, és még többet akartam kicsalni belőle. Belenyúltam a boxerébe.
- A..ah, Taemin..
Én csak vigyorogtam, és lassan kézzel kezdtem kényeztetni.
- Azt akarom hogy azt éld át amit én pár napja... - súgtam a fülébe, ő pedig csak lecsukott szemekkel, kéjesen sóhajtozva feküdt a párnámon.
Az arcát elnézve nem tudtam mást csinálni, csak a számba harapva vigyorogni. El akartam juttatni a csúcsra. Egyszerűen erre vágytam, és lassacskán meg is kaptam a látványt: egy fejét felszegő, kissé hangosan felnyögő Jonghyunt, a kezemben lüktető, forró hímtagjával.
Lassan kinyitotta egy résnyire a szemét, kissé oldalra billentette a fejét, és szélesen elvigyorodott.
- Te kis makanae... - mondta, aztán határozott mozdulattal maga alá gyűrt, nem törődve semmivel. Én természetesen készségesen hagytam magamat. Bizonyára ő is eléggé ittas volt ehhez az egészhez, mert minden gátlásunk elszállt.
Jonghyun szorosan rám feküdt, a hajamba túrt, és határozottan megcsókolt. Én is átöleltem, és teljesen magamhoz húztam. Még az egyik lábammal is átkaroltam az övét, hogy még szorosabban legyünk. Élveztem ahogyan a mellkasának kissé már nedves bőre az enyémhez simul, beletúrtam az erős tincsei közé, és egyszer csak éreztem hogy a nyelve a számba nyomódik.
Jonghyun eszméletlenül smárol. Kéjesen belenyögtem egy halkat a csókunkba, mikor egy pillanatra határozottan hozzányomta a csípőjét az enyémhez. Ezután Jonghyun áttért a nyakamra, majd egyre lejjebb és lejjebb csókolgatta a testemet. Lassan lehúzta rólam a boxeremet.
Meztelen voltam. Meztelenül feküdtem Jonghyun alatt egy ágyon. És még csak nem is éreztem sajnálatot.
Aztán Jonghyun igazán veszélyes zónák felé ért, mikor az ajkai már az ágyékomra lehelték a csókokat. Azt hittem, mindjárt felrobbanok Ott, de még mindig nem ért hozzá egy ujjal sem. Direkt szórakozik velem??
Ah... csinálj már valamit... Bármit...
Már teljesen kész voltam, és lenéztem rá. Ő egy pillanatra felnézett, és elvigyorodott. Látta, hogy "szenvedek"... és ő ezt rettenetesen élvezte.
Finoman megfogtam a kezét, és próbáltam odavezetni a lényeghez, de ő még mindig nem tette oda.
Az isten szerelmére, csinálj valamit!!!
Csak nézett a szemembe, én pedig kérlelően, szinte könyörögve néztem vissza rá.
Gonosz... gonosz... gonosz vagy...
- Csukd be a szemedet. - mondta halkan.
- Miért?
- Csak csukd be. Bízz bennem.
Engem már nem érdekelt, azt tettem amit mond, csak legyen végre, valami.. valami...
Miután becsuktam a szemem, pár másodperc múlva csak valami egészen mást és.. egyszerűen fantasztikus... érzést éreztem. Egy ismeretlen, de semmihez nem hasonlítható érzést. Tudtam, hogy ezt biztos hogy nem a kezével csinálta Jonghyun.
Kinyitottam a szememet, és lenéztem egy pillanatra.
A szájával. A szájával csinálta.
A szemeim tágra nyíltak, az ajkaim is szétnyíltak, és csak mély sóhajok hagyták el a számat Jonghyun minden mozdulatánál. Nem hittem volna hogy lehet egyáltalán jobb annál amit pár napja művelt velem, de tévedtem. Ez hihetetlen érzés volt.
Nem is kellett sok ahhoz hogy a csúcsra érjek.
- AAAhh Jonghyun..!! - Hamarosan önkéntelenül is hangos, kéjes sóhaj hagyta el a számat. Olyan hangot adtam ki, amin még én magam is meglepődtem. A lepedőt mindkét kezemmel markolásztam, miközben a csípőmet önkéntelenül mozgattam Jonghyun szájába.
Beleszédültem az élménybe. Jonghyun felegyenesedett, és a szemembe nézett.
Én éreztem hogy fele annyira sem vagyok már részeg, mint voltam, és kissé kezdtem realizálni hogy tulajdonképp mi is történt itt.
Valószínűleg ezt ő is észrevette rajtam.
- Igen Minnie, orális kielégülésben részesültél tőlem, és jó volt, és nem bántad meg. És sőt, emlékeztetlek, hogy ezúttal én is megkaptam ami nekem járt, méghozzá tőled, és még te is élvezted. És nincs mit ezen sajnálni, csak annyi a dolgod, hogy nem mondod el senkinek.
Csak aprókat bólogattam. Bele kellett törődjek, hogy nincs mit szépíteni a dolgokon. Egyszerűen ez van, ezt csináljuk mi itt ketten. Tulajdonképp nem zavar ez senkit, és ha titokban tartjuk, nem lehet baj. Most már biztos voltam abban, hogy meleg vagyok, és Jonghyun is az. És mindkettőnknek erre van szüksége, amit meg tudunk egymásnak adni.
Aztán egyszer csak valamiért elkezdtem hihetetlenül álmos és fáradt lenni. Tényleg azt éreztem, bármelyik pillanatban el tudnék aludni. Jonghyun ekkor csak adott egy puszit az arcomra, és úgy ahogy volt, hozzám bújt, és együtt aludtunk el az ágyamban.
Miután jóllaktunk, Onew felvetette az ötletet, hogy rendeljünk egy tálca sakét.
- Most már Taemin is ihat, nem igaz? Hiszen nagykorú.
- Hát igen, itt az ideje átesni a tűzkeresztségen! - szólalt meg Jonghyun, és megbökte az orromat.
- Nem biztos hogy ez olyan jó ötlet... - aggodalmaskodott Minho.
Pontosan tudtam miért mondja ezt, hiszen számtalanszor bebizonyosodott már, hogy nagyon nem bírom az alkoholt. De nem akartam nyúlnak tűnni, úgyhogy kihúztam magamat.
- Ugyan srácok, ittam már, ti is jól tudjátok!
- Ja, bebasztál egy pohár sörtől... - emlékeztetett Key.
- De most sokat ettem! Nem lesz semmi bajom, hozzátok csak. - mondtam magabiztosan.
Végül megegyeztünk abban, hogy egy tálcától csak nem lesz akkora bajunk, főleg ha nem is erőset rendelünk - ráadásul még ettünk is.
Nos, ennek ellenére inem egészen úgy sült el a dolog, ahogyan terveztük. Igaz, nagyon jól éreztük magunkat az est egy pontján, sokat sztoriztunk és nevetgéltünk, kicsit ellazultunk így öten. De aztán Onew felbátorodott, és szó nélkül hozott még egy tálcával.
- Jézusom, ne, Onew... - röhögött Minho - ezt már tényleg ne!
- Anyááám mi lesz itt..! - fogta az arcát Key.
- Nyugaloom, csak meg kell inni! Ki tudja mikor lesz következőleg alkalom erre? - vigyorgott, és letette az asztalra a tálcát.
Én épp még abban az állapotban voltam amikor már tök jól éreztem magam, de tudtam hogy ha ezt továbblépem, akkor már nem lesz jó vége. Azonban ha jól éreztem magam, hajlamos voltam bátorrá válni, és még többet inni...
Úgy is lett. Nem csak én, de még Onew is magához képest eléggé elhajlott. Én már abban az állapotban voltam, amikor mindenen csak röhögtem, legyen az bármi. Ránéztem Jonghyun arcára, és elkezdtem hahotázni. Minho lassacskán bealudt a sarokban, Key meg elkezdett egy tök idegen pasassal beszélgetni, de azzal nagyon belemerült. Onew felállt, miszerint elindul a mosdóba, viszont mikor felállt és elment az asztal mellett, amelynek a legszélén Jonghyun ült, nos... ügyesen beleborította az énekesünk ölébe az összes maradék sakét.
- B*zdmeg..!! - káromkodott hirtelen Jonghyun, és csak felemelt kezekkel a sakétól tocsogó gatyáját nézte.
Onew elkezdett azon a tipikus részeges magas hangján nevetni, és szabadkozni.
- Ne haragudj! Jaaaj ne haragudj Jonghyuuun~! Áháháhá~ - borult a vállára.
Én fuldokoltam a nevetéstől, annyira viccesnek találtam az iménti jelenetet, és csapkodtam az asztalt.
- Na jó, szerintem lassan mehetnénk haza..!! - mondta határozottan Jonghyun. Ekkorra már Key is elszakadt a beszélgetőpartnerétől, és realizálta hogy a dolgok kezdenek csúnyává válni.
- Lassan lehet hogy menni kéne nem? Taemin már teljesen készen van!!
- Onew is - szólt közbe Jonghyun, majd felállt, megfogta a karomat, és valahogy kivonszolt az asztal mellől. Key felrázta Minhot, aki lassan ébredezni kezdett békés részeges álmából, hogy megyünk haza. Jonghyunon támaszkodva próbáltam a lábaimmal a földön lépkedni, de valahogy annyira nem ment. Onew is kissé cikázott, talán Key volt még az aki a legépkézlábabb volt.
Lassan visszavittek bennünket a hotelbe, én pedig még mindíg nevetgélve bevánszorogtam a szobánkba Jonghyunnal.
- Ah, baszki Onew, mit műveltél a gatyámmal... - mondta, majd kigombolta a foltos ruhadarab sliccét.
Én csak a szoba közepén állva néztem ahogy vetkőzik, homályos tekintettel, az arcomról továbbra is lemoshatatlan vigyorral.
- Te... tteee... - mutogattam Jonghyun felé, aki rám nézett.
- Jaj Minnie, ennyire tán még sosem basztál be mint most... - Levette a pólóját.
- Miért, talán rosszul viselkedek? - tettem felé egy pár bizonytalan lépést, de hamar hátra tántorodtam.
- Nem, aranyos vagy.
- Aranyos? - elkezdtem felé indulni. - Te is aranyos vagy...
- Nem kéne lefeküdnöd Minnie? - mondta mosolyogva, miközben a pólóját leterítette a szék karfájára.
Én csak a csupasz felsőtestét mustráltam. A kidolgozott izmait, a hibátlan bőrét... amire mindenki büszke lenne. A kockás hasát, a formás lábait.
Valahogy akkor és ott, végignézve Jonghyun testén azt éreztem, hogy oda akarok menni hozzá, megint olyan közel. Megint azt akarom hogy azt csinálja velem amit azon az estén.
- Nem akarsz... - Kezdtem el a mondatomat, és igaz hogy csak egészen kicsit akartam hozzá közelebb lépni, valahogy nagyobbra sikerült, és elvesztettem az egyensúlyomat. Átkaroltam a nyakát, és Jonghyun meg kellett hogy tartson.
Lassan belenéztem a szemébe, és ismét elvigyorodtam.
- Nem akarsz megint... tudod... - kuncogtam.
- Mit? Minnie, teljesen részeg vagy, nem is tudod mit beszélsz.
- De igen, tudom Jonghyun - álltam a lábamra. - Azt tudom hogy kurva jó volt amit te aznap este csináltál velem. Nem tudom hogy csináltad, de jó volt.
- Azta, már káromkodsz is, haha! - Nevetett egyet. - ...Tudom hogy jó volt.
Ekkor megmutatkozott teljes gátlástalanságom és bátorságom mértéke, ugyanis, egészen közel hajoltam hozzá, és azt súgtam neki:
- Neked nem lenne jó...? - Ezután végigsimítottam a felsőtestén. Éreztem, hogy egy lassú, nagy levegőt vesz, és nem számított erre. Ezután lassan lehúztam a bokájáig a kigombolt nadrágját, miközben mindvégig ránéztem.
Sosem gondoltam hogy valaha ilyet fogok csinálni. Te jó isten.
- Minnie ezt csak azért csinálod, mert piás vagy.
Megráztam a fejemet.
- Az ember őszinte ha iszik...
Jonghyun csak sóhajtott egyet. Én még közelebb álltam hozzá, és már mindkét kezemmel simítottam végig a testén. Most már az arcom is egészen közel került az övéhez, és a szeméből a szájára néztem. Azokra a puha, és meleg ajkakra, amiknek az érintése akkor olyan jó érzés volt... emlékeztem rá, a fejemben teljesen élénken élt az érzés emléke. És újra érezni akartam őket. Számomra ezek az ajkak nem Jonghyun ajkai voltak, hanem csak ajkak, amiket meg akartam csókolni. Csak azt akartam hogy valami történjen, mert be voltam indulva.
Eleget tettem a vágyaimnak. Kissé elfordítottam a fejemet, és lassan, gyengéden megcsókoltam. Jonghyun nem ellenkezett, hanem viszonozta a dolgot. A helyzet az volt, és én már teljesen belendültem, és a lábai közé léptem hogy minnél közelebb kerüljünk egymáshoz, és lassan ő is benyúlt a pólóm alá, és a hátamat simogatta. Az idegeimnek nem kellett több - ahogy Jonghyun ujjbegyei a bőrömhöz értek, mintha egy bekapcsoló gombot benyomtak volna rajtam, a mozdulataim szinte maguktól jöttek. A kezeim lejjebb csúsztak a boxeréig, és már a csípőjén nyugodtak, aztán ő is lehúzta rólam a ruháimat. Pár pillanat sem telt el, de Jonghyun már az ágyon feküdt, és én pedig rajta ültem, szintén boxerben.
Sosem hittem volna hogy valaha is megtörténhet ez a pillanat.
Eddig én voltam kényeztetve, és azt élveztem, hogy más kalandozgat a testemen. Ez még érthető, de mégis mit élveztem abban hogy én kényeztettem mást? Egy férfit?
Meleg volnék?
Komolyan meleg volnék?
Nos, erről csak így utólag elmélkedem, mert akkor és ott ez egy hangyányit sem érdekelt. Úgy szívtam Jonghyun nyakán a bőrt, mintha belém programozták volna, hogy ezt kell csinálnom. Éreztem a teste rándulásait, ahogyan finoman a hátamba mélyesztette az ujjbegyeit ha egy érzékenyebb pontjához értem. Rettenetesen élveztem ezeket a kis reakciókat a részétől, és még többet akartam kicsalni belőle. Belenyúltam a boxerébe.
- A..ah, Taemin..
Én csak vigyorogtam, és lassan kézzel kezdtem kényeztetni.
- Azt akarom hogy azt éld át amit én pár napja... - súgtam a fülébe, ő pedig csak lecsukott szemekkel, kéjesen sóhajtozva feküdt a párnámon.
Az arcát elnézve nem tudtam mást csinálni, csak a számba harapva vigyorogni. El akartam juttatni a csúcsra. Egyszerűen erre vágytam, és lassacskán meg is kaptam a látványt: egy fejét felszegő, kissé hangosan felnyögő Jonghyunt, a kezemben lüktető, forró hímtagjával.
Lassan kinyitotta egy résnyire a szemét, kissé oldalra billentette a fejét, és szélesen elvigyorodott.
- Te kis makanae... - mondta, aztán határozott mozdulattal maga alá gyűrt, nem törődve semmivel. Én természetesen készségesen hagytam magamat. Bizonyára ő is eléggé ittas volt ehhez az egészhez, mert minden gátlásunk elszállt.
Jonghyun szorosan rám feküdt, a hajamba túrt, és határozottan megcsókolt. Én is átöleltem, és teljesen magamhoz húztam. Még az egyik lábammal is átkaroltam az övét, hogy még szorosabban legyünk. Élveztem ahogyan a mellkasának kissé már nedves bőre az enyémhez simul, beletúrtam az erős tincsei közé, és egyszer csak éreztem hogy a nyelve a számba nyomódik.
Jonghyun eszméletlenül smárol. Kéjesen belenyögtem egy halkat a csókunkba, mikor egy pillanatra határozottan hozzányomta a csípőjét az enyémhez. Ezután Jonghyun áttért a nyakamra, majd egyre lejjebb és lejjebb csókolgatta a testemet. Lassan lehúzta rólam a boxeremet.
Meztelen voltam. Meztelenül feküdtem Jonghyun alatt egy ágyon. És még csak nem is éreztem sajnálatot.
Aztán Jonghyun igazán veszélyes zónák felé ért, mikor az ajkai már az ágyékomra lehelték a csókokat. Azt hittem, mindjárt felrobbanok Ott, de még mindig nem ért hozzá egy ujjal sem. Direkt szórakozik velem??
Ah... csinálj már valamit... Bármit...
Már teljesen kész voltam, és lenéztem rá. Ő egy pillanatra felnézett, és elvigyorodott. Látta, hogy "szenvedek"... és ő ezt rettenetesen élvezte.
Finoman megfogtam a kezét, és próbáltam odavezetni a lényeghez, de ő még mindig nem tette oda.
Az isten szerelmére, csinálj valamit!!!
Csak nézett a szemembe, én pedig kérlelően, szinte könyörögve néztem vissza rá.
Gonosz... gonosz... gonosz vagy...
- Csukd be a szemedet. - mondta halkan.
- Miért?
- Csak csukd be. Bízz bennem.
Engem már nem érdekelt, azt tettem amit mond, csak legyen végre, valami.. valami...
Miután becsuktam a szemem, pár másodperc múlva csak valami egészen mást és.. egyszerűen fantasztikus... érzést éreztem. Egy ismeretlen, de semmihez nem hasonlítható érzést. Tudtam, hogy ezt biztos hogy nem a kezével csinálta Jonghyun.
Kinyitottam a szememet, és lenéztem egy pillanatra.
A szájával. A szájával csinálta.
A szemeim tágra nyíltak, az ajkaim is szétnyíltak, és csak mély sóhajok hagyták el a számat Jonghyun minden mozdulatánál. Nem hittem volna hogy lehet egyáltalán jobb annál amit pár napja művelt velem, de tévedtem. Ez hihetetlen érzés volt.
Nem is kellett sok ahhoz hogy a csúcsra érjek.
- AAAhh Jonghyun..!! - Hamarosan önkéntelenül is hangos, kéjes sóhaj hagyta el a számat. Olyan hangot adtam ki, amin még én magam is meglepődtem. A lepedőt mindkét kezemmel markolásztam, miközben a csípőmet önkéntelenül mozgattam Jonghyun szájába.
Beleszédültem az élménybe. Jonghyun felegyenesedett, és a szemembe nézett.
Én éreztem hogy fele annyira sem vagyok már részeg, mint voltam, és kissé kezdtem realizálni hogy tulajdonképp mi is történt itt.
Valószínűleg ezt ő is észrevette rajtam.
- Igen Minnie, orális kielégülésben részesültél tőlem, és jó volt, és nem bántad meg. És sőt, emlékeztetlek, hogy ezúttal én is megkaptam ami nekem járt, méghozzá tőled, és még te is élvezted. És nincs mit ezen sajnálni, csak annyi a dolgod, hogy nem mondod el senkinek.
Csak aprókat bólogattam. Bele kellett törődjek, hogy nincs mit szépíteni a dolgokon. Egyszerűen ez van, ezt csináljuk mi itt ketten. Tulajdonképp nem zavar ez senkit, és ha titokban tartjuk, nem lehet baj. Most már biztos voltam abban, hogy meleg vagyok, és Jonghyun is az. És mindkettőnknek erre van szüksége, amit meg tudunk egymásnak adni.
Aztán egyszer csak valamiért elkezdtem hihetetlenül álmos és fáradt lenni. Tényleg azt éreztem, bármelyik pillanatban el tudnék aludni. Jonghyun ekkor csak adott egy puszit az arcomra, és úgy ahogy volt, hozzám bújt, és együtt aludtunk el az ágyamban.
2013. július 4., csütörtök
6. rész: Szeretném?
Természetesen mikor reggel felkeltem abból a hangyányi bóbiskolásból amit a kusza gondolataim engedtek, rögtön az jutott elsőre eszembe, mi történt tegnap este. Bár ébren voltam, nem is nyitottam ki jó sokáig a szememet. Nem akartam ennek a napnak nekikezdeni.
Nem tudtam, hogy fogom a mai napon elrejteni a zavartságomat a többiek előtt.. főleg Minho előtt. Ő mindig kiszúrja ha valami gondom van, és általában ki is húzza belőlem.
Na de ezt biztosan nem fogja.
Mikor rávettem magam hogy végre kitápászkodjak, láttam, hogy Jonghyun ott áll a tükörnél, és épp a haját igazgatja. Aztán felém fordult.
- Jó reggelt! A többekkel már megreggeliztünk. Ne haragudj hogy nem hívtalak le, csak nem akartalak felébreszteni, olyan mélyen aludtál. - Úgy csinált, mintha mi sem történt volna. Mintha az egész egy teljesen természetes esemény lett volna, legalábbis az ő számára.
Ránéztem az órára. Délelőtt 10 óra volt... hogy aludhattam eddig??? Biztosan azért, mert hajnalokig nem tudtam elaludni...
Gyorsan elkezdtem keresni valami göncöt a táskámban, amit felhúzhatok a reggelihez. Kapkodtam, mert nem akartam Jonghyunnal egy légtérben lenni. Nem azért, mert utálom, vagy ilyesmi, hanem egyszerűen képtelen vagyok bárhogy is viszonyulni hozzá azok után ami történt. Csak tudnám, meddig lesz ez így...
- Taemin-ah. - Jött oda a kapkodásom láttán, és megfogta a vállamat. Hirtelen felnéztem rá, és csak pislogtam. A száját néztem. A száját, és minden ami eszembe jutott róla, csak az volt, hogy mennyire puha és kellemes volt az érintése... De nem, nem szabadna ezt gondolnom róla, hiszen Jonghyun szájáról van szó! Jonghyunéról!!
- Gyere, beszéljük meg a dolgokat... nem szeretném ha emiatt szorongnál.
Sóhajtottam egyet, majd kiegyenesedtem, és leültem az ágyamra, ő pedig mellém huppant. Én persze még mindig nem néztem a szemébe. Igazából nem akartam erről beszélni, de azt gondoltam, lehet hogy jobb lesz.
- Figyelj ide. - fogta meg gyengéden az államat, és maga felé fordította. - Így. Ne aggódj, ne rágódj már a tegnapin. Én nem akartam neked semmi rosszat, és hidd el, ha tiltakoztál volna, nem erőltettem volna. Én csak jót akarok neked.
Nem amiatt aggódtam, hogy ő rosszat akart volna. Leginkább az aggasztott, hogy mit gondolhat arról, hogy én ezt elfogadtam.. hogy hagytam. Természetesen azt is bizarrnak tartottam hogy egyáltalán így közeledik felém, egyszerűen nem értettem. Tudni akartam az okát. Bár eddig is voltak kissé homo megnyilvánulásai felénk, sosem gondoltam hogy valaha is komolyan gondolhatná...
- Én tudom, de... de hyung... neked ez miért volt jó? - kérdeztem félénken.
Jonghyun elmosolyodott.
- Még magam sem tudom... - nézett végig rajtam - ... egyszerűen.. jólesett.
A pillantásától egyre jobban zavarba kezdtem jönni, és fészkelődtem. De ebből én többre voltam kíváncsi. Az igazi okát akartam tudni annak, hogy mi vette rá arra hogy egy férfit elkezdjen kényeztetni.
- De te nem szereted a férfiakat...
- Hát, látod. Te sem tudtad eddig, hogy egy másik férfi képes lehet téged kielégíteni, nem igaz?
Ekkor már nem bírtam a szemkontaktust. Igaza volt. Olyat kérdeztem tőle, amit még én magamtól is simán megkérdezhetnék. Hiszen mégiscsak én izgultam fel egy.. férfira.
- Én csak láttam, hogy mennyire élvezed az Internet Wart. Én is élveztem. Éreztem rajtad, hogy mennyire hiányzik számodra a közelség. Úgy gondoltam, hogy ezzel jót tehetek neked. Csak ne rágódj ezen többé, jó? - Megsimogatta a térdemet, mire én ismét ránéztem. - A többieknek ezt nem szabad megtudnia, rendben? Te nagyon rosszul álcázod az érzéseidet. Ha észrevesznek valamit, akkor mondj valami mást, ami hihető, de ne azt hogy semmi bajod, mert azt senki sem fogja elhinni.
Bólogattam. Teljesen igaza volt. És a szavai hallatán kicsit talán könnyebb lett a lelkem. Kicsit úgy tett, mintha ez az egész egy normális, magától értetődő dolog lett volna.
A koncerten vitathatatlan volt a feszültség kettőnk közt, ez tény. Igazából én tehetek arról hogy egyáltalán felmerült benne a gondolat, hogy ilyeneket lépjen felém. Hiszen le sem tudtam volna tagadni az izgatottságomat, amit akkor éreztem, mikor Jonghyun olyan közel volt hozzám.
Jonghyun megveregette a térdem, majd felállt az ágyról.
Én azonban még egyvalamire kíváncsi voltam.
- Hyung... - szóltam utána, mire ő hátrafordult.
- Hm?
Kíváncsi voltam, hogy vajon számíthatok-e még ilyesmire tőle. Ha őszinte akartam maradni magamhoz, akkor azt mondanám hogy... szerettem volna még. Hiszen ha belegondoltam, akkor azt mondanám, hogy Jonghyun előző este olyan érzést adott nekem, amit eddig életemben soha nem éreztem. Sosem éltem még át ilyen gyönyört, amit a múlt éjszaka. Valójában nagyon felizgatott a dolog, már akkor is ha csak egyáltalán rágondoltam, és a testem porcikái azt suttogták, hogy még. Szívesen átéltem volna még számtalanszor az érzést. csakhogy egy bibi volt - méghozzá az, hogy az énekesünk okozta. Én biztosan nem kérném meg rá, teljességgel biztosan nem. De ha ő újra megpróbálná...
- Te fogsz még... Szóval te majd ismét... - elpirultam, nem tudtam kimondani a mondatot. El sem hiszem ,hogy egyáltalán eszembe jutott, hogy megkérdezzem...
Jonghyun elmosolyodott.
- Hogy újra kezdeményezek-e?
Én csak lesütött szemmel, némán bólintottam egyet, szinte láthatatlanul.
Kuncogott egyet.
- Szeretnéd?
Mi? Hogy szeretném-e? Most komolyan... komolyan mondjam neki azt hogy igen? Ah... Taemin, te annyira.. szánalmas vagy. De akkor is... annyira jó volt... annyira jól esett...
Csak tördeltem a kezeimet, és a paplant markolásztam. A képem már teljesen vörös volt, mint egy ráké.
Jonghyun elvigyorodott.
- Hallgatás, beleegyezés. - kacsintott egyet, majd elindult kifelé, azonban mielőtt lenyomta volna a kilincset, oldalra fordította a fejét, és halkan azt mondta:
- Még egyvalami Minnie... azt ne várd hogy mindig én lépjek először. - ezután kiment a szobából.
Na ne. Hogy én rámásszak Jonghyunra? Kizárt dolog. Teljességgel kizárt.
Nem tudtam, hogy fogom a mai napon elrejteni a zavartságomat a többiek előtt.. főleg Minho előtt. Ő mindig kiszúrja ha valami gondom van, és általában ki is húzza belőlem.
Na de ezt biztosan nem fogja.
Mikor rávettem magam hogy végre kitápászkodjak, láttam, hogy Jonghyun ott áll a tükörnél, és épp a haját igazgatja. Aztán felém fordult.
- Jó reggelt! A többekkel már megreggeliztünk. Ne haragudj hogy nem hívtalak le, csak nem akartalak felébreszteni, olyan mélyen aludtál. - Úgy csinált, mintha mi sem történt volna. Mintha az egész egy teljesen természetes esemény lett volna, legalábbis az ő számára.
Ránéztem az órára. Délelőtt 10 óra volt... hogy aludhattam eddig??? Biztosan azért, mert hajnalokig nem tudtam elaludni...
Gyorsan elkezdtem keresni valami göncöt a táskámban, amit felhúzhatok a reggelihez. Kapkodtam, mert nem akartam Jonghyunnal egy légtérben lenni. Nem azért, mert utálom, vagy ilyesmi, hanem egyszerűen képtelen vagyok bárhogy is viszonyulni hozzá azok után ami történt. Csak tudnám, meddig lesz ez így...
- Taemin-ah. - Jött oda a kapkodásom láttán, és megfogta a vállamat. Hirtelen felnéztem rá, és csak pislogtam. A száját néztem. A száját, és minden ami eszembe jutott róla, csak az volt, hogy mennyire puha és kellemes volt az érintése... De nem, nem szabadna ezt gondolnom róla, hiszen Jonghyun szájáról van szó! Jonghyunéról!!
- Gyere, beszéljük meg a dolgokat... nem szeretném ha emiatt szorongnál.
Sóhajtottam egyet, majd kiegyenesedtem, és leültem az ágyamra, ő pedig mellém huppant. Én persze még mindig nem néztem a szemébe. Igazából nem akartam erről beszélni, de azt gondoltam, lehet hogy jobb lesz.
- Figyelj ide. - fogta meg gyengéden az államat, és maga felé fordította. - Így. Ne aggódj, ne rágódj már a tegnapin. Én nem akartam neked semmi rosszat, és hidd el, ha tiltakoztál volna, nem erőltettem volna. Én csak jót akarok neked.
Nem amiatt aggódtam, hogy ő rosszat akart volna. Leginkább az aggasztott, hogy mit gondolhat arról, hogy én ezt elfogadtam.. hogy hagytam. Természetesen azt is bizarrnak tartottam hogy egyáltalán így közeledik felém, egyszerűen nem értettem. Tudni akartam az okát. Bár eddig is voltak kissé homo megnyilvánulásai felénk, sosem gondoltam hogy valaha is komolyan gondolhatná...
- Én tudom, de... de hyung... neked ez miért volt jó? - kérdeztem félénken.
Jonghyun elmosolyodott.
- Még magam sem tudom... - nézett végig rajtam - ... egyszerűen.. jólesett.
A pillantásától egyre jobban zavarba kezdtem jönni, és fészkelődtem. De ebből én többre voltam kíváncsi. Az igazi okát akartam tudni annak, hogy mi vette rá arra hogy egy férfit elkezdjen kényeztetni.
- De te nem szereted a férfiakat...
- Hát, látod. Te sem tudtad eddig, hogy egy másik férfi képes lehet téged kielégíteni, nem igaz?
Ekkor már nem bírtam a szemkontaktust. Igaza volt. Olyat kérdeztem tőle, amit még én magamtól is simán megkérdezhetnék. Hiszen mégiscsak én izgultam fel egy.. férfira.
- Én csak láttam, hogy mennyire élvezed az Internet Wart. Én is élveztem. Éreztem rajtad, hogy mennyire hiányzik számodra a közelség. Úgy gondoltam, hogy ezzel jót tehetek neked. Csak ne rágódj ezen többé, jó? - Megsimogatta a térdemet, mire én ismét ránéztem. - A többieknek ezt nem szabad megtudnia, rendben? Te nagyon rosszul álcázod az érzéseidet. Ha észrevesznek valamit, akkor mondj valami mást, ami hihető, de ne azt hogy semmi bajod, mert azt senki sem fogja elhinni.
Bólogattam. Teljesen igaza volt. És a szavai hallatán kicsit talán könnyebb lett a lelkem. Kicsit úgy tett, mintha ez az egész egy normális, magától értetődő dolog lett volna.
A koncerten vitathatatlan volt a feszültség kettőnk közt, ez tény. Igazából én tehetek arról hogy egyáltalán felmerült benne a gondolat, hogy ilyeneket lépjen felém. Hiszen le sem tudtam volna tagadni az izgatottságomat, amit akkor éreztem, mikor Jonghyun olyan közel volt hozzám.
Jonghyun megveregette a térdem, majd felállt az ágyról.
Én azonban még egyvalamire kíváncsi voltam.
- Hyung... - szóltam utána, mire ő hátrafordult.
- Hm?
Kíváncsi voltam, hogy vajon számíthatok-e még ilyesmire tőle. Ha őszinte akartam maradni magamhoz, akkor azt mondanám hogy... szerettem volna még. Hiszen ha belegondoltam, akkor azt mondanám, hogy Jonghyun előző este olyan érzést adott nekem, amit eddig életemben soha nem éreztem. Sosem éltem még át ilyen gyönyört, amit a múlt éjszaka. Valójában nagyon felizgatott a dolog, már akkor is ha csak egyáltalán rágondoltam, és a testem porcikái azt suttogták, hogy még. Szívesen átéltem volna még számtalanszor az érzést. csakhogy egy bibi volt - méghozzá az, hogy az énekesünk okozta. Én biztosan nem kérném meg rá, teljességgel biztosan nem. De ha ő újra megpróbálná...
- Te fogsz még... Szóval te majd ismét... - elpirultam, nem tudtam kimondani a mondatot. El sem hiszem ,hogy egyáltalán eszembe jutott, hogy megkérdezzem...
Jonghyun elmosolyodott.
- Hogy újra kezdeményezek-e?
Én csak lesütött szemmel, némán bólintottam egyet, szinte láthatatlanul.
Kuncogott egyet.
- Szeretnéd?
Mi? Hogy szeretném-e? Most komolyan... komolyan mondjam neki azt hogy igen? Ah... Taemin, te annyira.. szánalmas vagy. De akkor is... annyira jó volt... annyira jól esett...
Csak tördeltem a kezeimet, és a paplant markolásztam. A képem már teljesen vörös volt, mint egy ráké.
Jonghyun elvigyorodott.
- Hallgatás, beleegyezés. - kacsintott egyet, majd elindult kifelé, azonban mielőtt lenyomta volna a kilincset, oldalra fordította a fejét, és halkan azt mondta:
- Még egyvalami Minnie... azt ne várd hogy mindig én lépjek először. - ezután kiment a szobából.
Na ne. Hogy én rámásszak Jonghyunra? Kizárt dolog. Teljességgel kizárt.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)